2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2007  --  17. szám - 2007. december 10.  --  Egyetemi élet
Új strucctenyésztési kézikönyv
Nyolc ország szakemberei a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának koordinálásával többnyelvű internetes tananyagot, illetve egy kézikönyvet készítettek a strucc és egyéb futómadarak tenyésztéséről. A nemzetközi projekt zárókonferenciáján Vásárhelyen értékelték a többéves közös munkát.
 
 
Mucsi Imre egyetemi tanár mutatta be a Strucctenyésztés című kötetet
 
Az állattartók sokszor szembesülnek azzal, hogy nem jutnak kellő mennyiségű információhoz a strucctenyésztésről, a korábbi szakkönyvek ugyanis hiányosak voltak. „Nem lehet például nálunk egy az egyben a dél-afrikai tartás- és tenyésztéstechnológiát alkalmazni” – mondta el Mucsi Imre egyetemi tanár, a projekt koordinátora. Bodnár Károly, az MGK dékánja szerint a piaccal is komoly gondok vannak, strucctelepük növendékeit is csak nagyon nehezen tudták értékesíteni. Ezért előfordulhat, hogy gazdasági okok miatt jövőre felszámolják a kar strucctelepét, ha nem javulnak a piaci viszonyok.
A december végén záruló sikeres Leonardo-pályázatban részt vevő nyolc európai ország tíz partnere internetes távoktatási anyagot készített, ezenfelül tantervet és tanmenetet dolgoztak ki iskolák számára. Ezek az anyagok a közép- és a felsőfokú képzésben is egyaránt hasznosak lehetnek.
A projekt egyik végterméke a Mucsi Imre és Komlósi István által szerkesztett kézikönyv is, melyben a strucc és egyéb futómadarak tenyésztésével kapcsolatos tudnivalókat huszonkét fejezetben foglalták össze. Felmérték a tenyésztés sajátosságait, valamint az állattartók nehézségeit a programban aktívan részt vevő országokban, amit szintén tartalmaz a kiadvány, a háziasszonyoknak pedig receptgyűjteménnyel kedveskedtek a szerkesztők.
Az internetes tananyag közel 95 százalékban elkészült már, így például görögül, törökül is hozzáférhető lesz az anyag az angol és magyar mellett. A Mezőgazdasági Kar külföldi partnerei már jelezték, hogy több nyelven is készülnek a Strucctenyésztés kézikönyvének kiadására.
Varga Anna
Bezár