2020. október 24., szombat English version
Archívum  --  2006  --  4. szám - 2006. február 27.  --  Irodalom
Most olvasom. Interjút ad, hivatkozik a múltra. Televízió közvetíti.
Sompolygok. Lopok tőle, ő lop tőlem. Nem emlékszik a drótra.
Kötelék ide, kapcsolat oda. Minden egész. Minden csak dirib.
Marad Néró. Aki egymaga nézi városát. Róma lángol. Nézi Rómát.
Mi lehetett a szemében? Korán jött Hitler? Megkésett Mózes?
Mindenki Néró? Semmi egész? Róma dirib. Lángol egy darab.
Most olvaslak. Interjút adsz, hivatkozol a múltra. Televízió közvetít.
Nem vagy. Nincs közös. Te mondod: nem együtt. Én mondom: nem külön.
Van bennünk semmi közös. Most kezdődik. Most hullik az első hó.
Májusi hó márciusban. Arany. Az ő nyelve a tiéd, Arany nyelve testvériség.
Marad harag. Nem mondod. Tudom. Nem mondjuk, de szeret.
Vagy kicsit fáradt. Vagy kicsit elkésett. Vagyok kicsit máshol,
Mint ahova az istenek is biztos kívánni szeretnének.
Itt azonban. Itt a porban. Itt a-hol-van. Nem. Csak a szekér.
Valami rossz együttes nevével oldalán. Az Úr őket mind. (Elvis.)
Így törik szét. Így marad dirib. Mégis látod: mégis egész.
Azt mondod rózsa, s lesz belőle leírt szó, korai bánat, nem-jelentés.
Azt harsogja rózsa tollam, szirom nyílik itt sorban, illat pattan
Üres agyban, tüske szúr bele kit nem szeretek, s kit nem szeretek:
Nem is lesz meg. Eltűnik, mint eltűnök majd én. Leszek por.
Leszek fenség. Voltam lét és leszek jobblét. (Biztos jólét.) Ez van. Pocsék szitu.
Töröm a nyelvet, mégis ugrik a szó. Mondat egész, repülő show.
Igen. Mert végül is, így kezdtük, és aggként fejezzük le kedvesünk.
Két kis madár. Se szív, se beszéd. Ha szív, sokat beszél. Két madár
Csak egy madár, hányszor mondjam, nincs repülés, csak magány,
Mert magad maradsz, úgy tényleg, törve, diribköltő: darabvilág.
Hős, de hőtlen. Szavas, a szavasincs. Ennyi maradt ezt adtátok,
S látod-e amottan a téli világot, mert még hó takará el a bérci tetőt,
De már nyílik a völgyben szárnya két kicsi madárnak. Eszi fene itten.
Kapaszkodnak, nézd, mint rebben az emberélet útjának felének erdeje,
Hull a Kossuth-díj, hullik kereszt is majd, lesz fisz-fasz, vagy jak-vacsora.
Ha költő vagy, légy költő! Csatlakozzanak hozzád, ha mernek!
Szipolyuk úgyis elér minden kincset. Nézd, drágám őszülő tincseimet,
A fene vigye el, a ménkű’ csapjon bele abba, aki megette az összes verset!
 
Bezár