Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Egy he­lyen, a Reök-­palotában lát­ha­tó­ak a jól is­mert mű­vek, a ma már ma­gán­tu­laj­don­ban, il­let­ve töb­bek közt a sze­ge­di Mó­ra Fe­renc Mú­ze­um, a hód­me­ző­vá­sár­he­lyi ön­kor­mány­zat tu­laj­do­ná­ban lé­vő, il­let­ve Deszkről vagy egyéb gyűj­te­mé­nyek­ből be­ke­rült alkotások. Meg­je­len­nek a jel­leg­ze­tes, há­rom rész­re ta­golt táb­la­ké­pek, va­gyis trip­ti­cho­nok és az al­föl­di, hét­köz­na­pi je­le­ne­tek.

Zoltánfy István művei január 30-ig tekinthetők meg a Reök-palotában. Fo­tó: Segesvári Csaba

Zoltán­fy Ist­ván a mai, fi­a­tal sze­ge­di al­ko­tóge­ne­rá­ció szá­má­ra ta­lán már csak egy le­gen­da, egy a mű­vé­szet­tör­té­ne­ti köny­vek­ből is­me­rős ne­vek kö­zül. Az 1988-ban tra­gi­kus au­tó­bal­eset­ben el­hunyt fes­tő a desz­ki szü­le­té­sű „kép­író”, aki a hat­va­nas évek­ben a Ju­hász Gyu­la ta­nár­kép­zőn vég­zett, majd ké­sőbb a Tö­mör­kény Ist­ván Gim­ná­zi­um és Mű­vé­sze­ti Szak­kö­zép­is­ko­la ta­ná­ra volt. Az ok­ta­tás mel­lett vi­szont iga­zán sok­ré­tű, mély­sé­gek­kel te­li élet­mű­vet ho­zott lét­re, egy­sé­ges stí­lus­ban.
Kol­lé­gá­ja, Sza­lay Fe­renc fes­tő­mű­vész sze­rint a mű­vész szá­má­ra na­gyon fon­to­sak vol­tak a tár­gyak, óri­á­si mű­velt­sé­gű, szor­gal­mas em­ber volt. Ha­son­ló el­is­me­rő sza­vak­kal il­let­ték egy­ko­ri kol­lé­gái és ba­rá­tai is, akik a no­vem­ber 25-én, zárt kör­ben meg­ren­de­zett meg­nyi­tón meg­töl­töt­ték a több ter­men át­nyú­ló ki­ál­lí­tást. A Re­gi­o­ná­lis Összművészeti Köz­pont mél­tó­an nagy te­ret és le­he­tő­sé­get nyúj­tott a ki­ál­lí­tás­sal egy olyan élet­mű szá­má­ra, mely­nek meg­te­kin­té­sé­re rég­óta várt a sze­ge­di mű­vész­kö­zös­ség.
A meg­nyi­tón a 2000. szep­tem­ber 9. óta a fes­tő ne­vét vi­se­lő desz­ki Zoltán­fy Ist­ván Ál­ta­lá­nos Is­ko­la nö­ven­dé­kei so­mo­gyi nép­da­lo­kat éne­kel­tek, és rö­vid ös­­szeg­zést is hall­hat­tunk élet­út­já­ról s ar­ról is, mi­ért is olyan je­len­tős sze­mé­lyi­sé­ge a fes­tő Sze­ged vá­ro­sá­nak. Bár kol­lé­gá­i­tól és ba­rá­ta­i­tól ös­­sze­fog­la­ló jel­leg­gel csak egy-­e­gy idé­zet hang­zott el Zoltán­fy mű­vé­sze­té­ről és sze­mé­lyi­sé­gé­ről, még­is nyil­ván­va­ló volt a je­len lé­vő mű­vé­szek csen­des, fi­gye­lő tisz­tel­gé­se.
Zoltán­fy Ist­ván a fes­tő, aki szá­má­ra fon­tos volt a min­den­na­pi ese­mé­nye­ket ün­nep­pé ten­ni, a hét­köz­na­pi em­be­rek éle­tét kép­be fog­lal­ni. Fest­mé­nye­i­ben mind ott van­nak azok a rej­tett vagy nyil­ván­va­ló je­lek, me­lye­ket al­ko­tó em­ber­ként át­ad­ha­tott ké­pe­in ke­resz­tül az utó­kor­nak. Aho­gyan a meg­nyi­tón is el­hang­zott Wass Al­bert Üze­net ha­za cí­mű köl­te­mé­nyé­nek hí­res so­ra: „A víz sza­lad, a kő ma­rad, a kő ma­rad.”
Ter­mé­sze­te­sen en­nél sok­kal több­ről van szó. Aho­gyan Bereczky Ló­ránd, a Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ria igaz­ga­tó­ja fo­gal­ma­zott meg­nyi­tó- be­szé­dé­ben, Zoltán­fy Ist­ván­nál egy­más mel­lé ra­kott va­ló­ság­da­ra­bok je­len­nek meg, ám olyan metatar­talom­mal fel­ru­ház­va, mely egye­di és messzi­ről fel­is­mer­he­tő stí­lust adott a mű­vész ke­zé­be. A szür­re­a­liz­mus­ból ké­sőbb re­a­liz­mus­ba haj­ló tö­rek­vé­se­i­ben az esz­kö­zök össz­hang­já­hoz nagy­ban hoz­zá­já­rul a kü­lön­le­ges har­mó­ni­á­ban össze­forrt szí­nek és kom­po­zí­ció köz­ti össz­hang. Az al­ko­tót az örök kér­dé­sek fog­lal­koz­tat­ták, ne­mes egy­sze­rű­ség­gel az élet lé­nye­gét, va­gyis a hét­köz­na­pi, em­be­rek köz­ti kap­cso­la­tok va­rá­zsát pró­bál­ja meg­ra­gad­ni.
A ki­ál­lí­tás ja­nu­ár 30-ig lá­to­gat­ha­tó kedd­től va­sár­na­pig, dél­előtt 10-18 órá­ig. Ezen­kí­vül de­cem­ber 14-18. kö­zött az ál­ta­lá­nos és kö­zép­is­ko­lás cso­por­tok szá­má­ra in­gye­nes tár­lat­ve­ze­tést ígér a Reök, ha eset­leg a té­li szü­net előtt ked­vet kap­ná­nak a fest­mé­nyek meg­te­kin­té­sé­re.

Ba­kó Mar­git Szi­bil­la