2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2006  --  2. szám - 2006. februás 13.  --  Hangsúly
Milyennek látod a TIK első évét?
Kasza Viktor (TTK, geográfus IV. évf.). Örülök a TIK megépülésének, mivel így egy helyen el tudom intézni a tanuláshoz szükséges, valamint az egyéb teendőimet is. Legfőképpen az tetszik, hogy a vonatjegyemet is meg tudom itt vásárolni, valamint a legtöbb könyvtár ideköltözésével minden olyan könyvet megtalálok egy helyen, amire szükségem van. Internetezni viszont legtöbbször nem a TIK-ben szoktam, mivel otthon is van rá lehetőségem.
 
Mótyán Gabriella (JGYTFK, szlovák – művelődésszervező III. évf.). Általában hetente egyszer jövök a TIK-be, ahol az internetezési lehetőség nagyon jó. Akármikor jövök, maximum tíz percet kell várnom. Emellett azokat a könyveket is könnyedén megtalálhatom itt, amelyekre éppen szükségem van. Viszont az állományt még mindig lehetne tovább bővíteni, valamint az egyes művekből tarthatnának több példányt is, mert azok gyorsan elfogynak.
 
Papp Gábor (GTK, közgazdász V. évf.). Viszonylag rendszeresen látogatom a könyvtárat, alapvetően meg vagyok elégedve a szolgáltatásaival. Főleg az jelent nagy segítséget, hogy a sok számítógépnek köszönhetően gyorsan és ráadásul ingyen lehet internetezni. A rendelkezésre álló könyvállománnyal is elégedett vagyok, sőt sok újsághoz, folyóirathoz is hozzájuthatok. Szerintem az épület hangulata egy kicsit plázás, ami nem baj, mivel sokkal többen megfordulnak itt, mint korábban, amikor még az egyetem központi épülete adott helyet a könyvtárnak.
 
Berta Somogyi Klára (BTK, német I. évf.). Összességében elégedett vagyok a TIK-kel, nap, mint nap járok ide. Azért hiányosságok vannak még az épület működésében. Lehetne több internetezési lehetőség, mivel előfordul, hogy elég sokat kell várni egy-egy szabad gépre. A szakolvasói tereket leginkább a vizsgaidőszakban látogatom, mivel ott könnyen megtalálom a vizsgáimhoz szükséges olvasnivalókat.
 
Tóth Péter (BTK történelem V., medievisztika III., latin speciális képzés II. évf.). Véleményem szerint az egyetem  Tanulmányi és Információs Központja, ha egyelőre még nem is teljesen kiforrott formában, de megfelelő körülményeket képes nyújtani akár a tudományos jellegű kutatómunkához is. Az már minden hallgatónak csak a saját akaraterején és szorgalmán múlik, hogy mennyire tud élni a központ által nyújtotta, lehetőségekkel.
Bezár