2019. december 9., hétfő English version
Archívum  --  2009  --  7. szám - 2009. április 27.  --  Kultúra
Minden napra jut egy film
A Fran­cia Film­na­pok idén ti­zen­har­ma­dik éve mu­ta­tott be vá­lo­ga­tást a hi­va­ta­los pre­mi­er előtt a leg­fris­sebb fran­cia fil­mek­ből Bu­da­pes­ten és nyolc vi­dé­ki vá­ros­ban áp­ri­lis kö­ze­pén.
Címkék: Kultúra

Sötömik


A fran­cia film­hét Sze­ge­den az Is­ten ho­zott az Is­ten há­ta mö­gött (Bienvenue chez les Ch'tis) cí­mű víg­já­ték­kal kez­dő­dött, ame­lyet – ahogy a meg­nyi­tón Cser­nus Sán­dor böl­csész­ka­ri dé­kán Szent­györ­gyi Pál gaz­da­sá­gi al­pol­gár­mes­tert kö­ve­tő­en fran­ci­á­ul és ma­gya­rul el­mond­ta – a fran­cia ál­lam­fő, Nico­las Sarkozy és csa­lád­ja (a fran­cia tör­té­ne­lem so­rán har­ma­dik­ként) ma­gán­ve­tí­té­sen te­kin­tett meg a fran­cia el­nö­ki re­zi­den­ci­án.
A film alap­ve­tő­en hely­zet­ko­mi­kum­ok­ra épül, hi­szen Philippe Abrams (Kad Mer­ad) a vá­gyott ri­vi­é­rai át­he­lye­zés he­lyett az észa­ki Bergues-be ke­rül, ahol nem­csak a ró­luk al­ko­tott ne­ga­tív szte­re­o­tí­pi­ák­kal kell meg­küz­de­nie, ha­nem a sötö­mi nyelv­já­rás­sal is – mely szá­mos fe­led­he­tet­len pil­la­na­tot ered­mé­nyez. Na de ho­gyan me­sél­je el mind­ezt fe­le­sé­gé­nek, Julie-nek (Zoé Félix)…?

franciafilmnapok
Isten hozott az Isten háta mögött: Zoé Félix és Kad Mer­ad.


Iga­za van „Kirkének”, ami­kor azt kér­de­zi, va­jon Ma­gyar­or­szá­gon le­het­ne-e ha­son­ló fil­met ké­szí­te­ni, és tud­nánk-e ma­gun­kon is ha­son­ló­képp ne­vet­ni – anél­kül, hogy bár­ki sér­tet­ten ma­gá­ra ven­né a ka­rak­ter­je­gye­ket. A sötömik ugyan­is nem­csak fel­szá­mol­nak min­den elő­í­té­le­tet (ki­vé­ve, ha ép­pen az el­len­ke­ző­je a cél), ha­nem be­bi­zo­nyít­ják, hogy igaz a mon­dás: aki fe­lé­jük ve­tő­dik, két­szer sír: ami­kor meg­ér­ke­zik, és ami­kor tovább­m­egy… (Ren­dez­te: Dany Boon, 2008.

Vis­­sza­té­rés


Meg­tört nő ci­ga­ret­tá­zik a vá­ró­te­rem­ben, Juli­ette (Kristin Scott Thomas) ti­zen­öt év után sza­ba­dult a bör­tön­ből. Az Oly so­ká­ig sze­ret­te­lek (Il y a longtemps que je t'aime) rend­kí­vü­li ér­zé­keny­ség­gel be­szél Juli­ette bör­tön utá­ni el­ső hó­nap­ja­i­ról, va­la­mint ar­ról, hogy a/z („ben­ti­ek­ről” al­ko­tott) elő­í­té­le­tek men­­nyi­re tév­út­ra vi­het­nek. Mi­ről szól még a film? Ne­héz el­mon­da­ni. Vis­­sza­té­rés­ről, szí­nek­ről, szót­lan­ság­ról. Bi­za­lom­ról, tü­re­lem­ről, meg­is­me­rés­ről.
Ap­rán­ként de­rült csak ki Juli­ette tet­te, idő­vel azon kap­tam ma­gam, hogy an­­nyi­ra nem is ez lett a fon­tos. A las­sú, még ép­pen nem von­ta­tott film sok­kal töb­bet, tel­je­sen mást adot­t.
Szép ké­pek­kel dol­go­zott, és Scott Thomas ar­ca fe­lejt­he­tet­len, meg­rá­zó, hi­te­les. Iga­zi frus­ká­nak tű­nik mel­let­te két­gyer­me­kes hú­ga. A ki­sebb szép vil­la­ná­sok egyi­ke, ami­kor a pad­lás­té­ren zon­go­rá­zik a két nő­vér, a Mi­ku­lás­ra ha­son­lí­tó nagy­pa­pa mo­so­lyog­va né­zi őket és a ze­né­re tán­co­ló uno­ká­ját, a ké­pet az ab­la­kon be­ha­sí­tó nap fé­nye oszt­ja ket­té. (Ren­dez­te: Philippe Claudel, 2008.)

To­váb­bá


Bu­da­pes­ten áp­ri­lis 16-19. kö­zött, a vi­dé­ki vá­ro­sok­ban, Sze­ge­den a Bel­vá­ro­si mo­zi­ban, to­váb­bá Pé­csett, Kecs­ke­mé­ten, Szol­no­kon, Deb­re­cen­ben, Mis­kol­con, Eger­ben és Győ­rött áp­ri­lis 15-26. kö­zött ren­dez­ték meg a fesz­ti­vált.
A Fran­cia Film­na­pok to­váb­bi be­mu­ta­tott al­ko­tá­sai: Ver­sailles, Kém­nők, a Provance-i fű­sze­res, Az osz­tály, va­la­mint a Kül­vá­ro­si mu­la­tó. A Rö­vid­fil­mek Mo­zart­jai cí­mű rö­vid­film-ös­­sze­ál­lí­tás ré­sze­ként hét, leg­fel­jebb ne­gyed­óra hos­­szú­sá­gú al­ko­tást mu­tat­tak be. Aki el­mu­lasz­tot­ta vol­na egyik-má­sik fil­met se csüg­ged­jen, a Bel­vá­ro­si mo­zi ha­ma­ro­san mű­sor­ra tű­zi a most lát­ha­tó al­ko­tá­sok több­sé­gét.
A fesz­ti­vál­ról és a fil­mek­ről to­váb­bi rész­le­tek a www.fran­ci­afilm­napok.hu ol­da­lon ol­vas­ha­tók.
Sz. N.
Bezár