Ugyan rövid ideig látható a néprajz tanszéken a mesebeli, székely vidékre kalauzoló fotókiállítás, de mindenképp megéri felkeresni a Bölcsészettudományi Kar Egyetem utcai épületét. A kis folyosón tett séta alatt egy teljesen más világba csöppenhetünk a fényképeken keresztül. Korábban a makói József Attila Múzeum időszaki kiállításként, Torockó titkai címmel volt látható a tárlat. A Torockói képek egészen pontosan 45 fényképből álló válogatás, melyet fotókartonokon helyeztek el a képekhez illő magyarázatokkal. A fotósorozat a történész szakértelemével összeállított bemutatóanyag Erdély müvészetéről és tradícióiról.
 |
Forgó Géza képei Torockó népmesébe illő vidékére repítenek. Fotó: Segesvári Csaba
|
Forgó Géza, a makói József Attila Múzeum könyvtárosa és helytörténésze szerint is Torockó az erdélyi magyar népi építészet legmarkánsabb és egyszersmind legfigyelemreméltóbb ékköve. Bár a kis községbe nem egyszerü eljutni, mégis, akinek sikerül, az életre szóló élménnyel térhet haza.
Az egykor vasbányászatáról és vasmüvességéről híres vidék napjainkban is igazi odaadással védi a múltból fennmaradt értékeket, legyen az a népmüvészet vagy az építészet alkotása. A helybeliek jelenleg is nagy szeretettel várják a turistákat, akik a vidék látványosságait szeretnék közelebbről megismerni. „Az aranyosszéki kisvárosban úgy érezhetjük, itt megrekedt valami történelmünkből, amit oly sokat veszítettünk el” – írja korábbi beszámolójában Forgó Géza.
A jelenleg Románia területéhez tartozó terület egy székelyek lakta, gyönyörü község, ami már Jókai Mórt is megihlette. Az író maga is járt itt, és valószínüleg ugyanúgy érezhette, hogy Torockó egy varázslatos hely, melyet mintha csak az isteni akarat jelölt volna ki a Székelykő alá. Itt a kietlen hegycsúcsnak köszönhetően a nap kétszer kel, és kétszer merül alá, semmi sem olyan, mint egy magyar nagyvárosban. Az egyedülálló látvány már önmagában elég megragadó lehetne egy későbbi látogató figyelmének felkeltésére, de Torockó ennél sokkal többet rejt magában. Az őt körülölelő vidék jellemzésénél éppúgy nem maradhat ki a több ezer éves szokás és hagyományvilág elemzése, mint az unitárius templom körüljárása.
A kezdetben római katolikus helység az unitárius hitre tért át. Ezt a történetet pedig a néphagyomány örökítette meg a történelemkönyvek számára.
A 18. században épített unitárius templom népies stílusában összegzi a falu többi épületének kézmüvesmunkáját, így az itt lakók számára mindig is több volt, mint egyházi központ. Szembetünő jellegzetességei még a templomnak és általában az erdélyi otthonoknak az egy-egy alkalomra vagy egy-egy családtag emlékére hímzett varrottasok, illetve a házak díszítésére használt, vasból készített díszek. A házak falairól és az itt lakó emberek mentalitásából valami egészen más sugárzik, vendégszeretetük pedig egyenesen legendás. A 14. századtól jelentős bányaváros sorsa az 1870-es tüzvésszel, majd a vasbányászat 1880-as megszünésével pedig végleg megfordult. Bár építészetére és értékeire már korábban is felfigyeltek a néprajzkutatók, de a jelentős segítséget a Transylvania Trust, az 1996-ban Kolozsváron bejegyzett müemlékvédelmi szervezet hozta meg. Torockó 1999-ben megkapta az Europa Nostra díjat is, az Európai Unió müemlékvédelmi kitüntetését, s a turizmusból befolyó források változatlanul sokat segítenek a helybeliek hagyományőrző munkájában.
És talán a Torockói-hegységhez tartozó Székelykő, valamint a nap különleges viselkedése úgyszintén tehet róla, de a torockói emberek vendégszeretete és kultúrája ebben a világban úgy hat, mintha csak a népmeséből lépett volna elénk.
Bakó Margit Szibilla