A Szegeden élő és oktató, muzsikusként nemzetközi karriert befutott hegedűművészről már kora gyermekkorában kiderült, hogy abszolút hallása van. Amikor nővére zongorázni tanult, ő a hangszerhez szaladva kapásból visszajátszotta, amit testvére csak hosszú gyakorlás után sajátított el. Szülei be is íratták zongorázni, ám a billentyűs hangszer nem volt megfelelő számára: „Annyira fegyelmezhetetlen voltam, hogy nem lehetett velem mit kezdeni.” Így végül a hegedűt választotta, ám a foci sokáig jobban érdekelte, mint a gyakorlás. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába is csupán az utolsó helyen vették föl, ott azonban találkozott élete egyik meghatározó pedagógusával. „Áldott jó tanárom volt, Bodonyi Istvánnak hívják. Most 87 éves, de még mindig tanít. Gyakorlatilag mindent neki köszönhetek” – emlékszik vissza a művész, akit így az akadémiára már az elsők között került be.
 |
Legszívesebben romantikus és virtuóz műveket játszik. Fotó: S. Cs.
|
1977-ben a diploma mellé az Akadémiai Nagydíjat is megkapja. A végzés után a világ körüli koncertturné helyett azonban az oktatást választja. Friss diplomásként, huszonhárom éves korában Szegedre kerül. Így már harminckettedik évét tölti oktatóként a Zeneművészeti Kar Tisza Lajos körúti épületében, élete első, s ez idáig egyetlen munkahelyén.
„Terjengtek olyan rémhírek, hogy nem érdemes hozzám jönni tanulni, mert egyfolytában koncertezem, de nálam óra soha nem marad el” – mondja
Szecsődi Ferenc. „Ha nem vagyok idehaza, megtartom az órát máskor” – teszi hozzá.
„Tanítványaim Európa minden országában megállják a helyüket” – mutat büszkén a szobája falán függő többtucatnyi portréra – „de van, aki Buenos Airesben egy zenekar koncertmestere. Boldog, elégedett emberek”.
Szecsődi Ferenc szerint az elmúlt években eléggé felhígult a hazai oktatás: „A hetvenes évek elején, amikor én jártam a konziba, bár sokkal kevesebb közismereti óránk volt, a kultúrát valahogy mégis föl tudtuk szedni magunkra, s amit kellett, megtanultuk. Sokkal több időnk volt a hangszerrel foglalkozni, koncertekre járni, élményeket gyűjteni. Ma a fiatal muzsikusok agyon vannak terhelve, így nem tudnak annyit foglalkozni a zenével. A technikai forradalomnak köszönhetően ma már mindent meg tudnak nézni az interneten, pillanatokat alatt láthatnak muzsikusokat, koncerteket. Ez sem jó azonban, mert így saját maguk nem gondolkodnak el a megoldáson.”
A közelmúltban a muzsikus életének egy fontos szakasza zárult le,
Kassai István zongoraművésszel befejezték
Hubay Jenő összes hegedű-zongora művének fölvételét a Hungaroton Classicnál. A sorozat 1996-ban indult, és ősszel megjelenik az utolsó, tizenharmadik cédé is.
NÉVJEGY |
Szecsődi Ferenc 1954-ben született Budapesten. Diplomáját 1977-ben szerezte meg a Zeneművészeti Főiskolán Szűcs Mihály tanítványaként. 1977-től a főiskola szegedi tagozatán tanársegéd, 1985-től adjunktus, 1990-től docens, 1997-től főiskolai tanár, egyetemi tanári kinevezését 2000-ben kapta meg. 1997-től a Magyar Zeneművészeti Társaság elnökségi tagja. 1984-ben Cziffra-ösztöndíjas. Számos művészeti elismerés birtokosa: Liszt Ferenc-díj (1993), Artisjus-díj (1994, 1998, 1999), Weiner Leó-díj (1997), érdemes művész (2009). |
„Ez a teljesítmény a maga nemében világcsúcs, egy szerzőtől –
Beethoventől –
Fischer Annienak van kilenc lemeze, de eddig még senki sem készített ennyi cédét egy alkotó műveiből” – árulja el a muzsikus, aki egyelőre nem készül újabb lemezfelvételekre. „A Magyar Zongorás trió idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Egy éve játszom hegedűsként az együtteseben, így mostanság a kamarazene-irodalommal vagyok elfoglalva.”
F. J.