2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2010  --  7. szám - 2010. május 10.  --  Kultúra
Bu­da­pes­ti ven­dég­já­ték a Kis­szín­ház­ban
Címkék: Kultúra

A bu­da­pes­ti Ka­to­na Jó­zsef Szín­ház ven­dég­elő­adá­sát, Cse­hov Ivanov cí­mű mű­vét lát­hat­ta múlt ked­den a sze­ge­di kö­zön­ség.
Ivanov 35 éves ko­rá­ra el­vesz­ti ko­ráb­bi lel­ke­se­dé­sét, mun­ka­kedv­ét, szin­te csak vár­ja, hogy tel­je­nek a na­pok, és tör­tén­jen már vég­re va­la­mi az őt kö­rül­ve­vő, foj­to­ga­tó kör­nye­zet­ben. A da­rab­ban vé­gig ke­re­si a vá­laszt a mi­ér­tek­re. Az őt ala­kí­tó Fe­ke­te Er­nő úgy for­mál­ja meg ezt a fi­gu­rát, hogy ab­ból vi­lá­go­san lát­szik, még ha le­het­ne sem iga­zán akar­na sza­ba­dul­ni eb­ből a fá­sult ál­la­pot­ból, iga­zá­ból még az sem hat­ja meg, hogy a fe­le­sé­ge ha­lá­los be­teg.
A Khell Zsolt ter­vez­te dísz­let is se­gí­ti a szí­né­sze­ket, hogy még nyo­mo­rul­tab­bul és foj­to­gat­va érez­zék ma­gu­kat eb­ben a kö­zeg­ben. A sze­rep­lők la­kó­he­lyé­ül ré­gi mű­ve­lő­dé­si há­za­kat idé­ző te­ret ál­mo­dott meg Khel­l. Egy ha­tal­mas tér, ami­ben szin­te sem­mi sinc­s, egy­más­ra hal­mo­zott szé­kek, egy zon­go­ra, sze­gé­nyes bú­to­rok. Ez a meg­ol­dás egy­részt prak­ti­kus, a da­ra­bon be­lü­li hely­szín­vál­to­zá­so­kat egy­sze­rű­en a bú­tor­zat át­ren­de­zé­sé­vel le­het je­lez­ni. De ez a tá­gas tér olyan szem­pont­ból is jól mű­kö­dik, hogy olyan, mint­ha sza­bad­ság­ér­ze­tet su­gall­na, szin­te mond­ja is az em­ber ma­gá­ban: „De jó, hogy mi­lyen sok­fe­lé le­het itt men­ni!”, ám mind­eköz­ben rá­jön, hogy ha­zug­ság az egész, csak ez van, és se­ho­va sem me­het in­nen. Ahogy meg­szü­le­tik a né­ző­ben ez a fel­is­me­rés, szin­te rá is rá­te­le­pe­dik az a moz­gás­kép­te­len­ség, ami az ös­­szes fi­gu­rát ural­ja.
Ivanovot az őt kö­rül­ve­vő em­be­rek sem tud­ják meg­hat­ni, ha­lá­los be­teg fe­le­sé­ge, az őt ke­ze­lő dok­tor, nagy­báty­ja vagy ba­rá­tai sem. Az egyet­len fi­gu­ra, aki­ről úgy tű­nik, ne­ki si­ke­rül­het, nem más, mint Ivanov egyik ba­rát­já­nak, Leb­e­gyevnek a lá­nya. Szá­sa sze­rel­mes Ivanovba, kvá­zi a fér­fi el­ve­szett­sé­gé­be sze­ret be­le, úgy ér­zi, az az élet­fel­ada­ta, hogy sze­rel­mé­vel vis­­sza­ad­ja a rég el­vesz­tett élet­ked­vet. Szá­sát az elő­adás­ban Jor­dán Adél játs­­sza. Ala­kí­tá­sá­ban egy­faj­ta ket­tős­ség fe­dez­he­tő fel. Egy­részt ő az egyet­len, aki szem­be­száll az Ivanovra irá­nyu­ló rossz­má­jú plety­kák­kal, ek­kor egy ön­tu­da­tos, ha­tá­ro­zott nő­nek lát­szik. Vi­szont ami­kor ket­tes­ben ma­rad a fér­fi­val, elő­bú­jik be­lő­le a kis­lány, az a kis­lány aki a le­he­tő leg­na­gyobb ra­jon­gás­sal te­kint még er­re a meg­sa­va­nyo­dott fér­fi­ra is. Ezek­ben a je­le­ne­tek­ben a lány bu­tács­ká­nak lát­szik.
Az es­te leg­jobb ala­kí­tá­sát Bez­eré­di Zol­tán tud­hat­ja ma­gá­é­nak, ő Leb­e­gyevet for­mál­ja meg. Mind­egyik je­le­net­ben, ami­ben sze­re­pel, érez­he­tő, hogy húz­za ma­gá­val kol­lé­gá­it is. Mel­let­te még Nagy Er­vin az, aki lát­ha­tó­an be­le­ad min­dent, hogy az elő­adás mi­nél job­ban si­ke­rül­jön.
Asch­er Ta­más ren­de­zé­sé­ben di­csé­ren­dő az az ap­ró­lé­kos­ság, ami­vel még a leg­ap­róbb dol­gok­ra is oda­fi­gyel, pél­dá­ul ha a szí­nész­ve­ze­tést vizs­gál­juk. Még azok­ban a je­le­ne­tek­ben, me­lyek­ben tíz­nél több szí­nész van egy­szer­re je­len, sem le­het ta­lál­ni olyan pil­la­na­tot, ami­kor bár­me­lyi­kük is ki­es­ne sze­re­pé­ből, mind­egyi­kük­ben lát­ni, hogy az adott fi­gu­ra jól fel­épí­tett, múlt­juk, je­le­nük, jö­vő­jük ott csil­log sze­me­ik­ben.

Petró Ju­li­an­na

Bezár