2024. március 29., péntek English version

Archívum  --  2008  --  9. szám - 2008. június 16.  --  Egyetemi élet
Egyetemi élet
2008. június 15.
2008. június 15.
Meglátogattuk Telegdy Gyulát, az SZTE ÁOK Kórélettani Intézetének emeritus professzorát, a Szegedi Akadémiai Bizottság elnökét. Az akadémikus tavaly a Nobel-díj adományozásának hetvenedik évfordulóján beszédet mondott Szent-Györgyi szobrának koszorúzásán. Kértük, mondjon néhány szót nekünk is a tudósról.
Lapunk március 17-i számában számoltunk be először arról, hogy az SZTE Általános Orvostudományi Kar kari tanácsa ellenszavazat nélkül úgy döntött, javasolja a szenátusnak, hogy az egyetem vegye fel Nobel-díjas tudósa, Szent-Györgyi Albert nevét. Ennek lehetőségét Szabó Gábor rektor vetette fel még tavaly október 25-én a Szent-Györgyi-emlékév ünnepségeinek kapcsán.
A városnak és az egyetemnek is komoly adóssága van még Nobel-díjas tudósával szemben – állítja Hannus István. Az SZTE TTIK Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék professzora már öt éve is megfogalmazta: hasznos lenne, ha Szent-György Albert nevét viselné a szegedi univerzitás.
2008. június 15.
Szegedi Nobel-díjas tudósunkról Marton Jánossal beszélgettünk, aki az Egyetemi Könyvtár nyugalmazott szakreferense, és 2007-ben a Mindentudás Egyeteme Szeged katedráján Szent-Györgyi Albert életéről, munkásságáról tartott előadást.
2008. június 15.
Szent-Györgyi Albert személyiségét, munkásságát kiemelkedő jelentőségűnek tartja mind Szeged városa, mind az egyetem életében, ugyanakkor megfontolásra ajánlja, hogy régiónk felsőoktatási intézményeit az alapító uralkodókról szokás elnevezni. Blazovich László egyetemi tanár, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója szerint a múlt vállalása nélkül nem építhetünk jövőt.
A történeti megfontolások alapján három elnevezés jöhet szóba igazán komolyan a szegedi egyetem számára – véli Makk Ferenc történészprofeszszor, aki szerint a korábban használt nevek remekül ábrázolják az univerzitás sokszínű és változatos történetét.
A jelenlegi név fejezi ki leginkább a küldetésnyilatkozatban megfogalmazott alapelveket, miszerint az egyetem a szegedi tudományosság legszélesebb körét hivatott átfogni – véli az integrált SZTE első rektora. Mészáros Rezső akadémikus amondó: szükségtelen névvitával gerjeszteni a belső feszültségeket.
2008. június 16.
Dobozy Attila a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem (SZOTE) utolsó rektora, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának egyetemi tanára. Mint korábbi rektor mondott néhány szót a lehetséges névváltoztatásról.
Hosszú ideje a levegőben van a Szegedi Tudományegyetem nevének „Szent-Györgyi Albert Tudományegyetem”-re való változtatása. Benedek György professzor, orvoskari dékán interjút adott a Szegedi Egyetemnek, amelyben további véleménynyilvánítás céljából az egyetem közvéleménye elé terjesztette kari tanácsuk egyhangú javaslatát. Egy friss újsághír szerint azonban az egyetem szenátusa hamarosan napirendre tűzi a kérdést. Az alábbiakat azért vetettem papírra,  hogy a lehetséges ellenérvek is teret kapjanak.
Aki idehaza vagy külföldön a tudománnyal foglalkozik, ismeri Szent-Györgyi Albert nevét, s tisztelettel adózik nagyságának, emlékének, ezért is nagyszerű ötlet, hogy a szegedi egyetem felvegye Nobel-díjas tudósa, egykori rektora nevét – vélekedik Lippai Pál, akit nemrégiben a város díszpolgárává választottak.
2008. június 16.
Egyetemünknek különböző nevei voltak már, de egy sem maradt időtálló – mondja a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar szakcsoportvezető főiskolai tanára, Szeged 1994 és 1998 közötti polgármestere. „Ezzel szemben a Szegedi Tudományegyetem név már meggyökeresedett és elfogadott. Nem tartanám problémának, ha felvennénk a Szent-Györgyi nevet is, de nem így fogják emlegetni az egyetemet” – vallja Szalay István.
2008. június 16.
Bartha László 1998 és 2002 között Szeged Megyei Jogú Város polgármestere volt. Az ő városvezetése idejében egyesült az Szegedi Orvostudományi Egyetem és a József Attila Tudományegyetem. Az egykori városatyát kérdeztük a Szegedi Tudományegyetem nevének esetleges megváltozatása körül kialakult helyzetről.
A sztereotípia, miszerint egy aktív politikust bizony nem könynyű utolérni, esetünkben is igazolódott – a szegedi polgármesteri tisztet betöltő Botka Lászlót hosszas próbálkozások után mégis „mikrofonvégre” kaphattuk, hogy megossza velünk véleményét a Szegedi Tudományegyetem esetleges névváltoztatása kapcsán kialakult vitáról, illetve arról, mennyiben érintené a várost, ha nevet változtatna az egyetem.
Szent-Györgyi Andrást (képünkön), Nobel-díjas tudósunk unokaöccsét, a walthami Brandeis University professor emeritusát arról kérdeztük, mit gondol arról, hogy egyetemünk felvenné Szent-Györgyi Albert nevét.
2008. június 16.
2008. június 16.
2008. június 16.
Bezár