2019. december 9., hétfő English version
Archívum  --  2009  --  7. szám - 2009. április 27.  --  Kultúra
Én sem tudhatom
Az Egyetemi Tavasz, ezen belül a Radnóti Emlékév programsorozatának keretében Kultúrházban a Szegedi Egyetemi Színház Nem tudhatom címmel tartott visszatekintést az Alsóvárosi a költő születésének századik évfordulójára, valójában azonban a halála előtti utolsó hónapokra emlékezve.
Címkék: Kultúra
Voltaképpen nem tudom megmondani, mi lehetett az este mondanivalójának veleje, ugyanis Radnóti Miklós egész költői pályájáról való megemlékezéshez túlságosan egysíkú volt – hiszen az előadás szinte csak az utolsó egy évre fókuszált –, ezt azonban rendkívül felhígították a lírai betétszövegek. Ennek ellenére a kiválasztott versek finoman árnyalták a költői nyelv sokszínűségét, jól kiegészítve a prózai részleteket.

Azt sem tudom, hogy az alapvetően felolvasószínház-műfajú esten az egymás mögé helyezett székeken ülő színészek mozgásának, azaz a székek ide-odatologatásának csupán a mozgalmasság látszatának keltése volt-e a célja, vagy valami más funkciója is lehetett, ami azonban számomra nem derült ki. Azok az idézetek ugyanis – amelyek elmondásához mozgás támadt a színpadon – csak nagyritkán álltak egymással párbeszédben. Bár sajnáltam, hogy a színészek nem kívülről mondták a szövegrészleteket, hanem felolvasták, arra azért mindenképpen ügyelhettek volna, hogy legalább ne maradjanak a papírok takarásában.

Azt azonban fontos elmondani a rendező dicséretére, hogy rendkívüli érzékenységgel választotta ki az egyes szövegrészletek megszólaltatóit, a színészek karaktere és hangja ugyanis nagyon sokat adott az elmondottakhoz. Az idézeteket gondosan válogatták össze, leszámítva azt, hogy nem tudtam eldönteni, a háború borzalmairól kívánnak-e beszélni, vagy Radnóti pályáját szeretnék bemutatni (nem tudtak dönteni?) – fontosnak lett volna azonban, hogy ez egyértelműen legyen.

Hatalmas hibának tartom az estet befejező dalrészlet kiválasztását – hiszen függetlenül attól, hogy mi volt a mondanivaló célja – a kissé kabarészerű, ironikus, talán még játékosnak is mondható dalocska (!) minden addigi hatást elrontott. Az utolsó jelenetben a színészek egy-egy követ tettek a székükre, és kivonultak a teremből, egyikük gyertyát is gyújtott a költőre emlékezve. Ennek hatását bizonytalanította el a különben igen rossz minőségű hangfelvétel. A Radnóti munkásságára való visszaemlékezéshez még úgy-ahogy kapcsolódhatna a dal, bár a felcsendülő irónia akkor sem kifejezetten a tiszteletet juttatja az eszembe.

Nem tudhatom, milyen célok vezérelték e felolvasószínház megszerkesztését, de minden bizonnyal nem igazán lehetett kiforrott még az az elképzelés, amely végül ebben a formában színpadra engedte, holott egyértelműen látszik, hogy a rendezőnek jó elképzelései vannak, és színészeit jól ismeri és kiválóan tudja „felhasználni” őket.

Az előadás megtekinthető május 5-én a Millenniumi Kávéház Klubjában és október 19-én az Alsóvárosi Kultúrházban.

Rendezte: Czene Zoltán. Szereplők: a Szegedi Egyetemi Színpad színészei, Eller Éva, Erlauer Balázs, Galkó Janka, Hajdú Péter, Manga Dániel, Trabalka Cecília.
Szekeres Nikoletta
Bezár