 |
Algyőn tanácskoztak a szegedi és kolozsvári szakemberek. |
– Miért jók ezek a találkozók? Mi a hasznuk? Mit üzennek?
– Az ilyen és hasonló találkozók a nemzetközi kapcsolatok szempontjából jók. A mi esetünkben pedig különösen fontosak a magyar-magyar kapcsolatok tekintetében, hiszen egy olyan egyetem szociológiaoktatóival találkozhattunk, akik a szociológiát nemcsak magyar nyelven oktatják a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Szociológia Kara keretében, hanem szinte önálló tanszéket alkotnak. Másfelől a hagyomány is kötelez, hiszen a szegedi egyetemet Kolozsvárról hozták át Trianont követően, tehát ez az intézmény tényleg egy tőről metszett a miénkkel.
– Ön személy szerint már évtizedek óta szorosabb kapcsolatot ápol a kolozsváriakkal. Ez a kapcsolat a jövőben kiterjed-e a tanszékre? Lesz-e együttműködés a két tudományos műhely között? Miben állapodtak meg? Mit tartalmaz a közös nyilatkozat?
– A szoros kapcsolat személy szerint azzal magyarázható, hogy Kolozsváron jártam egyetemre annak idején, és azóta is jók a kapcsolataim nemcsak a magyar, hanem a román kollégákkal is. A mostani találkozó nem az első, a tanszék oktatói és diákjai vagy tíz éve már egy tapasztalatcsere jellegű kirándulás alkalmával már voltak Kolozsváron. Viszont a mostani találkozó egészen más, megváltoztak a körülmények. Azóta a kolozsvári BBTE a mai Romániában nemzetközi felmérések szerint is a legjobb és a legnagyobb egyetem. Kiterjedt nemzetközi kapcsolathálózattal rendelkezik, a szociológia magyar nyelvű oktatóinak átlagéletkora 40 év, szinte mindegyikük több kötetes szerző, PhD-fokozatot szerzett Budapesten vagy nyugati egyetemeken, saját szakfolyóirattal (Erdélyi Társadalom), mester- és PhD-képzéssel rendelkezik.
Emellett a román állam létrehozta Kolozsváron a Kisebbség Kutatóintézetet, amelynek vezetője ebből a fiatal szociológuskörből került ki, és munkatársaik is az ottani szociológiaképzés neveltjei. Tehát beérett egy olyan szociológiaképzés, amely lehetővé teszi, hogy ténylegesen hasznos együttműködést indítsunk el a két szakintézmény között. A találkozónk szándéknyilatkozattal zárult, a két delegációvezető,
Magyari Tivadar prorektor és
Feleky Gábor tanszékvezető már alá is írták, így tehát a konkrét teendők kereteit is megvonták. Ilyen például az, hogy bekapcsolják a kolozsvári kollégákat Feleky Gábor és csapatának Szeged-vizsgálatába. Ez azt jelenti, hogy azonos módszertani elvek szerint ott is kutatásokat végeznek, és ez lehetővé teszi az összehasonlítást. Ez már önmagában is nagy lélegzetű vállalkozás, amely nemcsak az oktatók, hanem a hallgatók részvételét is jelenti.
– Az eseményen többször megemlékeztek Gábor Kálmánról, akinek kiemelt kutatási területe a fiatalok vizsgálata, az ifjúságszociológia volt. Mit emelne ki az ő munkásságából, személyiségéből?
– Igen, sajnálatos esemény árnyékolta be a találkozót,
Gábor Kálmán kollégánk halála. Gábor Kálmán nemcsak nálunk, hanem Kolozsváron is oktatott/kutatott, tehát ilyen értelemben közös vesztesség érte a két szakintézményt. Akárcsak nálunk, Kolozsváron is az ifjúságkutatás, illetve az ifjúságszociológia oktatása az ő nevéhez kapcsolódott, ebben az értelemben is űr támadt hirtelen jött távozásával, azonban van remény arra, hogy tanítványai folytatni fogják áldozatos munkáját, amely az utóbbi években igen látványos publikációs tevékenységgel is párosult.
Dlusztus T. Imre