2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2007  --  14. szám - 2007. október 24.  --  Egyetemi élet
Kitüntetések a MEFESZ alapításának évfordulóján
Az 1956-os ünnepségsorozat Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja melletti, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) megalakulásának emlékére állított márványszobornál kezdődött október 16-án.
Ötvenegy éve ezen a napon határozta el a szegedi egyetem diáksága, hogy megtöri az akkori egyetlen legális diákszervezet, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége egyeduralmát, és megalapítja a MEFESZ-t. Ennek emlékére október 16-án ünnepeljük a forradalom lángjának fellobbanását, az Egyetemi Autonómia és a Hallgatói Önkormányzatiság Napját. A megemlékezésen Török Márk, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) elnöke mondott beszédet, majd az egykori diákszervezet nevében Kiss Tamás és Pusztay Éva helyezett el koszorút a MEFESZ-emlékműnél.
Az ünnepség a bölcsészkar Auditórium Maximumában folytatódott, ahol kiosztották a Hallgatói Mozgalomért emlékérmeket. A kitüntetés oktatói tagozatának emlékérmét Pogány Magdolna, az SZTE ETSZK dékánja kapta. A hallgatói tagozat kitüntetését az EHÖK előző elnöke, Telegdy Gergely vehette át, a külső támogatói elismerést pedig Szilágyiné Bai Lujza. A hallgatói önkormányzat alapított egy új elismerést, a Hallgatói Mozgalomért oklevelet. Ezt a díjat azok a végzett vagy még aktív hallgatók vehetik át, akik érdemi munkát végeztek az egyetem hallgatói önkormányzati mozgalmában. Kitüntették Molnár Ákost, aki két évig volt főszerkesztője a SZTE-reo lapnak és elnöke a Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának. Fodor Simon és Bendeffy István is oklevelet kapott, akik szintén a mérnökkaron vállaltak önkormányzati vezetői pozíciót. Kiss Évát a gyógyszerészkar hallgatói érdekképviseletében betöltött szerepéért tüntették ki, míg az ugyancsak díjazott Nagy Zoltán a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hallgatói önkormányzatát vezette öt éven át.
Dobó Csaba
 
Bezár