Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A professzor – aki éppen akkor, 1985-1990 között volt az általános orvoskar dékánja, mikor az orvosegyetem 1987-ben felvette a Szent-Györgyi Albert nevet – egy A/4-es lappal fogad, amire a koszorúzáson mondott szövegét nyomtatta ki. Újat nem nagyon tud mondani, legfeljebb elismétli a beszédét – mondja az akadémiai bizottság elnöke mosolyogva. Azért néhány kérdést feltettem a szeged Nobel-díjas díszpolgáráról, leginkább abban a tárgykörben, hogy miként lehet élő egy tudós szellemi hagyománya ma.

 

 

Telegdy Gyula: Szent-Györgyi hitt a fiatalság erejében. Fotó: S. Cs.

 

„Akkor voltam dékán, amikor az orvosegyetem felvette Szent-Györgyi Albert nevét, a kezdeményezők egyike voltam” – kezdte el mesélni a professzor Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem névválasztásának történetét. „Véleményem szerint az ő neve fémjelzi talán az egész magyar tudományt szerte a világban. De véleményem szerint a tanár-diák kapcsolatban, tehát az oktatás metodikájában is maradandót alkotott. A diák és tanár közötti távolságot szűkítette le, szinte munkatársi viszonyt kezdeményezve, ahol a fiatalabb (a diák) felnéz, tiszteli az idősebbet (tanárát), de pusztán a szakmai, emberi többletért, amit az évek során alázatos munkával, önismerettel sajátított el. Az akkori konzervatív világnak ez nem nagyon tetszett, pedig ez a lépés tette sokszor hatékonnyá a kutatói munkát is. Hitt a fiatalság erejében, és ezt a szellemiséget nyugodtan magáénak vallhatja, elsajátíthatja az egyetemünk is. A névválasztással együtt talán ezt az attitűdöt közösen tűzhetnénk ki célul.”

Telegdy professzor közben kezébe vette az egykori beszédét, és megmutatta az aláhúzott sorokat. Véleménye szerint nagyon fontos többek között kiemelni, hogy a magyar származású Nobel-díjasok közül ő volt az egyetlen, aki a díjat hazai kutatásaiért kapta. Bár a nagyközönség a C-vitamin felfedezőjeként tartja számon Szent-Györgyit, a Nobel-díját valójában a biológiai oxidáció nagy részének a felfedezésével kapcsolatos munkáiért kapta. Sőt, az ezt követő izomkutatásai legalább ilyen jelentőségűek, hiszen az ő vizsgálatai alapozták meg a modern kori izombiológiát. Élete vége felé egyre inkább a rák keletkezésének kérdései foglalkoztatták. Munkáiban nemcsak a szenvedélyes tudós rajzolódik ki, hanem az emberi magatartás bölcs humánuma, az emberiség jövőjéért aggódó személyiség.

„Ne felejtsük el azt sem, hogy általa került fel a szegedi paprika is a világ térképére” – folytatta a méltatást a professzor. „Tudományos munkái mellett a 60-as években több cikke jelent meg, amelyekben az atomháború veszélyeire hívta fel a figyelmet. A 70-es években a vietnami háború ellen tiltakozik, Az őrült majom című könyvben pedig azt írja, biológusként kételkedik abban, hogy képesek vagyunk életben maradni egy olyan világban, amelyet a változáshoz túl öreg idióták vezetnek. Teljes életet élt. A tudományon kívül minden érdekelte, ami az életet széppé, jobbá teheti, legyen az művészet, sport és talán még a politika is. Azt hiszem, méltó jelképe lehet e személyiség a szegedi egyetemnek. Mikor élete vége felé arra kérték, hogy fogalmazza meg hitvallását, ezt írta: gondolkodj bátran, ne félj attól, hogy hibákat követsz el. Tartsd nyitva a szemed, az apró részleteket is vedd észre, és legyél mindenben mértéktartó, céljaidat kivéve. Talán ez adhat útravalót a mai kutatópályán munkálkodó fiatalnak és idősnek egyaránt.”