2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2007  --  14. szám - 2007. október 24.  --  Egyetemi élet
Mi kell a professzorsághoz?
Ahhoz, hogy valaki tanító, tanár legyen, föl kell vérteződnie általános műveltséggel és néhány szaktárgyban megfelelő többletismerettel, továbbá tudnia kell folyamatosan, meggyőzően előadni, tanítványaival bánni tudni.
Az egyetemi tanárnak mindezek birtokában kell lennie, mégpedig magasabb fokon, továbbá egy szűkebb tudományágban az átlagon jóval fölül kell teljesítenie. „Mindenről valamit, valamiről mindent.”
Ezt a többletet mérik tudományos fokozatokkal. Első állomásként hajdan egyetemi doktorátussal, később kandidátusi fokozattal, manapság PhD fokozattal. Ez szó szerint a doktor philosophiae („a bölcselet tudora”) rövidítése, amelyet anglomán alapon píesdínek vagyunk kénytelenek ejteni, ha nem akarjuk magunkat kitenni annak a látszatnak, hogy nem tudunk ánglusul, holott természetesebb volna péhádénak vagy legföljebb effdének mondani. Egyébként is ésszerűtlen természettudósokat, orvosokat a bölcselet doktorainak minősíteni, de valamelyik nagyokos így találta jónak, s azóta zokszó nélkül követjük ezt az ostobaságot.
Van továbbá a PhD fokozat után még két stáció. Lehet valaki akadémiai doktor, más néven a Magyar Tudományos Akadémia doktora, és szerezhet ez után egyetemi habilitációt. Ez képesít az egyetemi tanárságra. A habilitatio ismeretlen a klasszikus latinban; a habilis ’ügyes, alkalmas, valamire termett’ melléknévből a középkori latinságban született.
A Szegedi Tudományegyetem Habilitációs Bizottsága szabályzatot alkotott a habilitációs eljárásról. Mindjárt 1. pontjában meghatározta, kit érdemesít habilitáltdoktornak, a dr. habil. cím használatára. Íme:
(1) Az egyetem habilitációval ismerheti el annak oktatói és előadói képességét, valamint tudományos teljesítményét, aki
a) valamely tudományágban széles körű áttekintésről és korszerű szakismeretről tesz bizonyságot;
b) ismereteit áttekinthető, elsajátítható, logikus rendszerbe tudja foglalni;
c) rendszerbe foglalt ismereteit szóban (előadásban) és írásban (jegyzetben, tankönyvben, szakkönyvben) át tudja adni, azaz tananyagformáló és ismeretátadó készség birtokában van;
d) a habilitációs pályázatban megjelölt tudományágban legalább négy féléven keresztül tartott tantárgyi (graduális vagy posztgraduális) egyetemi, főiskolai előadásokat olyan tantárgyból, melyből hallgatóit vizsgáztatta […];
e) a PhD fokozat megszerzése után legalább öt évet dolgozott szakterületén, és hozzájárult valamely tudományág fejlesztéséhez eredményekkel (fölismerésekkel, alkotásokkal), és ezzel bizonyította képességét a tudomány önálló művelésére;
f) rendszeres, magas szintű szakirodalmi tevékenységet folytat hazai és külföldi szaklapokban, előadásokkal részt vesz tudományos rendezvényeken;
g) tudását anyanyelvén kívül idegen nyelven is képes átadni;
h) a hazai és a nemzetközi tudományos közéletben tevékenyen részt vesz;
i) megfelel a 9. sz. mellékletben megadott szakbizottsági föltételeknek.
Senki nem mondhatja, hogy ezek nem színvonalas követelmények, s az, aki mindezt föl tudja mutatni, nem érdemes az egyetemi tanári munkakörre, a profeszszorságra. A habilitációs bizottság a szakbizottsági szűrőn átjutott jelöltet még alaposan ellenőrzi, és akkor minősíti habilitáltnak, ha a titkos szavazással kapható pontszám meghaladja a megszerezhető pontszám felét.
Gondot okoz a különféle tudományágak összevetése. Más a társadalomtudományok és más a természettudományok követelménye, sőt ezen belül is vannak különleges sajátosságok. Ezért az a bizonyos 9. sz. melléklet karonként, sőt tudománycsoportonként külön fölsorolja azokat a sajátos követelményeket, amelyeket egy-egy tudomány kíván meg a jelölttől.
S itt van a kutya elásva. Senki nem hiszi, hogy a tudományt kilóra vagy rőfre mérik. Nyilvánvaló, hogy a társadalomtudományok művelői (irodalomtörténészek, történészek, jogászok, társadalomtudósok stb.) a műfajok természetéből adódóan terjedelmes tanulmányokban, sőt könyvekben adnak számot kutatásaik eredményeiről, míg az élő és élettelen természet kutatói (biológusok, orvosok, vegyészek, fizikusok, matematikusok s így tovább) főként szakfolyóirataikban adják elő időről időre, akár néhány lapon csak, friss fölismeréseiket. Hogy lehet ezeket összevetni?
Csak nagyon árnyalt, érzékeny megközelítéssel, megértéssel. Példát hoznék föl, egyben aggályaimat szeretném közzétenni. A pályázatnak egyik melléklete azt kéri a jelölttől, sorolja föl legfontosabbnak ítélt tíz közleményét. Egy most hatvanéves orvosnő 35 éve vesz részt klinikájának oktató, gyógyító és tudományos munkájában, három év óta docensként. Megértem: nyilván szeretne professzorként nyugállományba vonulni.  Gyakorlatvezetői és gyógyító munkája a közölt adataiból kitűnően minden dicséretet megérdemel. De önálló műve nincs. A fölsorolt tíz közleményben társszerző; némelyikben hét, de legkevesebb három szerzőtárssal. Legterjedelmesebb írása – írd és mondd – öt nyomtatott lap. Összeadva a tízét, összesen is csak 39 lapot tesz ki.
Az ellenpéldát már nevesíthetem. Marjanucz László 53 éves; a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának új és legújabb kori magyar történeti tanszékén tanszékvezető docens. Bibliográfiájában szerepel egy maga írta (Magyarcsanád) és két, szerkesztésében megjelent községi monográfia (Rúzsa, Üllés); három terjedelmes fejezet helytörténeti monográfiákban (Kistelek, Makó, Tiszasziget); egy önálló könyvecske (Szegedi zsidó polgári családok a 19. században); továbbá folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben, hírlapokban csaknem száz tanulmány, cikk.  Az ő tíz kiemelt közleményének együttes terjedelme 714 lap!
Igaz: Einstein 1921-ben mindössze 17 lap terjedelmű értekezésben kifejtett elméletéért, a fényelektromos jelenségek megmagyarázásáért kapott Nobel-díjat.
Ámde azért mégis! Kitűnő orvos lehet valaki anélkül, hogy szűkebb tudományában monográfiával, kézikönyvvel, összefoglaló egyetemi jegyzettel tanúsítsa hozzáértését. Nem kell föltétlenül egyetemi tanárnak lennie. Mert az egyetemi tanártól elvárhatnánk, hogy egy hosszú élet folyamán fölmutatott tudományos teljesítménye legalább egy önálló könyvben öltsön testet.
Várom az engem is meggyőző ellenvéleményeket.
Péter László

 

Bezár