2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2007  --  17. szám - 2007. december 10.  --  Egyetemi élet
Egészséges-e a természetes?
Második rendezvényét tartotta a Szkeptikus Társaság szegedi csoportja december 4-én.
A nemrégiben alakult csoport a szorgalmi időszakban minden hónap első keddjén szervez szkeptikus klubot, azaz biológiai szakmai és ismeretterjesztő előadásokat a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar főépületében.
A december 4-ei klubesten ifj. Duda Ernő, a Solvo Biotechnológiai Zrt. elnök-vezérigazgatója tartott vitaindító előadást „Egészséges-e a természetes?” címmel.
Mint az már a címből is sejthető, az előadó azt boncolgatta, feltétlenül pozitív hatása van-e szervezetünkre egy anyagnak csak azért, mert természetes, vagy sem. Egyáltalán: hol van a határ a természetes és a mesterséges között? Melyik az a pont – például a gyógyszergyártásban –, ahol azt mondhatjuk: a természetes alapanyagból mesterséges lett. Mint elmondta, ő nem tudná megállapítani.
Érdekes példákat hozott fel arra, mennyi téveszme terjedt el mindennapi életünkben a kérdéskörrel kapcsolatban. Az egyik ilyen az aloe vera volt, amiről sok helyen állítják, minden bajra alkalmazható „csodaszer”, holott egyedül hashajtó hatása bizonyított. Egy másik tévedés például, hogy minden E jelű adalékanyagtól félnünk kell, pedig például az E150a nem más, mint a karamell. Mint megtudhattuk, túlzott mennyiségben még az élet egyik alapvető feltétele, a víz fogyasztása is halált okozhat. A kérdés lényege tehát nem csupán az, hogy valami természetes-e, hanem hogy a megfelelő helyzetben és dózisban kerül-e szervezetünkbe.
A témához kevésbé értők számára is érdekes előadást beszélgetés is követte. A jelenlévők több, a tudományos életet érzékenyen érintő problémakörről is vitatkoztak.
A klub következő programját február 12-én rendezik a tudományos gondolkodás nemzetközi ünnepe, a Darwin-nap alkalmából. A rendezvényre szeretettel várják a biológushallgatók mellett az érdeklődő laikusokat is.
Keresztes Judit
Bezár