Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Trogmayer Ottó és Zombori István a megnyitón. Fo­tó: Se­ges­vá­ri Csa­ba

A Hu­nor és Ma­gyar nyo­má­ban cí­met vi­se­lő em­lék­ki­ál­lí­tás anya­ga Lász­ló Gyu­la fest­mé­nye­it, raj­za­it, gra­fi­ká­it, il­let­ve ása­tá­sa­i­ból vá­lo­ga­tott ered­mé­nye­it vo­nul­tat­ja fel, mint­egy szem­lél­tet­ve azt, hogy élet­mű­ve mi­lyen szer­te­ága­zó ér­té­ke­ket hor­doz ma­gá­ban. A ki­ál­lí­tás meg­nyi­tó­ján be­szé­det mon­dott Zom­bori Ist­ván me­gyei mú­ze­um­igaz­ga­tó mel­lett Trog­may­er Ot­tó ré­gész, nyu­gal­ma­zott igaz­ga­tó. A ren­dez­vény kü­lön­le­ges­sé­gé­hez ez al­ka­lom­mal hoz­zá­já­rult az is, hogy a meg­nyi­tón meg­szó­lalt a le­gen­dás ré­gész fia, Lász­ló Zol­tán is.
„Én csak mint a fia tu­dok be­szél­ni édes­apám­ról, hi­szen nem va­gyok szak­ma­be­li. Az utób­bi idő­ben va­ló­ban el­ső­sor­ban a ket­tős hon­fog­la­lás­sal kap­cso­lat­ban em­lí­tik édes­apám ne­vét, de iga­zán­di­ból harminc év­vel az­előtt már meg­ír­ta A hon­fog­la­ló ma­gyar nép éle­te cí­mű köny­vét, amit alap­mű­nek tar­ta­nak eb­ben a szak­má­ban. S szin­tén egy­ér­tel­mű, hogy nyug­dí­ja­zá­sá­ig az egyik leg­szug­gesz­tí­vebb pe­da­gó­gus volt. Nem za­var­ta az, hogy vol­tak, akik nem hit­tek ne­ki, és akik meg­cá­fol­ták gon­do­la­ta­it” – nyi­lat­koz­ta la­punk­nak a le­gen­dás ré­gész fia. „Úgy gon­do­lom, a ré­gé­szet­ben na­gyon elő­re­vit­te őt az, hogy mű­vész­ként gon­dol­ko­dott, az, hogy cso­dá­la­tos in­tu­í­ci­ó­val ren­del­ke­zett.”
Trog­may­er Ot­tó sze­mé­lyes él­mé­nye­i­ből táp­lál­ko­zó be­szé­dé­ből meg­tud­hat­tuk, hogy an­nak ide­jén Lász­ló Gyu­la dön­tő sze­re­pet ját­szott ab­ban, hogy a tör­té­nész szak­mát vá­lasz­tot­ta, de pont azért nem lett nép­ván­dor­lás­kor­ral fog­lal­ko­zó ré­gész, mert úgy érez­te, Lász­ló Gyu­la már ak­kor min­dent tu­dott a szkí­ták­tól a hon­fog­la­lá­sig. „Fan­tasz­ti­kus ma­gas­ság­ban állt fe­let­tünk” – mond­ta a mú­ze­um nyu­gal­ma­zott igaz­ga­tó­ja. „Gon­dol­ják el, már har­minc­éves ko­rá­ban egye­te­mi ta­nár volt Ko­lozs­vá­rott, s úgy néz­tünk fel rá, mint egy Atya­úr­is­ten­re. De mi­kor őfe­let­te is el­szállt az idő, meg mi­fe­let­tünk is, ak­kor meg­kö­ze­lí­tet­tük egy­mást, és ak­kor el­me­sél­te, mi­ért hagy­ta ab­ba a mű­vé­szet mű­ve­lé­sét... Le­o­nar­dó­hoz ké­pest ő úgy érez­te, hogy na­gyon pi­ci­ke pont, és ezért be­fű­tött a für­dő­szo­bá­ba több má­zsa raj­zá­val. Ki­vá­ló mű­vész volt, de én in­kább mint pe­da­gó­gus­ról és mint ré­gész­ről tu­dok be­szél­ni” – foly­tat­ta. „Nagy­sze­rű pe­da­gó­gus volt, mert lel­ki­leg be­von­ta a gon­dol­ko­dás­ba a hall­ga­tó­sá­gát.”
Zom­bori Ist­ván ezen­fe­lül fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra is, hogy Lász­ló Gyu­la a kö­zép­ko­ri ma­gyar öt­vös­mű­ves­ség és fém­mű­ves­ség is­me­rő­je­ként 1938-ban, a Szent Ist­ván-em­lék­év­ben fel­ké­rést ka­pott ar­ra, hogy a Ma­gyar Szent Ko­ro­nát mint tu­dós meg­te­kint­hes­se és vé­le­mé­nyez­hes­se. De más tu­dó­sok is le­he­tő­sé­get kap­tak ek­kor, töb­bek közt a sze­ge­di ás­vány­ta­nos, mi­ne­ro­ló­gus­pro­fes­­szor, Koch Sán­dor, aki a ko­ro­nán lé­vő ék­kö­ve­ket ta­nul­má­nyoz­ta. Az­tán a ko­ro­na ván­dor­út­ra in­dult, majd 1978-ban ha­za­tért. És ek­kor a Mó­ra Fe­renc Mú­ze­um igaz­ga­tó­já­nak ja­vas­la­tá­ra a két tu­dóst fel­kér­ték, hogy tart­sa­nak elő­adást a Szent Ko­ro­ná­ról Sze­ge­den. Mai na­pig em­lé­ke­ze­tes a mú­ze­um dol­go­zói szá­má­ra az al­ka­lom, mi­kor dísz­te­rem­ben több mint két­száz em­ber ló­gott für­tök­ben, és fe­szült fi­gye­lem­mel vár­ta az elő­adást. „A kol­lé­gá­im­mal mai na­pig em­le­get­jük, ahogy meg­állt, és csil­lo­gó te­kin­tet­tel a kö­zön­ség fe­lé for­dult, s azt mond­ta: Ba­rá­ta­im, ami­ről ma itt be­szél­ni fo­gunk, ez nem egy ré­gé­sze­ti le­let, ez nem egy öt­vös­tárgy, ez a Ma­gyar Szent Ko­ro­na. Óri­á­si volt a lel­ke­se­dés, hi­szen ak­ko­ri­ban ezt a ko­ro­nát minden­nek mond­ták, csak Ma­gyar Szent Ko­ro­ná­nak nem” – mond­ta az igaz­ga­tó. „Ez egyi­ke azon sok ked­ves em­lé­kek­nek, ami ne­künk Lász­ló Gyu­lát ide­kö­ti.”
A ki­ál­lí­tás meg­te­kint­he­tő 2010. au­gusz­tus 30-ig, hét­fő ki­vé­te­lé­vel, na­pon­ta 10-17 órá­ig.

Ba­kó Mar­git Szi­bil­la