2020. augusztus 5., szerda English version
Archívum  --  2007  --  2. szám - 2007. február 12.  --  Egyetemi élet
Összefogás a dél-alföldön
Ahogy a résztvevő felek fogalmaztak, létrejött a kritikus tömeg: oktatási és kutatásfejlesztési együttműködést kötött december 18-án a Dél-Alföld régió három meghatározó felsőoktatási intézménye. A dél-alföldi felsőoktatási kooperációról szóló megállapodást a Szegedi Tudományegyetem központi épületében Szabó Gábor, a szegedi egyetem rektora Patay Istvánnal, a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola, valamint Sztachó-Pekáry Istvánnal, a Kecskeméti Főiskola rektorával írta alá. Az ünnepélyes ceremónián jelen volt Rácz Béla, az SZTE stratégiai rektorhelyettese, Vilmányi Márton stratégiai igazgató, valamint Szendrő Péter professzor, a Kecskeméti Főiskola gazdasági tanácsának tagja is, akik komoly szerepet játszottak a kooperáció tető alá hozásában. A felek egyébként tovább bővítenék az együttműködést, s a bajai Eötvös József Főiskolát is be szeretnék vonni a közös munkába és gondolkodásba.
A decemberben megkötött szerződés természetesen nem előzmények nélküli, hiszen a három intézmény korábban is szoros oktatási-kutatási kapcsolatban állt egymással. Szabó Gábor elmondta, amellett, hogy az SZTE hosszú távra szerette volna biztosítani magának a kiválóan képzett bachelor szakos hallgatókat, akik mesterszinten majd az SZTE-n folytatják tanulmányaikat, az együttműködés mindhárom tudásközpont számára kölcsönös előnyöket jelent. „A jövő útja ugyanis nem az integráció, hanem az együttműködés” – tette hozzá a kooperáció fő generálója, Szendrő Péter. A megállapodás legfontosabb céljai a felsőoktatási kutatási színvonal emelése, a fejlesztés humán erőforrásainak javítása, továbbá a kapacitás, a kutatáshoz és képzéshez kapcsolódó szolgáltatások bővítése. A kooperáció legfontosabb eleme a képzési kínálat összehangolása a Bologna-rendszerű szakstruktúrának megfelelően. A további tervek között szerepel az intézményfejlesztési elképzelések összehangolása, együttes pályázatok, kutatási projektek indítása, valamint közös honlap üzemeltetése is.
P. M. L.
Bezár