2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2009  --  8. szám - 2009. szeptember 13.  --  Kultúra
Az iro­da­lom nem csa­pat­já­ték
El­ső al­ka­lom­mal tör­tént, hogy a sze­ge­di egye­tem hall­ga­tó­i­nak iro­dal­mi dí­ját nem böl­csész kap­ta: Láz­ár Ben­ce And­rás az or­vos­tu­do­má­nyi kar hall­ga­tó­ja. A la­punk­ban is so­kat pub­li­ká­ló fi­a­tal költőv­el a Faludy-dí­ja al­kal­má­ból be­szél­get­tünk.
Címkék: Kultúra

– Ho­gyan lá­tod fenn­tart­ha­tó­nak a köl­tő- és orvoslét egy­más­mel­let­ti­ség­ét?

– Vé­le­mé­nyem sze­rint nem zár­ja ki egyik a má­si­kat. Sőt, az or­vos­tu­do­mány segítő­je is tud len­ni a mű­vé­szet­nek mint ih­let­for­rás. Ha ezt a két szak­mát meg­fi­gyel­jük, oda­ju­tunk, hogy az or­vos is és a szép­író is az em­bert vizs­gál­ja. Köl­csö­nö­sen se­gí­tik, ki­egé­szí­tik egy­mást.

– Kü­lö­nö­sen in­ten­zí­ven vagy je­len a ver­se­id­del a fo­lyó­irat­ok­ban. Men­­nyi­re fon­tos, hogy vis­­sza­jel­zést kapj a mű­ve­id­re?

– Egy­részt, le­ko­po­gom, igen so­kat írok, más­részt, ter­mé­sze­te­sen fon­tos, mint min­den szer­ző­nek, hogy a szak­ma külön­böző kép­vi­se­lői ho­gyan lát­ják a mun­kás­sá­gát.

 

faludydij
Lázár Bence András kötete tavasszal jelenik meg.
Fo­tó: Segesvári Cs.

 

– A ver­se­id­ben ki­tün­te­tet­ten sok szó esik csa­lád­ról, csa­lád­tag­ok­ról; ké­szü­lő köny­ved mun­ka­cí­mé­ül a Csa­lá­di al­bu­mot vá­lasz­tot­tad. Szü­le­id, nagy­szü­le­id ho­gyan vi­szo­nyul­nak eh­hez?

– Úgy lá­tom, ked­ve­lik a ver­se­ket, már csak a sze­mé­lyes­ség mi­att is, il­let­ve a csa­lá­dunk­ban az iro­da­lom­nak ha­gyo­má­nya van, nagy­apám, va­la­mint édes­apám is fi­a­tal ko­rá­ban fog­lal­ko­zott szép­iro­da­lom­mal. A könyv az NKA-s pá­lyá­za­ton még ezen a mun­ka­cí­men nyert tá­mo­ga­tást, ta­vas­­szal je­le­nik meg a Par­nasz­­szus ki­adó gon­do­zá­sá­ban A te­rasz­ról néz­ni vé­gig cím­mel.

– „Nem tör­tént sem­mi”, írod az egyik ver­sed vé­gén. A ver­se­id­ben lát­szó­lag va­ló­ban „nem tör­té­nik sem­mi”, ha lát­vá­nyos tör­té­né­sek­re vá­gyunk, még­is a szö­ve­ge­id alap­ján úgy tű­nik, ezek az ap­ró meg­fi­gye­lé­sek ha­tá­roz­zák meg azt, amik va­gyunk. Mi dön­ti el, hogy egy ap­ró­ság­ból szü­let­het-e vers?

– Ta­lán a vé­let­len? Nem tu­dom, alap­ve­tő­en ezek­nek az ap­ró dol­gok­nak az ös­­sze­füg­gé­se az, ami meg­ha­tá­roz min­ket mint élő­lényt, mint em­bert. És ta­lán eze­ket az ap­ró dol­go­kat az em­be­rek több­sé­ge nem akar­ja, vagy nem ön­hi­bá­já­ból fa­ka­dó­an ész­re sem ve­szi, min­dig ro­ha­nunk. Fried Ist­ván pro­fes­­szor úr is a díj­áta­dón ezek­nek az ap­ró­sá­gok­nak a mö­göt­tes tar­ta­lom­mal va­ló fel­ru­há­zá­sát emel­te ki mint ér­de­met.

