2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2007  --  5. szám - 2007. március 5.  --  Egyetemi élet
Diplomaosztó a JGYPK-n
Február 24-én diplomaátadó ünnepséget rendeztek az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karának gyógypedagógus hallgatói számára. A százötven frissen végzett gyógypedagógus közül közel hatvanan vehették át diplomájukat – a hagyományoknak megfelelően talárban – a kar dísztermében. A rendezvény díszelnökségét Pukánszky Béla oktatási rektorhelyettes (jobbra), Tóth Szergej dékánhelyettes (képünkön gratulál),Mihály Illésné, a tanulmányi osztály vezetője, Varga Imre gyógypedagógiai szakcsoportvezető tanár és Ament Balázs, a hallgatói önkormányzat képviselője alkották.
Elsőként Tóth Szergej szólalt fel az ünnepségen. „Miután levelező szakos hallgatókról van szó, ők azok, akik igazán megtapasztalták, milyen nehéz is a tudást megszerezni munka mellett, család mellett. Különleges is ez a mostani diplomaosztó, és nemcsak azért, mert kisebb, rövidebb a nyárinál, hanem legfőképpen azért, mert gyógypedagógusok vehetik át a diplomát, akik mindig egy kicsit többek a tanárnál” – mondta a dékánhelyettes ünnepi beszédében. Az ünnepi műsorról a Sólyom utcai Általános Iskola tanulói gondoskodtak, akik zenés-táncos műsorral készültek a friss diplomások ünnepi eseményére. A program részeként még a hallgatói önkormányzat Juhász Gyula-érmet adományozott a végzett hallgatóknak. „Ez a mai alkalom a készülődéssel, ünnepséggel egy korszak lezárását jelenti a friss diplomások lelkében, ugyanakkor kezdődik egy új, a pályán való elhelyezkedés, a gyakorlatra való felkészülés időszaka” – monda Pukánszky Béla, aki a pedagógusszakmának egy-két sajátosságára is emlékeztette az érintetteket. Azt is hozzátette, meg van győződve arról, hogy az a szellemi útravaló, amit a most végzettek a tarsolyukban visznek, kiváló alapokat nyújt a további fejlődéshez. Emellett a rektorhelyettes megkérte a leendő pályakezdőket, hogy őrizzék meg a nyitottságukat, mely nélkül ez a pálya elképzelhetetlen.
N.A.G.
Bezár