2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2006  --  2. szám - 2006. februás 13.  --  Kultúra
Közönségből közösségbe
„Az embereket felnőttnek kell tartani. Magát a programot vagy egy művészt nem kell túlmenedzselni, hanem jól kell kiválasztani, hogy mit kínálunk” – mondta lapunknak Tajti Gabriella.
Milliószor halljuk – Szeged városa és az egyetem együtt lélegzik, néha hisszük is, néha érezzük is. Tajti Gabriella, a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodájának vezetője Szeged Kultúrájáért díjat kapott – a város elismerése. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele az együttműködésről és a kultúra menedzseléséről.
A díjat a város adta. Mennyire működik együtt az egyetem és a város kulturális téren?
– Az elmúlt egy évet példaértékűnek mondhatom ebből a szempontból, nagyon sokat javult a kapcsolat. Amikor elkezdődött az Európa Kulturális Fővárosa projekt – aminek az előkészítésében mi is részt vettünk –, a kultúra minden területéről sikerült összehozni a szakembereket a városban. Már nagyon régóta mindenkiben megvolt az az igény, hogy a szervezőknek egyeztetniük kell, mert olyan nem fordulhat elő többet, mint az elmúlt két nyáron, hogy párhuzamosan három-négy program zajlott a városban egy este, utána pedig napokig semmi nem történt, majd megint egyszerre futott több esemény. Most egy kicsit összerázódott a városban a szakma – ez egy nagyon jó irány, amit remélhetőleg tudunk tartani a továbbiakban is. Nagyon fontos, hogy rendszeresen leüljünk, megbeszéljük az irányvonalakat, ki miben erős, mit szeretne, hogyan dolgozik, milyen forrásokra van szüksége, ki miben tud segíteni. Ez valódi műhelymunka volt – számítanak ránk, mindenben kikérik rajtunk keresztül az egyetem véleményét, elismerik a programjainkat, ajánlják mindenhol – így valóban jó a kapcsolatunk a várossal.
Valós szerepe lesz Szegednek ebben a projektben?
– Igen, Szeged kiemelt partnerként szerepelt a pályázatban is, és az itteni programok, természetesen Péccsel egyeztetve, használhatják a kulturális főváros logót, címet. A felvezető évek után mindenképpen 2010-re kell fókuszálni, és nagyon fontos, hogy olyan programokat kínáljunk, ami nemcsak a szegedi közönségnek, nemcsak a magyar közönségnek érdekes, hanem bárhol is nyitják ki a műsorfüzetet Európában vagy a tengeren túl, találjanak benne valami olyat, ami felkelti az érdeklődésüket, amiért érdemes ideutazni bárhonnan.
 
Botka László polgármester adta át Tajti Gabriellának a Szeged Kultúrájáért díjat. Fotó: Segesvári Csaba
 
A tapasztalatai alapján mennyire kell menedzselni a kultúrát?
– Szerintem az embereket felnőttnek kell tartani. Magát a programot vagy a művészt nem kell túlmenedzselni, hanem jól kell kiválasztani, hogy mit kínálunk. Tájékoztatni kell a közönséget, mindenképpen jusson el az információ, tudjanak róla, de utána nem kell sem a közönséget megerőszakolni, sem a programot agyonreklámozni, mert ha megfelelő színvonalú, érdekes dolgokat ajánlunk, telt ház lesz. Én egyáltalán nem akarom az ízlést irányítani, holott akaratlanul is azt teszem, mert én választok programot. Úgy gondolom, hogy az én ízlésem – egyáltalán nem tartom magam az elithez tartozónak – valahol a felső közép fölötti kategóriában van, és azt szeretném, ha az átlag szegedi körülbelül olyan igénnyel és ízléssel rendelkezne, mint amilyen a miénk itt, a kulturális irodában. A programok szervezésénél látom azt, hogy bár nagyon nagy súlyt nem fektetünk a marketingre, mégis mindig telt ház van – tehát az emberek megérettek erre a szintre. Aztán, persze, lehet emelni is.
Ez mégiscsak nevelő szándéknak tűnik.
– Azt mondják, a népművelők feladat az volt, hogy neveljenek, én meg azt mondom – nem népművelő vagyok, hanem művelődésszervező és kulturális menedzser, de teljesen mindegy, hogy hívják –, a nevelés nem ránk tartozik. Számomra mindig az volt a legfontosabb feladat, hogy közösséget teremtsünk – mindegy, hogy tíz főről, ötről vagy ötszázról beszélünk. Amikor elmegyek színházba vagy kiállításra, akkor azon túl, hogy az maga is élmény, ha valami tetszik vagy nem tetszik, annak örülök, ha egy ilyen spontán közösségben, ahol egyforma élmények értek bennünket, összekötődünk. Az a fontos, hogy a közönségből közösséget teremtsünk. Az egyetemen létrejött művészeti csoportoknak is ez a lényegük – nem feltétlenül az, hogy valami elképesztően magas színvonalú produkciót hozzanak létre, hanem hogy amíg együtt dolgoznak, kitalálják, mit szeretnének, próbálnak, gyakorolnak, fellépnek, olyan szoros szövetségeket hoznak létre, amik egész életre megmaradnak.
Ezek szerint nem ért egyet azzal, hogy a közönség ízlését nem lehet eléggé alábecsülni.
– Nem. Sajnos akadnak olyan programszervezők, akik teljesen profitorientáltan dolgoznak, és a bóvlit mindig el lehet adni. De mi a Szegedi Tudományegyetem kulturális programjait szervezzük – ez minőség és rang. Ha egy saját, önálló programszervező irodám lenne, akkor lehet, hogy egy kicsit jobban nyitnék más, alternatívabb, szélsőségesebb művészeti irányzatok felé. Minden kísérletező dolognak helyet adnék, ha a saját kereteimből gazdálkodnék.
Mennyire akarnak kísérletezni az egyetemisták?
– Ez a korosztály az, amelyik mindent kipróbálna. Igaz, valamivel paszszívabb a mostani generáció, mint mondjuk a tíz évvel ezelőtti volt. A kilencvenes évek első felében hirtelen kinyílt a világ, lehetett kísérletezni. Most céltudatosabbak a hallgatók, fontosabb lett a pályájuk, a karrierjük: az, hogy a szabadidejükben megvalósítsák a titkos vágyaikat, harmadrangú dolog lett. Ettől függetlenül vannak fantasztikus kezdeményezések, csak lehet, hogy nagyobb az igény, hogy megmutassák azt, amit tudnak, mint amennyire felkészültek. Ezt abból látom, hogy az év folyamán a fesztiválok előtt megrohannak bennünket lehetőségért a hallgatók, de néha nagyobb a vágy arra, hogy közönség elé lépjenek, mint amennyire a produkció megengedné. Viszont nekem nem dolgom felülbírálni vagy szelektálni a hallgatói kezdeményezéseket, segítünk mindenkinek megvalósítani az álmait. Majd a közönség eldönti.
Pölös Zsófia
Bezár