2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2007  --  7. szám - 2007. március 26.  --  Egyetemi élet

GÁBRIEL RÓBERTET VÁLASZTOTTÁK A PTE ÚJ REKTORÁVÁ. A Pécsi Tudományegyetem szenátusának rektorválasztó ülésen a győztes 25, ellenfele, Lénárd László orvosprofesszor, jelenlegi rektor 12 szavazatot kapott, egy voks pedig érvénytelen volt. Az új rektor az oktatási miniszter javaslatára az államfőtől kapja meg megbízó levelét, mandátuma 2007. július 1-jétől 2010. június 30-ig szól. Gábriel Róbert – aki biológusdiplomáját Szegeden szerezte, és 1985-től 1993-ig a JATE Természettudományi Karán oktatott – programjában az intézmény korszerű szervezeti és gazdálkodási modelljének kialakítását, magasan kvalifikált munkaerő-utánpótlási rendszer létrehozását, s egyebek mellett a PTE, valamint a környező városok kisebb felsőoktatási intézményei kapcsolatának szorosabbra fűzését is célul tűzte ki.

ÁTADTÁK A SEMMELWEIS EGYETEM ALVÁSLABORATÓRIUMÁT, az elsőt az országban, mely az alvászavarok és a hozzájuk kapcsolódó betegségek teljes körére kiterjed. Az egyetem és több ipari cég összefogásával létrehozott alváslaboratórium megnyitása és az alvás világnapja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón kiderült, hogy hazánkban 300-400 ezer ember igényelne azonnali ellátást súlyos alvászavara miatt.

MÁJUS 15-IG LEHET PÁLYÁZNI a 2008/2009-es tanévre meghirdetett Fulbright-ösztöndíjra. Az ösztöndíjprogramban részt vevők az Egyesült Államokban tanulhatnak tovább, oktathatnak, kutathatnak bármely tudományágban vagy művészeti területen. A program J. William Fulbright amerikai szenátorról kapta a nevét, aki 1946-ban terjesztette a kongresszus elé javaslatát az USA és más országok közötti csereprogram tervezetéről. Azóta több mint 140 ország diákja használja az ösztöndíj nyújtotta lehetőséget. A kétoldalú államközi egyezmények alapján működő csereprogramhoz hazánk 1978-ban csatlakozott. Az elmúlt 28 évben csaknem 750 magyar állampolgár nyerte el az ösztöndíjat.

ÖTÖDIK ALKALOMMAL RENDEZTE MEG ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJÁT a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) március 22-én a Graphisoft Parkban. A MAFITUD az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen az elmúlt 15 évben díjazottak által létrehozott szervezet. A találkozó fő témakörei a tudományos eredmények hasznosítási, illetve a tehetségek értékké válásának lehetőségei voltak. Bojár Gábor, a Graphisoft Zrt. elnöke, valamint Havass Miklós, a Számalk Zrt. elnöke tartott előadást a fiataloknak a fent említett témákban.

AZ EGYETEMI TÁJÉKOZÓDÁSI SPORTOK FESZTIVÁLJÁT rendezi meg a Műegyetem 225. tanévének ünnepi rendezvénysorozata keretében. A tájékozódási futás április 4-én 12 órától este 18 óráig tart. Az esemény célja az egyetemi polgárok „megmozgatása”, a sportolás, ezen belül a tájékozódási futás népszerűsítése. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) jelenlegi és egykori élsportoló hallgatói és művészei is részt vesznek a versenyen, ezzel is emelve a rendezvény színvonalát. A programra Cseh László úszót, Kovács Antal cselgáncsozót, Varga Tamás és Hirling Zsolt evezősöket, Szécsi Zoltán vízilabdázót, valamint Bródy Jánost és Kóbor Jánost is várják a szervezők. A verseny teljesen nyílt, bárki nevezhet, a nevezés ingyenes.

BUDAPESTI ÁLLÁSBÖRZÉT RENDEZNEK ÁPRILIS 24-ÉN a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, ahova várják a mérnöki, gazdasági, informatikai, természet- és bölcsészettudományi oktatás végzős hallgatóit, friss diplomásait és a néhány éve végzett, munkahelyváltást fontolgató szakembereket, valamint az őket alkalmazni kívánó cégeket. A friss diplomások eléréséhez ma már nem elég karrierkiadványokban hirdetni, egy vagy néhány felsőoktatási intézmény állásbörzéjén megjelenni, a munkaadóknak folyamatosan új és hatékonyabb csatornákat kell keresni a legjobb szakemberek elérésére – vélik a Budapesti Állásbörze szervezői.

Bezár