Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Kikötötték, hogy nem kérnek tőle interjút. Lehet írni a beszélgetésről is.  Már az is nagy szó, hogy jön. Itt lesz, és beszélni fog. Reméljük.
De mégis, lenne pár kérdésem. Na jó, ezer meg egy. Próbálkozni azért szabad-mondják – hátha ... Délután 5 órakor a Filmtéka terme tele van. Innen-onnan hallom, hogy „Majd levetítik a Sörgyári capricciot is, már láttam, tetszett nagyon.” és „Igen, én is a cseh filmszemináriumra járok, azért vagyok itt.”
Közben a mellettem ülő lánnyal azon izgulunk, hogy semmit sem fogunk látni, és jó lett volna az első sorban ülni az utolsó helyett, de talán… A papírjaim szerteszéjjel,  egy gyors telefon a fotósnak, hogy mindenképpen legyen itt hat órára, talán szerencsénk van. Nem hallja, nagy a zaj. Újrahívnám, de csend lesz. 

 

 

Tulajdonképpen minden lényeges gondolat a kételyekből születik. Fotó: Segesvári Csaba

 

 Furcsa és különös érzés egy teremben lenni vele. Kicsit félelmetes is talán. Hallgatni őt mindenképpen élmény.
A prágai Filmfőiskolán diplomázott, Hrabal barátja, akinek nevét a Szigorúan ellenőrzött vonatok óta jegyzi a világ. Állítása szerint nagyon lusta ember. Ehhez képest rendez, fesztiválokon zsűrizik, játszik és beutazza a világot. A beszélgetést vezető Karsai Attila és Tóth Péter Zoltán megkérdezi, mi lenne, ha nem lenne lusta? Gazdag – feleli egész egyszerűen Jiri Menzel.
Végtelenül szerény, „cseppet” cinikus de nem az a zsémbes ember, akit vártunk. Miközben a kérdezők is kicsit megilletődötten hallgatják, ő a világ legtermészetesebb módján beszél arról, hogy Hrabal nagyon szerette a sört, de ő még a vendéglőket sem igazán kedveli.
Kicsit más Jiri Menzel így. Nem a különböző újságokban vagy az interneten olvasom, hogy mit mond. Ő meséli el. Visszaadni ezt, szinte lehetetlen.
Mint mondja, vele lehet beszélgetni. Ez a színházi munkájánál például fontos. Ott az ötletei ajánlatok csupán. A színészekkel szemben az az óriási előnye van, hogy látja, hogyan működnek a színpadon. Neki az a feladata, hogy segítsen megoldani a szerepeket. Egy előadás nem jó, ha a néző nem ért semmit. A rendezői ötleteknek nem szabad láthatóvá válniuk. A rendezőnek el kell bújnia. Láthatatlan, de nélküle mégsem megy. Ez a legfontosabb.
Biztosan tudja – gondolom én –, hiszen a híres filmrendező Közép-Európa egyik legelismertebb színházi rendezője is, aki a röpke egy óra alatt Magyarországról, Hrabalról, a gyermekkoráról, filmekről és még ezerféle dologról beszél. Mi meg hallgatnánk reggelig, de letelt az egy óra, neki pedig sietnie kell vissza Budapestre. Illetve kellett volna.
A tömeg követi a Grand Caféba, így esélye sincs arra, hogy távozzon. De nem is akar. Menzel autogramot oszt, interjút ad, lemondja a budapesti fellépést és az egész estét itt tölti, miközben  mosolyogva tűri a fényképezést és a kérdéseket is.
– „Hát, nem tudom..” – ezzel a kijelentéssel kezdi azokat a tárcákat, amelyben kifejti a véleményét egy adott aktuális dolgokról. Mi az, amit Ön még nem tud, és miben biztos?
– Sajnos papírokkal tudom bizonyítani, hogy hány éves vagyok…
A legfontosabb az, hogy az ember az életében soha semmit ne vegyen biztosra, ha úgy tetszik, ne tudjon semmit igazán. Tulajdonképpen minden lényeges gondolat a kételyekből születik." Cogito ergo sum"- Gondolkodom, tehát vagyok.
– Ön filmrendezőként és színpadi rendezőként is elismert. Játszik színházban, illetve filmekben is. Melyik szerepben érzi igazán otthon magát?
– A színházat gyerekkorom óta jobban szeretem, de teljesen mindegy mit csinálok. Minden szerepet szeretek, ha jó az a szerep, nem számít, hogy kitől kapom.
– Mostanában nagyon divatos a múlt nagy alakjainak a filmes ábrázolása. Ön „kit" rendezne meg?
– Én lebeszélném a producert erről a filmről. Nem tartom járható útnak.
– Milyen az, amikor a rendező önmagát rendezi, hiszen a „Szeszélyes nyárban”, illetve a „Mesés férfiak kurblival” című filmekben ez is előfordult.
– Nem szívesen emlékszem arra, hogy rendeztem önmagam, mert az ember szétforgácsolódik, ha rendezik és játszik is egyszerre. Ekkor nem tud igazán egy dologra koncentrálni. Ezek nem szép tartoznak a legszebb élményeim közé.
– Hazájának egyik legelismertebb embere. Mekkora felelősség Jiri Menzelnek lenni?
– Nagyon butának mondanám magam, ha ezzel egyetértenék. Nem vagyok különleges. Egyszerűen normális embernek tartom magam. Ez részben felelősség, részben nem az.
– Szereti a kihívásokat? Az Ön számára mit jelent ez?
– Nem szeretem a kihívásokat. Én polgár vagyok, aki nagyon lusta. De komolyan.
– És hogy áll a változással? Hrabal azt írta, hogy „Soha, még álmomban sem jutott eszembe, hogy változtatni kívánjak, vagy akarjak…Soha nem vágytam rá, hogy akár a nyelven, akár a világon változtassak..."
– Konzervatív vagyok, de hogy élvezhesse az ember azt, hogy ő konzervatív, ahhoz komoly változásokra, változtatásokra is szükség van. Például leszokni a szemüveg viseléséről, a lakáscsere is nagy dolog, vagy az, ha megnősül az ember. Ez a kihívás.
– Ön tanított is. Mi az, amit most mondana a diákjainak?
– Tudnotok kell, mit csináltok, és miért csináljátok.
– Ön miért?
– Én ebből élek.
– A készülő Őfelsége pincére című filmjén kívül, mit szeretne még megvalósítani?
– Nyugodtan és boldogan szeretnék élni, és jó lenne rendet tenni a könyvtáramban. Ennyi elég lenne.

 

Körülbelül ennyi, és mégsem. Hozzátartozik, hogy Menzel azt üzeni a zömmel fiatal egyetemistákból álló közönségének, hogy „Legyenek tiszták és becsületesek, ne olyanok, mint mi voltunk vagy vagyunk. Legyetek jobbak, mint mi. Bár néha az az érzésem, ez nem fog sikerülni."
Hát, nem tudom… Mindenestre megígértem, hogy próbálkozni fogunk.