2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2007  --  5. szám - 2007. március 5.  --  Egyetemi élet
AZ IDÉN IS MEGSZERVEZIK A BOLYAI NYÁRI AKADÉMIÁT – közölte Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke csíkszeredai sajtótájékoztatóján. BurusSiklódi Botond, a szakmai szervezet főtitkára hangsúlyozta: a magyar oktatási kormányzat az idén is csaknem 15 millió forintot különített el e továbbképző-sorozat támogatására. Ezzel lehetőséget teremtenek arra, hogy tizenötödik alkalommal is megszervezhessék a 880 erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, vajdasági, valamint magyarországi pedagógus részvételére számító programot. A Bolyai Nyári Akadémiát június 17. és a szeptember 8. között, egyhetes turnusokban tartják. Kiemelt helyszín lesz a szövetség szovátai és csíkszeredai oktatási központja, de tanfolyamokat szerveznek Székelyudvarhelyen, Temesvárott, Kolozsvárott, Gyergyószentmiklóson, valamint Aradon és Segesváron is.
 
2007-BEN IS MEGRENDEZI A TÁRCATÜKÖR A KÖZGÁZON című közpolitikai beszélgetéssorozatot a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete. A sorozat célja a magyar kormány szakmai tevékenységének és a tárcák működésének, főbb feladatainak bemutatása. Elsősorban a politikatudományt tanuló diákoknak, közgazdászhallgatóknak tartják a rendezvényt, de bárki részt vehet rajta. A Tárcatükör rendezvényein a meghívott kormánypárti és ellenzéki politikus válaszol a műsorvezető kérdéseire. A közönség írásban, helyben kérdezhet a műsorvezetőhöz eljuttatott kérdésekkel. A vendégek reagálva egymás szavaira, adott esetben vitatkozva, illetve egyetértve vázolják tevékenységük legfontosabb elemeit, és válaszolnak a kérdésekre.
 
A KÉZÍRÁS ÉS A MÉRNÖKI TERVEZÉS, SZERKESZTÉS ÉS RAJZ ESZKÖZEI címmel nyit tárlatot a Budapesti Műszaki Főiskola és az Országos Műszaki Múzeum. A kiállítás a kézírás legfontosabb eszközeit mutatja be az agyagtáblától a különböző fajtájú körzőkön át a rostirónig. A kiállítás több állomáson keresztül mutatja be a műszaki tervezés, szerkesztés és géprajzok fejlődését az ókortól egészen a 19. századig. A tárlat ugyancsak utal Magyarország jelenlegi írószergyártásának és forgalmazásának helyzetére és eredményeire is. A tárlatot Deme Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatója nyitja meg, és Vámos Éva, az Országos Műszaki Múzeum főtanácsosa mutatja be.
 
DÍJAT KAPTAK A MINŐSÉGÜGYI OKTATÁS MEGSZERVEZÉSÉÉRT ÉS TARTÁSÁÉRT a Debreceni Egyetem dolgozói. A Debreceni Egyetem Természettudományi Karán Végső János tanulmányiosztály-vezetőnek, Molnár Andor és Borda Jenő oktatóknak az egyetemi hallgatók minőségügyi oktatásának megszervezéséért és tartásáért, a közös szervezésű képzés 10. évfordulója alkalmából György T. Péter, a Tequa International Kft. igazgatója, a német TÜV Akademie magyarországi licencpartnere „A minőség szolgálatában” elismerő oklevelet adott át. A Magyarországon akkreditált képzést, melyen az elmúlt években több száz hallgató szerzett tanúsítványt, a régió iparvállalatai igénylik, elismerik, és a hallgatókat gyakorlati lehetőséggel támogatják.
 
DIPLOMAÁTADÓT TARTOTT március 3-án a Budapesti Műszaki Főiskola Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara. A karon könnyűipari mérnöki szakon bőrfeldolgozó-ipari, csomagolástechnológus, környezetvédelmi, médiatechnológiai, minőségirányítási, nyomdaipari, papírgyártó és -feldolgozó, ruhatechnológiai, terméktervező és textiltechnológia szakirányon végzett mérnökök és a könnyűipari mérnökasszisztens szakon csomagolástechnológiai és ruhatechnológiai szakirányon végzett mérnökasszisztensek vehették át diplomáikat sikeres államvizsgájuk után.
Az ünnepélyes eseményen elnökölt és a diplomákat átadta Patkó István, a kar dékánja, intézetigazgató, beszédet mondott Koczor Zoltán kutatási dékánhelyettes, intézetigazgató, a végzetteket köszöntötte továbbá Bodnár Barbara, a kari HÖK elnöke. A műsort énekprodukciójával Orbán Edina elsőéves mérnökhallgató színesítette.
 
KEGYELETI MEGEMLÉKEZÉST SZERVEZETT a Berzsenyi Dániel Főiskola, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szent Erzsébet Plébánia Szombathely bombázásának 62. évfordulóján, március 4-én. A megemlékezés az Assisi Szent Ferenc Kollégium épületén elhelyezett A bombatámadás áldozatai című domborműnél ökumenikus szertartással kezdődött, majd a D épületi emléktáblánál folytatódott, ahol Ipkovich György, Szombathely polgármestere mondott emlékbeszédet.
Bezár