2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2008  --  4. szám - 2008. március 3.  --  Egyetemi élet
Újra Török Márk az EHÖK elnöke
Újra Török Márkot választották az SZTE Egyetemi Hallgató Önkormányzat elnökévé az Auditórium Maximumban február 26-án tartott tisztújító választmányi ülésen. A régi-új elnök már az első szavazási körben megszerezte az újraválasztáshoz szükséges kétharmados támogatást.
Bár az előzetes hírek arról szóltak, hárman pályáznak az EHÖK vezetésére, végül csak ketten szálltak ringbe a posztért, a harmadik beadott pályázatot rejtő borítékban csupán üres lapok voltak. Volford Gábor hatodéves orvostanhallgató, az ÁOK HÖK vezetője és Török Márk korábbi elnök öt-öt percben foglalta össze elnöki programját a választmányi ülésen.
 
 
Már az első kör eredményt hozott – kérdés, mikor lesz a következő választás.
Fotó: Segesvári Csaba
 
Komoly eredményeket felvonultató évnek nevezte az első elnöki ciklusát Török Márk a szavazás előtti kortesbeszédében. A hallgató, aki elnöki programja helyett elsősorban az ellene indult fegyelmi eljárásról alkotott véleményét osztotta meg a választmány tagjaival, azt állította, valótlanok az őt kompromisszumképtelensége miatt ért bírálatok. A hallgatók abszolút autonómiával rendelkeznek az őket érintő ügyekben, így az EHÖK-elnöknek nem az egyetemi vezetőkkel, hanem a hallgatókkal kell kompromisszumot teremtenie – fogalmazott Török Márk, s hozzátette: a hallgatói érdekképviselet csak egységesen lehet eredményes.
Volford Gábor új, békés légkört, az eddig elért eredmények megőrzése mellett szerinte hosszú távon eredményesebb tárgyalási stílust ígért. Az ÁOK HÖK vezetője szerint erősíteni kellene a kari autonómiát, a folyamatosan csök-kenő állami támogatások ellensúlyozására pedig önálló gazdasági egységeket kellene létrehozniuk az önkormányzatoknak, ezzel alapot teremtve az ösztöndíjak növelésére. Az általa profi testületekként elképzelt HÖK-ök fontos feladatának nevezte a hallgatói igények felmérését és azok kielégítését is.
 
FEGYELMI
Török Márkot az ellene 2007 őszén indult fegyelmi eljárásban első és másodfokon is elmarasztalták hallgatói kötelezettségei többrendbeli megsértése miatt, s büntetésként két félévnyi kizárással sújtották. A döntés nem jogerős, mivel a hallgató felülvizsgálatot kért, az ügyben a végső döntést a Csongrád Megyei Bíróság mondja ki.
 
A tisztújító választmányi ülésen harmincnyolc szavazati joggal rendelkező küldött vett részt. A titkos voksoláson huszonhatan támogatták Török Márkot, míg tizenketten szavaztak Volford Gáborra, így a régi-új elnök újabb egy évig irányíthatja az EHÖK-öt. Az eredmény kihirdetését követően az is kiderült, Török Márk nemcsak egy esztendőre tervez, hiszen azt mondta: „Remélem, jövőre azt a tizenkét szavazatot is én kapom.”
F. J.
Bezár