Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„Nem­csak ké­szü­lünk a mo­zi ki­lenc­ven éves év­for­du­ló­já­ra, ha­nem tu­laj­don­kép­pen ben­ne va­gyunk év ele­je óta” – mond­ja Sza­bó Éva And­rea, a Bel­vá­rosi mo­zi mű­vé­sze­ti és mar­ke­tingve­ze­tő­je. „Az év ele­je óta több fil­met is ked­vez­mén­­nyel kí­nál­tunk, feb­ru­ár­ban sze­rel­mes hét­vé­gét tar­tot­tunk, hi­szen mi, mo­zi­sok mi­vel tu­dunk ked­ves­ked­ni né­ző­ink­nek? Ol­csóbb mo­zi­jeg­­gyel. Min­den hó­nap­ban fi­gye­lünk ar­ra, hogy le­gyen egy-­e­gy ak­ci­ónk.”

Szegedi filmszínház kilenc évtizede a belváros szívében. Fo­tó: S. Cs.

A mo­zit Lip­pai Im­re fő­rész­vé­nyes és száz­hat­van­két tár­sa ala­pí­tot­ta. Az Est 1939. ok­tó­ber 25-i szá­má­ban a Sze­ge­di Arany­em­ber­nek is hí­vott Lip­pai szor­gal­má­val és jó üz­le­ti ér­zé­ké­vel nem­csak a mo­zi szak­má­ban vég­zett tisz­te­let­re­mél­tó mun­kát, ha­nem fű­rész­üzem­mel is ren­del­ke­zett és ér­de­kelt­sé­ge volt a tég­la­gyár­ban is. Mi­vel a cég­bí­ró­sá­gi ada­tok hi­á­nyo­sak, a száz­hat­van­két to­váb­bi rész­vé­nyes kö­zül csak né­hány is­mert, és az idők fo­lya­mán vál­to­zó tu­laj­don­vi­szony­ok ala­ku­lá­sá­ról is ke­ve­set tud­ni, de az biz­tos, hogy az ala­pí­tás­tól az ál­la­mo­sí­tá­sig a Lip­pai c­salád, Vass An­dor és le­szár­ma­zot­tai, va­la­mint Singer Ist­ván és István­né tu­laj­do­no­sok vol­tak. „Nagy­apám itt­hon ma­radt, és be­bi­zo­nyí­tot­ta, hogy itt­hon is le­het is­mert és el­is­mert em­ber­ré vál­ni” – mondja Segesváry Lász­ló, Lip­pai leg­ki­sebb lá­nyá­nak fia. „Az ál­la­mo­sí­tás­kor a Bel­vá­ro­si Mo­zi két­har­ma­da biz­to­san az ő tu­laj­do­ná­ban volt. Te­me­té­se nap­ján az ál­la­mo­sí­tott fű­rész­gyár mun­ká­ja le­állt és a dol­go­zók el­men­tek a te­me­té­sé­re. Aki élt ak­ko­ri­ban, tud­hat­ja, hogy ez mit je­len­tett” – folytatja.
„Min­den te­rü­let­nek meg­volt a csa­lá­don be­lül a fő­nö­ke. Im­re fia a vá­sár­he­lyi ob­jek­tu­mot, Ist­ván a szol­no­ki gyá­rat ve­zet­te. Az én apám, Lip­pai ve­je az Er­dély­ben fo­lyó er­dő­ki­ter­me­lés­ért volt fe­le­lős. Ab­ból adó­dó­an, hogy eze­kért a csa­lá­di vál­lal­ko­zá­son be­lül nem kel­lett kü­lön-kü­lön fi­zet­ni, a töb­bi­ek­kel szem­ben hely­ze­ti előny­ben volt. Nagy­apám na­gyon nagy te­kin­tél­­lyel ren­del­ke­zett, és ke­mény ren­det tar­tott. Két pen­gő ki­fi­ze­té­se nem tör­té­net meg tud­ta és jó­vá­ha­gyá­sa nél­kül” – árul­ja el Segesváry nagy­ap­ja si­ke­res­sé­gé­nek egyik tit­kát.
„Má­jus 21-én, Sze­ged Nap­ján fel­ava­tunk egy em­lék­táb­lát Lip­pai Im­re és rész­vé­nyes tár­sai tisz­te­le­té­re, ami a Vaszy Vik­tor té­ri hom­lok­za­ton lesz el­he­lyez­ve. Lip­pai ké­sőbb film­vál­la­la­tot is ala­pí­tott, több ma­gyar film pro­du­ce­ri te­en­dő­it is ma­gá­ra vál­lal­ta. A sze­ge­di mo­zi­zás je­len­tős sze­mé­lyi­sé­gé­nek te­kint­he­tő, a 30-as évek­től mind­há­rom mo­zi­ban övé volt a ve­tí­té­si jog és a 30-as, 40-es évek­ben szá­mos fil­met itt ve­tí­tet­tek elő­ször” – kö­zl­i Sza­bó Éva Andrea. „Lippai kap­cso­la­ta a film­mel mind­vé­gig meg­ma­radt. Amíg te­het­te, na­gyon ko­moly pén­ze­ket ölt a film­gyár­tás­ba” – egé­szí­ti ki az uno­ka. Ez az ös­­szeg fil­men­ként akár húsz-negy­ven­ezer pen­gőt is je­len­he­tett.
Az év ele­je óta a mo­zi­val kap­cso­la­tos re­lik­vi­á­kat gyűj­tik, ré­gi mo­zi­je­gye­ket, pla­ká­to­kat, filmk­lub­bér­leteket, akár ré­gi szé­ke­ket is. Az ös­­sze­gyűlt anyag­ból a Fe­ke­te Ház Mú­ze­um tör­té­né­sze­i­nek és mu­ze­o­ló­gu­sa­i­nak, va­la­mint a So­mo­gyi-könyv­tár mun­ka­tár­sa­i­nak se­gít­sé­gé­vel a mo­zi tör­té­ne­té­ről, ala­pí­tá­sá­ról, er­ről a ki­lenc­ven éves múlt­ról ki­ál­lí­tás nyí­lik szep­tem­ber 8-án, a ka­pu­nyi­tás év­for­du­ló­ján. A ter­vek sze­rint ezt olyan fil­mek ve­tí­té­se kí­sér­né, ame­lyek lét­re­jöt­tét a Lip­pai c­salád szpon­zo­rál­ta. A 20-as évek né­ma­film­je­it pe­dig an­nak a zon­go­rá­nak já­té­ka kí­sér­né, mely ere­de­ti­leg is e cél­ból volt a mo­zi­ban, és ame­lyet a csa­lád bo­csá­tott a Bel­vá­ro­si mo­zi ren­del­ke­zé­sé­re.
„Vé­gül is a mo­zi­ra sze­ret­nénk fel­hív­ni a fi­gyel­met, hi­szen az, hogy egy ilyen nagy múl­tú in­téz­mény lé­te­zik a vá­ros­ban, már tény­leg rit­ka. Ez egy gyö­nyö­rű épü­let és nagy ér­ték, ami­re fi­gyel­nünk kell, és azt sze­ret­ném, ha a sze­ge­di­ek is tisz­tá­ban len­né­nek ez­zel” – te­szi hoz­zá Sza­bó Éva Andrea.

Sze­ke­res Ni­ko­let­ta