2024. április 18., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  5. szám - 2005 március 21.  --  Kultúra

Az egyetemisták nemzetközi kulturális fesztiválját, amely francia címének rövidítéséről a jól hangzó FTUF nevet kapta, hetedik alkalommal rendezték meg Szegeden. Csütörtöktől szombatig magyar és külföldi színjátszó csoportok elsősorban francia nyelvű darabokat mutattak be. A fesztivál azonban több volt, mint egyszerű színházi darabok sűrű sora: Európa több országából érkező egyetemisták találkozása, vidám ünnep. A francia, lengyel, szerb és magyar hallgatók amatőr darabjai igazi kultúrák közötti találkozást jelentettek az érdeklődő közönség számára a színház nyelvén. Laurent Alberti, a budapesti Francia Intézet oktatási osztályvezetője megnyitójában elmondta, bár a fesztivál résztvevői főként egyetemisták, a hallgatók nem elsősorban a tanulás céljával gyűlnek össze. Az, hogy a francia nyelvet a színház világában használják, új horizontot nyithat a résztvevők számára.
„A színészek azt a közös nyelvet használják, amely nemcsak a mienk franciáké, hanem mindenkié, aki beszéli azt a világban” – mondta a kultúrdiplomata.
A fesztivál nyitódarabját az SZTE BTK francia tanszékének színjátszó csoportja adta elő. Lapunk munkatársa, Turi Tímea A nézők című műve a színház varázslatos világába vezette el a közönséget, akik számára csak lassan vált világossá, kik játszanak a színpadon, s ki az, aki csak nézőként szemléli a történéseket.
A franciául nem beszélő nézők számára az idén huszonöt éves celldömölki Solti Lajos Színház két magyar nyelvű előadást is bemutatott. A fesztivál szombaton délután kilépett a színházteremből, a belváros kávéházaiban színházi performance-okat láthattak az érdeklődők. A programot a párizsi BBC Sound System koncertje zárta. A színházi előadások mellett a korábbi évek rendezvényein készült fotókból kiállítást rendeztek a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs központjában, ahol egyébként a darabok többségét is bemutatták.

GYTK1_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár