Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A kiírás szerint a szerzőknek huszonnégy óra állt rendelkezésükre, hogy egy drámát írjanak, annak a teremnek inspirációira, amelybe kerültek. Ezt követően négy rendező és a színészeikből véletlenszerűen, sorsolással kialakult társulatok pár óra alatt – színpad helyett – a kiállítási térbe varázsolják a darabokat.

 

Hatalmas érdeklődés kísérte a versenyt. Fotó: Segesvári Csaba

 

Mikor Lea késő délután megérkezett, meséltem tovább. A rendezők is négy helyszínről érkeztek, Romániából Andrei Elek és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem hallgatói; Szerbiából pedig Urbán András az Újvidéki Művészeti Akadémia diákjaival. Tóth András Ernő, a Janus Egyetemi Színház vezetője saját színészeit hozta el, Szegedet Benkő Imola Orsolya és a Focus Műhely Társulat tagjai képviselték. A háromtagú zsűri elnöke a Solténszky Tibor (Budapest) volt, tagjai a szegedi Kürtösi Katalin és Mikuli János (Pécs).

A szeptember 10-i, szerdai sorsolás alkalmával nem derült ki, hogy a drámákat kik rendezik meg – ez csütörtök reggelig váratott magára –, csupán az, hogy a rendezők mely színészekkel dolgoznak majd együtt. Amíg készültek a művek, ők ismerkedtek egymással.

„Milyenek a festmények?” - kérdezte Lea. „A képek alapján úgy éreztem – válaszoltam –, hogy  legkönnyebb dolga Balogh Robertnek volt.” A kiállítást nézve próbáltam megfogni a magam számára a különböző termeket, a neki jutott valahogy meseinek tűnt (akár még romantikus is lehetett volna). A Kiskörút, Nagykörút, akármilyen kiskorút című, Gulácsy Lajos képeit felhasználó darab aztán se mesei, se romantikus nem volt, és amint azt a színház utáni vacsoránk alkalmával megbeszéltük Leával, az egyik legeredetibb ötletnek azt találtuk benne, hogy a szerző Tóth András Ernő rendezőt saját magaként is szerepeltette a történetben. Ez a dráma, jogosan, ki is érdemelte a Legjobb rendezés megosztott díját.

Az elismerés második felét Benkő Imola Orsolya kapta. Hatházi András A sziget című darabja egy konkrét festményhez kötődött, bár több további alkotásról is megemlékezett a dráma egyik szereplője, Khairón. Sokáig azt hittem, nem lesz könnyű dolga Hatházinak, hiszen falusi pillanatképek és csendéletek vették körül.

Bár a Legjobb alakítás díját nem ez a darab érdemelte ki, a házaspár értelmi fogyatékos fiát alakító Hajdú Tamás színészi teljesítménye maradt számomra az egyik legemlékezetesebb. A másik Fekete Zsolt Sándoré, a zsűri azonban Hollósi Orsolyának ítélte oda az elismerést – mindketten a Podmaniczy-drámában szerepeltek. Amikor délután Leának meséltem a drámaíróversenyről, ezt a termet láttam az egyik legnagyobb kihívásnak. Súlyos aranykeretekben lógtak idősebb és ifjabb Markó Károly festményei számos egyéb tájképpel együtt, komor és sötét benyomást keltettek bennem. Bár az idősebb Markó-festmények döbbenetes aprólékosságán sokáig ámultam, kíváncsi voltam, milyen darab születik ebből a teremből. Podmaniczky ismét a leleményes nyelvi játékossággal aratott sikert. A József és testrészeit Urbán András rendezte, a narráció többségét – milyen ötlet! – nem eljátszották a színészek, hanem elmondták.

A drámák közül Beszédes István Szilveszter öreg éjszakája című darabját találta legjobbnak a zsűri – nekem ez tetszett a legkevésbé, pedig az indoklás szerint ez tette leginkább próbára a színészek képességeit, még az adott körülményekhez képest is. Szó se róla, tényleg kiváló alakításokat láthattam, Andrei Elek igazán jól megrendezte a darabot.

Elcsépeltnek hangzana, ha úgy mondanám, hogy hatalmas élményekkel távoztunk a Reök-palotából, de ezzel még korántsem tudnám leírni azt a boldogságot, ami bennem és Leában vagy a közönség többi tagjának arcán fénylett. Hogy van ilyen, hogy az így valósul meg. Igen. Boldog voltam.