Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A tíz év kö­rü­li Andy Ladd az 1930-as évek­ben ír elő­ször is­ko­la­tár­sá­nak, Melis­sa Gard­nernek. Bár a lány kez­det­től un­ja az „is­ten­ver­te le­ve­le­zést”, Andy szá­má­ra azok a pil­la­na­tok je­len­tik az éle­tet, a sza­bad­sá­got és a leg­tel­je­sebb ön­ma­gát, ami­kor ne­ki ír. Az élet el­so­dor­ja őket egy­más­tól, és el­te­kint­ve egy ba­lul si­ke­rült mu­lat­ság­tól fi­a­tal­ko­ruk­ban, majd­nem negy­ven évig nem is ta­lál­koz­nak. A le­ve­lek azon­ban meg­ma­rad­nak, no­ha a két fi­a­tal igen­csak el­té­rő élet­pá­lyát fut be: a gaz­dag és bo­hó Melis­sa fes­tő­mű­vész lesz, aki si­ker­te­len há­zas­sá­gai elől az al­ko­ho­liz­mus­ba me­ne­kül; Andyt, a le­sze­relt ha­di­ten­ge­részt ügy­vé­di kar­ri­er­je után sze­ná­tor­rá vá­laszt­ják. Há­zas­sá­ga el­le­né­re Melis­sához fű­ző­dő ér­zé­sei vál­to­zat­la­nok ma­rad­nak. „So­ha sen­kit nem sze­ret­tem úgy, mint őt, és biz­to­san tu­dom, hogy nem is fo­gok. Töb­bet je­len­tett ne­kem min­den­ki­nél, s már­is re­mény­te­le­nül hi­ány­zik. Csak en­­nyit sze­ret­tem vol­na el­mon­da­ni ön­nek – és ne­ki. Tisz­te­let­tel, Andy Ladd” – ír­ja Andy Melis­sa any­já­nak, mi­kor ne­ki már nem tud­ja…

Gálffi László és Hernádi Judit a Szegedi Tavaszi Fesztiválon. Fo­tó: www.fotoszeged.hu/Juhász Viktor

Az 1930-ban szü­le­tett Al­bert Rams­dell Gur­ney Jr. ele­in­te szín­pa­di mű­ve­ket írt, leg­több­jük az észak­ke­let-ame­ri­kai an­gol­szász pro­tes­tán­sok­ról szólt, de a si­kert a The Din­ing Room hoz­ta el szá­má­ra. Bár övé az el­ső olyan mu­si­cal, amit a Yale-n be­mu­tat­tak (Love in Buf­falo), és több re­gényt is pub­li­kált, el­ső­sor­ban még­is az 1990-ben drá­mai Pulitzer-dí­jat nyert Love let­ter­s, va­la­mint a The Coc­tail Hour da­ra­bok ré­vén is­mert.

A le­vél­drá­mát 1988-ban mu­ta­tat­ták be elő­ször a con­nec­ti­cu­ti Long Wharf The­atre-ben Joan­na Glea­son és John Rubin­stein fő­sze­rep­lé­sé­vel, ezt kö­ve­tő­en elő­adó­pá­ro­sok tu­cat­jai vit­ték szín­re, töb­bek kö­zött Mel Gib­son és Sissy Spacek, Sig­ur­ney Weav­er és Jeff Daniel­s. Stan­ley Donen 1999-ben La­u­ra Lin­ney és Steven Weber fő­sze­rep­lé­sé­vel fil­met ren­de­zett be­lő­le. Az Ame­ri­kai Iro­dal­mi és Mű­vé­sze­ti Aka­dé­mia 2006-ban tag­jai kö­zé vá­lasz­tot­ta Gur­ney-t.

Her­ná­di Ju­dit és Gálf­fi Lász­ló 1992 no­vem­be­ré­ben állt elő­ször szín­pad­ra a Love let­ters da­rab­bal, és nem tud­tam el­dön­te­ni, hogy az elő­adás­mód az el­múlt majd­nem húsz év alatt kris­tá­lyo­so­dott en­­nyi­re ki­fi­no­mult­tá, vagy a két szí­nész rend­kí­vü­li te­het­sé­ge ré­vén. Az ap­rócs­ka rész­le­tek­nek min­dig nagy fon­tos­sá­got tu­laj­do­ní­tot­tam, és úgy vé­lem, ezek ré­vén sok­szor le­het si­ke­res vagy buk­hat meg egy da­rab. A „le­ve­le­dzés” ko­rai éve­i­ben még a he­lyes­írá­si hi­bá­kat is ér­zé­kel­te­tik a szí­né­szek. A non­ver­bális ki­fe­je­zés­ben Her­ná­di já­té­kát sok­kal ki­fi­no­mul­tabb­nak tar­tot­tam, és egy­szer­re el­tű­nőd­tem azon, va­jon a „ti­pi­ku­san hernádis gri­ma­szok” il­le­nek job­ban Melis­sa Gard­ner­hez vagy a sze­rep Her­ná­di­hoz? (Eset­leg az el­múlt húsz év­ben a sa­ját ké­pé­re for­mál­ta…) Bár egy fo­ga­son, egy szür­ke bal­lon­ka­bá­ton és két szé­ken kí­vül sem­mi dísz­let nem volt a szín­pa­don, a szé­kek és a szí­né­szek test­tar­tá­sá­nak egy­más­hoz vi­szo­nyí­tott hely­ze­te és vál­to­zá­sai, a ka­bát sze­re­pe mind-­mind a sza­va­kat ki­egé­szít­ve vagy he­lyet­te­sít­ve mu­tat­ták majd­nem fél év­szá­zad hul­lá­mo­zó vi­szo­nyu­lá­sa­it, egé­szen ad­dig, amíg az egyik szék el nem dőlt…

Mi tart ös­­sze két em­bert en­­nyi időn át? Ra­gasz­ko­dás? Ba­rát­ság? Sze­re­lem? A cím­nek csu­pán ma­gyar for­dí­tá­sa su­gall va­la­mit, de a kér­dés ta­lán egy­ál­ta­lán nem is fon­tos. Sok­kal fon­to­sabb do­log ket­te­jük cso­dá­la­tos és nem hét­köz­na­pi kap­cso­la­ta.

Love letters – Melis­sa Gard­ner: Her­ná­di Ju­dit; And­rew Make­peace Ladd III.: Gálf­fi Lász­ló. Ren­dez­te: Mác­sai Pál. For­dí­tot­ta: Vá­mos Mik­lós. IH Ren­dez­vény­köz­pont, már­ci­us 31.