Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„Albert volt a legelragadóbb ember a tudományos világban.” (Linus Pauling nekrológja, 1986)

 

„Hetenként kétszer röplabdára tanította a diákjait, és velünk együtt hempergett a gyepen. Tehát 'szigorú' nem volt, de a vizsgán igen igényes. Nem dobálózott a kitűnőkkel, és akit elbuktatott, annak szinte bocsánatot kérve magyarázta el, hogy miért nem engedheti át, és miért szükséges ezt meg ezt pontosan megtanulni! Azután elővette a pénztárcáját, és a bukott diáknak kezébe nyomta a harminc pengő pótvizsgadíjat…” (Szilágyi István, A Hét)

 

„… Szent-Györgyi élete valóban olyan volt, mint egy regény. Akármerre járt, legendák születtek róla, és semmit sem élvezett annyira, mint saját magáról szóló legendákat mesélni. Életében két dolgot azonban végtelenül komolyan vett és csinált: a tudományt és a politikát.” (George Wald, 1967)

 

„Szent-Györgyi Albert úgy él az emlékeimben, mint valamiféle mesefigura. Széles mosollyal sietett elém, vállon ragadott, és a szemembe nézett. Rögtön a hatása alá kerültem. Valami rendkívül felemelő, talán a szerelemhez hasonló érzés lett úrrá rajtam. (…) Szent-Györgyi nem volt szent. Az azonban kétségtelen, hogy ő volt a világ legelragadóbb kutatója.” (Ralph W. Moss: Szent-Györgyi Albert, előszó, 2003)

 

„Annyira ambiciózus volt, hogy céljai mindig meghaladták lehetőségeit. Eredményeit külön-külön magasztalták, mintha azok egymástól független felfedezések lettek volna. Pedig ő folyton az élet átfogó elméletén dolgozott.” (Frideczky Frigyes: Nagy hazánkfia: Szent-Györgyi Albert. In: A Szabadság, 2004. 01. 23.)

 

„Nem volna teljes ez a tanítványi köszöntés, ha nem emlékeztetnek Szent-Györgyi Albert egyéniségének egyik meghatározó vonására: a belőle szüntelenül sugárzó melegségre, szeretetre, amelyet mindenki megérez, aki kapcsolatba kerül vele. Azok, akik közvetlen munkatársai lehettek, még most, évtizedek távlatából is érzik ezt, és ma is sokat jelent számokra.” (Gergely János)

 

„Szent-Györgyi a Biokémiai Intézet vezetője lett, hamar összebarátkoztam a családdal, kinn laktak az intézet egyik szárnyában, emlékszem, a lakásban fehéregérszag volt, Albert mamája – erdélyi nagyasszony – a Für Elisét játszotta… Szent-Györgyi sortban kosárlabdázott a növendékeivel, szerette a polgárpukkasztást. Evezőstúrákra mentünk együtt, egy életre beleszerettem Albertbe, olyan volt, mint egy görög félisten, csak a lába volt kicsit rövid. Amikor megkapta a Nobel-díjat, épp otthon voltam, Baján, oda táviratozott: 'Gyere, segíts!' Segítettem is: köszönőleveleket írni, pénzkérők, látogatók hadát fogadni, elhárítani, feltartani az újságírókat, akik rafinált módon próbáltak bejutni hozzá… A világot Szent-Györgyi és családja tágította ki számomra.” (Karig Sára, 1987)

 

„Szent-Györgyi professzor nagy népszerűségnek örvend úgy Moszkvában, mint Londonban és Washingtonban. Az általános vélemény szerint ő lesz a demokratikus Magyarország első elnöke.” (OSS-jelentés [a CIA elődje], 1945)

 

„Szent-Györgyi szenvedélye a tudomány volt. (…) Szent-Györgyi úttörő volt, ő egy született felfedező” (Marton János: Szent-Györgyi Albert szegedi évei. Mindentudás Egyeteme Szeged, 2007. 04. 11.)

 

„Szent-Györgyi tevékenysége új korszak kezdete a magyar felsőoktatás történetében. Addig a tekintélyelvű német stílus uralkodott, ő viszont az angolszász stílust vezette be, ami egyenrangú szakemberek kapcsolatát jelentette, ahol szabad volt a főnökkel ellenkezni, öt órakor együtt teázni, családias, laza hangulatban élni és dolgozni. Sokan botrányosnak minősítették ezt az avantgardizmust, de Szent-Györgyi karizmatikus egyénisége a legtehetségesebb fiatal szakembereket vonzotta intézetébe.” (Ilona van Vollenhovenné Kenessey, Vianen, 2004. 10. 24.)

„Szent-Györgyi fiatalon felismerte, hogy különleges adománnyal áldotta meg a sors. Képes volt a problémák intuitív megoldására, vagy ha nem tudta a megoldást, az ahhoz vezető helyes kérdést fel tudta tenni. Úgy tűnt, mintha 'hallaná a természet hangját', közvetlenül beszélni tudna a természettel. Ez a szinte misztikus megérzés, amely leginkább a művész inspirációjához hasonlítható, maradt élete végéig tudományos módszerének lényege. Nem engedte soha, hogy munkáját az ösztöndíjak előírásai szabják meg.” (Ralph W. Moss: Szent-Györgyi Albert, 2003).

 

Gyűjtötte: Szekeres Nikoletta