– Lát­ha­tó­an nagy ha­tás­sal van a szö­ve­ge­id­re Szijj Fe­renc, Ke­mény Ist­ván vers­vi­lá­ga. Mit ta­lálsz von­zó­nak ben­nük?

Szijj Fe­renc szö­ve­ge­i­nek hét­köz­na­pi­sá­gát, tár­gyi­as­sá­gát sze­re­tem, Ke­mény Ist­ván köl­té­sze­té­ben a már em­lí­tett té­nye­zők il­let­ve szö­ve­ge­i­nek má­gi­kus re­a­liz­mu­sa tet­szik.

– Sár­vá­ri író­tá­bo­ros tár­sak­kal ala­pí­tot­tá­tok meg a Kör­hin­ta vers­bl­o­got. Mi az sze­rin­ted, ami Sár­várt mint mű­helyt olyan fon­tos­sá te­szi?

– Ta­lán az a té­nye­ző, hogy egy olyan pá­lyá­zat­ról van szó, amely több mint 30 éve mű­kö­dik, és hogy a mai kor­társ iro­da­lom ve­zér­alak­jai meg­for­dul­tak ott. Ez az egyet­len olyan ta­lál­ko­zó, ahol egy fi­a­tal ta­lál­koz­hat ha­son­ló gon­dol­ko­dá­sú em­be­rek­kel, va­la­mint a szak­ma je­len­lé­te az, ami igen fon­tos. Ez az el­ső olyan lépc­ső­fok, ahol vis­­sza­jel­zést kap­hatsz.
– Egy­re gya­ko­ribb, hogy a pá­lya­kez­dő al­ko­tók mű­he­lyek, cso­por­tok, vers­bl­o­gok kö­ré szerveződ­nek, sze­rin­ted van­nak-e, és ha igen, mi­lyen esé­lyei egy „ma­gá­nyos” pá­lya­kez­dő­nek?

– Nem kö­te­les­sé­ge alap­ve­tő­en egy szer­ző­nek, hogy cso­port­ba tar­toz­zék, aki szép­iro­da­lom­mal fog­lal­ko­zik, az ma­gá­nyos, az iro­da­lom nem csa­pat­já­ték. Ezt a cso­port­ala­kí­tást né­há­nyan új ke­le­tű té­nye­ző­nek tart­ják, sze­rin­tem ré­gen is így volt. Ugyan­olyan esé­lyei van­nak egy ma­gá­nyos al­ko­tó­nak is. Én úgy gon­do­lom, hogy ezek a mű­he­lyek ta­lán a fejlődésed­hez ad­hat­nak hoz­zá, a mű­hely­mun­ka az, ami pluszt szol­gál vagy szol­gál­hat.

– Egy­szer azt mond­tad egy in­ter­jú­ban, ami azt a kér­dést fe­sze­get­te, ki­ala­kult-e ben­ned a dí­jak ha­tá­sá­ra va­la­mi­lyen „köl­tői ma­ga­tar­tás”, hogy az író­tár­sa­sá­gok­ban rá­szok­tál ar­ra, hogy ke­reszt­be tett láb­bal ülj. Ez en­­nyi­re költőspeci­fikus moz­du­lat len­ne?

– Ez dur­va sar­kí­tás volt a részem­ről, ami­vel azt pró­bál­tam ér­zé­kel­tet­ni, hogy ahogy min­den tár­sa­ság­ban van­nak ki­fe­je­zet­ten spe­ci­fi­kus té­nye­zők, úgy az író­tár­sa­sá­gok­ban is van­nak. Egyéb­ként ke­reszt­be tett láb­bal ül­ni ké­nyel­mes, min­den­ki­nek aján­lom.

Turi Tí­mea

Bezár