Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Az önigazolást kereső és öngyilkosságba menekülő náci háborús bűnös történetét allegorikusan feldolgozó előadást egyre több helyre hívják a világban, de szeptember 21-én és 22-én a régi zsinagógában is újra lehet látni. Ez alkalomból beszélgettünk a címszereplő Harsányi Attilával, a Hetek Csoportjának oszlopos tagjával, aki bár ez évadtól nem a szegedi, hanem a miskolci színházban játszik, mégsem hagyja itt a Tisza-parti várost.

 

 

– Általában hogyan reagálnak a nézők a darabra?
– A legtöbben megrendülten jönnek ki az előadásról. Gratulálni is szoktak, de az olyan különös, mert ez nem egy klasszikus értelemben vett színészi teljesítmény. Annyira személyes, hogy már nem játék. Mintha egy vallomásszerűség lenne arról, hogy egy ilyen figura is van az emberben. Én is csak saját magamból tudok táplálkozni, mert nem tudom, hogy milyen volt Rudolf Hess. De azt tudom, hogy azok a sémák, amelyeket az ő személyisége képvisel, megvannak mindenkiben. És az mégiscsak jó, hogy valami ellenkezik bennem ez ellen.

 

Harsányi Attila nem akar elszakadni Szegedtől. Fotó: S. Cs.

Pokol

 

– Az ön számára milyen volt a darabbal való első találkozás?
– Nekem mindig jókor jöttek az ilyen a szerepek. Az embernek valami módon meg kell magyaráznia magának az Isten–ember-viszonyt. Öntudatlanul foglalkoztam ezzel, amikor Tapasztó Ernő, a rendező odarakta elém ezt a művet, ami azokat a kérdéseket feszegeti, amelyek engem is gyötörnek. És megijedtem, mert éreztem, hogy „pengeél” ezen játszani. És megdöbbentem, hogy egy bátor ember ezt gondolta az Aradi Kamaraszínház első önálló produkciójának. Féltem az aradi közönség reakciójától is. De mikor vége lett az előadásnak, felállva tapsoltak.
– Mennyi idő, amíg ki tud kerülni a darab hatásából?
– Tíz-tizenöt óra. Ekkor olyan űr van bennem, mintha kiszedtek volna belülről. Viszont az előadás után számomra épp e borzalom ellentéte tiszta. De mindig is féltem a színpadi határátlépéstől, hogy vissza lehet-e jönni. Mert iszonyat, hogy mi van az emberben, amin uralkodik. És lehet érezni a poklot is, ami rettenetes. A Hess-darab is arról szól, hogy ha bejön egy olyan rendszer, a mai emberek is viselkedhetnek embertelenül. Mindezzel pedig kötelező szembenézni. Ha az ember nevet ad a félelmeinek, könnyebb kezelni azokat. És van még egy csomó dolog, aminek nevet kéne adni, és így talán el lehet jutni valami tisztasághoz.

 

 

– Más munkái és megnyilatkozásai alapján is úgy tűnik, mintha mindent meg akarna érteni. A Hess-előadás számomra ennek az igénynek a szélsősége volt, hogy a legsötétebbel is együttérezzen.
– Lehet valami ilyesmi. Az összes munkámban benne van a szándék, hogy mutogassam, amit már megértettem. És a megértésnek csak azt a szintjét tudom megmutatni, amelyen éppen vagyok. Ha azt mondják, ez rossz, akkor azt mondom, hogy megyek tovább.
– Mi a következő terv?
– A Hetek Csoportjával Juhász Gyula-estet állítunk össze, amiben a költő egy ismeretlen arcát próbáljuk megmutatni. Ezt az előadást is elvisszük gimnáziumokba, mert jó, hogy közel kerülhetünk a fiatalokhoz.
– Városok és munkák között ingázik. Hogyan bírja idővel?
– Nehezen. Ezért is sajnáltam, hogy el kellett mennem a szegedi színháztól. De ami itt elindult, azt nem hagyom, inkább utazom. Muszáj itt maradnom.