Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Váratlan dallamok is felcsendültek a rézfúvosoktól.

Aki ké­sőn ér­ke­zett a ZMK Fricsay-ter­méhez, ámul­ha­tott – ko­moly­ze­nei (har­son­a)kon­certen ennyi em­bert már rég lát­tam. Az eme­le­ti te­rem jó­val a kez­dés előtt meg­telt, so­kan a fo­lyo­són hall­gat­ták vé­gig a ZMK-s nö­ven­dé­kek­ből ál­ló ze­ne­kart. „Ma­gyar­or­szá­gon egye­dül­ál­ló ez a har­son­a­e­gyüttes, amit a nö­ven­dé­ke­im­mel ala­pí­tot­tam. Elő­for­dult már, hogy egy-­e­gy ze­nei fesz­ti­vál zá­rá­sa­ként har­so­ná­sok együtt ze­nél­tek, de olyan, hogy egész es­tés mü­sort ké­szít­se­nek – ezt csak mi vál­lal­tuk” – kezd­te a be­szél­ge­tést Gyivic­sán Györ­gy, az SZTE Ze­ne­mü­vé­sze­ti Ka­rá­nak har­so­na­mü­vé­sze. „2005-ben egy nyá­ri aka­dé­mia al­kal­má­val együtt ze­nél­tünk a ta­nít­vá­nya­im­mal, de csak né­hány kon­cert ere­jé­ig” – ma­gya­ráz­ta a Szegeden vég­zett zenész. Gyivic­sán György Svájc­ban szer­zett szó­lis­ta dip­lo­mát, Bra­n­imir Slokar, a ma élő egyik leg­na­gyobb har­so­nás ta­nít­vá­nya­ként – aki­vel a mai na­pig együtt ze­nél a Slokar Quar­tet­tben.
A kon­cer­ten fel­csen­dül­tek olyan, a la­i­ku­sok­nak is is­me­rős dal­la­mok, mint a Csil­la­gok há­bo­rú­ja cí­mü film ze­né­je. A rézfúvós­együttes ve­ze­tő­je úgy gon­dol­ja, az igé­nyes ze­né­re – le­gyen az kön­­nyü- vagy ko­moly­ze­ne – min­dig lesz ke­res­let. „A ko­moly­ze­nét el­ad­ha­tó­vá kell ten­ni. A har­so­na egy olyan hang­szer, ami­vel min­dent el le­het ját­sza­ni. A kon­cert öt­le­tét Svájc­ból hoz­tam, az ot­ta­ni nö­ven­dé­kek­kel szer­vez­tük az el­ső fel­lé­pé­se­ket” – me­sél­te a müvész, aki büsz­ke ar­ra, hogy itt­hon is si­ke­rült meg­ho­no­sí­ta­ni az e faj­ta kon­cer­tet. A re­per­to­ár­ban sze­rep­lő da­lok egy ré­szét Si­mon Áron, Gyivic­sán György egy nö­ven­dé­ke hang­sze­rel­te har­so­ná­ra. Mint meg­tud­tam, míg a kön­­nyü­ze­né­ben egy bil­len­tyüs le tud fog­ni egy ak­kor­dot, ami két-há­rom hang­nak fe­lel meg, ad­dig a har­so­na ese­té­ben ezt egye­sé­vel kell meg­ten­ni – ugyan­is a réz­fú­vós hang­szer sok­kal kö­töt­tebb a hang­zás szem­pont­já­ból. Az es­ten a pop­ze­né­től a temp­lo­mi éne­ken át az ope­rá­ig sok min­dent hall­ha­tott az a né­hány száz ze­ne­ra­jon­gó, aki be­ju­tott a te­rem­be. „Mu­si­cal még nem sze­re­pelt a mü­so­runk­ban, de ha­ma­ro­san ez sem fog hi­á­nyoz­ni. Az egyik leg­na­gyobb mun­kánk volt Bee­tho­ven Eg­mont nyi­tá­nyá­nak – egy száz­fős szim­fo­ni­kus ze­ne­kar­ra írt da­rab­nak – az át­hang­sze­re­lé­se nyolc har­so­ná­ra” – büsz­kél­ke­dett a ze­ne­ta­nár.
„Úgy ér­zem, a sok mun­ka meg­hoz­ta a gyü­möl­csét: a 2010-2011-es évad­ban a Bel­vá­ro­si mo­zi­ba tíz ma­ti­né­kon­cert­re kap­tunk fel­ké­rést. Kö­zép­is­ko­lás­ok­nak fo­gunk ját­sza­ni, így bí­zom ben­ne, hogy a ko­moly­ze­nét a kön­­nyü­ze­né­vel együtt si­ke­rül meg­sze­ret­tet­nünk a di­á­kok­kal” – me­sélt a jö­vő­ről Gyivic­sán György. A ze­ne­kar­ve­ze­tő vé­le­mé­nye sze­rint a fi­a­tal­ság a ko­moly­ze­né­re is fo­gé­kony len­ne, ha ugyan­olyan mar­ke­ting­je len­ne, mint a pop­nak vagy a rock­nak. A ko­moly­ze­né­vel szem­be­ni ide­gen­ke­dést is si­ke­rül­het Gyivic­sánék­nak le­tör­ni­ük, ze­nei re­per­to­ár­juk min­den­ki íz­lé­sét ki­szol­gál­ja. „Le­het, hogy el­ső al­ka­lom­mal va­la­ki csak azért jön el a kon­cer­tünk­re, mert kí­ván­csi, de bizom ben­ne, hogy má­sod­já­ra már a ze­ne mi­att fog vis­­sza­tér­ni. So­kan nem is tud­ják, hogy har­so­ná­ra ere­de­ti mü­ből, és át­irat­ból sincs sok. Vi­szont a hang­szer szin­te min­den­re ké­pes, ezért is ér­de­mes rá da­lo­kat át­hang­sze­rel­ni.”
A hang­zás va­ló­ban le­ír­ha­tat­lan. Míg Bee­tho­ven Eg­mont nyi­tá­nyát egy szim­fo­ni­kus ze­ne­kar­ban száz ze­nész játs­­sza, réz- és fa­fú­vós­ok, vo­nó­sok, ütő­sök – ad­dig a már­ci­u­si es­tén ezt a han­gu­la­tot és hang­zást az SZTE büsz­ke­sé­ge, a Sze­ge­di Har­son­a­e­gyüttes va­rá­zsol­ta elénk.

Se­ges­vá­ri Csa­ba