2024. április 17., szerda English version
Archívum  --  2007  --  5. szám - 2007. március 5.  --  Egyetemi élet
„SÁMSONI RÖPLAPOZÓK” címmel tartanak filmvetítést március 6-án (kedden) 17 órától a hódmezővásárhelyi Emlékpontban (Andrássy u. 34). A filmet rendezte: Fuzik János. Vendég: Arany Tóth Ferenc, a Magyar Ellenállási Mozgalom egyik főszervezője.
AZ UTAZÁS CÍMŰ ROCKOPERÁRÓL tartanak beszélgetést március 6-án (kedden) 18 órától a jogi kar 3. emeleti kari társalgójában. A házigazdák, Ragány Zoltán jogász és Ragány Mihály joghallgató Simon Boglárka vegyészhallgatót látják vendégül. Az esten részleteket hallhatunk a tavaly bemutatott rockoperából is.
„KAZÁROKRÓL, MAGYAROKRÓL: ÚJ MÓDSZEREK, ÚJ EREDMÉNYEK” címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést március 6-án (kedden) 20 órától a Móra-kollégiumban (Közép fasor 31-33.). Résztvevők: Bálint Csanád akadémikus, az MTA Régészeti Intézetének igazgatója és Zimonyi István, az SZTE Középkori Egyetemes Történeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docense. A beszélgetés Felföldi Szabolcs egyetemi tanársegéd vezeti.
A „TÁRSADALMI METSZETEK” CÍMŰ TANULMÁNYKÖTET BEMUTATÓJÁT tartják március 7-én (szerdán) 11 órától a Szegedi Akadémiai Bizottság épületének 110-es termében (Somogyi u. 7.). A kötetet bemutatják: Kovách Imre szerkesztő és Feleky Gábor, a Szociológia Tanszék vezetője. A felvetődő kérdésekre a szerzők: Csurgó Bernadett tudományos munkatárs, Lengyel György egyetemi tanár és Tardos Róbert tudományos főmunkatárs válaszolnak.
„A MENTÁLIS EGÉSZSÉG TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁGA” címmel tartanak előadást az „Elme mater” sorozat részeként március 7-én (szerdán) 14.30-tól az Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb (Semmelweis u. 6.) földszinti tantermében. Előadó: Tringer László egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem).
DROGPOLITIKAI VITAFÓRUMOT TARTANAK az ELSA Szeged Egyesület szervezésében március 7-én (szerdán) 18 órától a jogi kar 3. emeleti társalgójában. Résztvevők: Tóth Péter, ny. ügyész, a Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék megbízott előadója; Sorosi Péter, drogpolitikai programvezető, Társaság a szabadságjogokért és Juhász Péter, a Kendermag Egyesület szóvivője. Moderátor: Barna Erika.
„NŐORVOSI MŰVEK A SOMOGYI-GYŰJTEMÉNYBEN” címmel tartanak felolvasóülést március 8-án (csütörtökön) 8.30-tól a Somogyi-könyvtárban. A program: Hornoczky Anikó: „Neveléstörténet – női szemmel”, valamint Szőkefalvi-Nagy Erzsébet: „Minden méhgyümölcsöt tehát lelkesnek kell nézni”.
ESÉLYEK NAPJA 2007 címmel rendeznek konferenciát az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában (Ady tér 10.) március 8-án 13 órától. A tanácskozáson előadások hangzanak el többek között a szenvedélybetegségek terápiájával, a börtönből szabadultak rehabilitációjával, a melegek helyzetével kapcsolatban, a programot pedig buli és teaház zárja a Club Geniusban (Szeged, Széchényi tér 5.).
DESIGN 24 címmel nyílik kiállítás március 8-án (csütörtökön) 17 órától a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-Művészettörténeti Tanszék épületében (Brüsszeli krt.37). A kiállítást rendezi: a temesvári képzőművészeti szövetség (UAP) és a Temesvári Nyugati Egyetem Formatervezés Tanszék. A kiállítást megnyitja Szekernyés János UAP-elnök, köszöntőt mond: Galambos Gábor dékán. „Szájjal improvizálnak”: Dömötör János és Ságodi Barna I. évfolyamos ének-zene szakos hallgatók.
Bezár