2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2007  --  15. szám - 2007. november 12.  --  Fókusz
A tudósra és a humanistára emlékeztünk
1937. október 28-án ítélték oda Szent-Györgyi Albertnek „a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért" az orvosi-élettani Nobel-díjat. Az idei emlékév központi ünnepségeit október 25-én tartotta a Szegedi Tudományegyetem és Szeged városa.
Délelőtt az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékáni hivatalának Tisza Lajos körúti épületében Szabó Gábor rektor, Benedek György dékán, Dékány Imre rektorhelyettes és Botka László polgármester felavatták a Szent-Györgyi Albert-emlékszobát. Az itt kialakított állandó kiállításon a tudós hagyatékát, személyes tárgyait, munkaeszközeit (így például íróasztalát, mikroszkópját, szemüvegét, díszköpenyét), portrészobrát és a Nobel-díj másolatát is bemutatják. A fele-fele részben egyetemi és városi forrásokból létrehozott emlékszobában megtekinthető tárlatot Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója és Tóth István, a Fekete Ház vezetője rendezték a család által az egyetemnek ajándékozott hagyaték, az Egyetemi Könyvtár, a Somogyi-könyvtár és a Móra-múzeum anyagából. A munka koordinálásában Lednitzky András dékáni hivatalvezető vállalt oroszlánrészt.
 
Az egyetem és a város vezetői együtt emlékeztek Szeged Nobel-díjas tudósára.
Fotó: Segesvári Csaba
 
Az emlékszobában megtekinthető összeállításban több tablón elevenedik meg Szent-Györgyi élete, Szegedhez, az ifjúsághoz fűződő kapcsolata, de megismerhetjük a sportembert, a kutatót, a nemzetközileg elismert tudós, a rektort, a Rotary Club elnökét és az Amerikába emigrált professzort is.
Benedek György orvoskari dékán köszöntőjében elmondta: régi álom vált valóra azzal, hogy a korábbi kari könyvtár helyén méltó körülmények között állíthatják ki a tudós professzor, az egyetem korábbi rektora hagyatékát, s őrizhetik emlékét az egyetlen magyar származású Nobel-díjasnak, aki magyarországi kutatásaiért kapta meg a legrangosabb tudományos kitüntetést. Tudnivaló, Szent-Györgyi Albert legnagyobb tudományos felfedezései Szegeden születtek.
„Meg kell őrizni a nagy tudós után maradt tárgyi emlékeket, de a legfontosabb feladat az eszmei örökség, a Szent-Györgyi Albert képviselte szellemiség továbbvitele” – jelentette ki a professzor. Az október 25-én átadott emlékszobától a dékán azt reméli, olyan idegenforgalmi látványossággá válhat, ahol a magyar és a külföldi érdeklődők megismerhetik, milyen körülmények között élt és dolgozott a világon ma leghíresebbnek számító szegedi.
Szabó Gábor rektor az esemény kapcsán bejelentette: elérkezett az idő, hogy a Szegedi Tudományegyetem ne csak a tudós hagyatékát és szellemi örökségét ápolja, hanem megfontolja, nem lenne-e érdemes felvennie Szent-Györgyi Albert nevét. A rektor szerint a következő időben az egyetem közvéleményének kell véleményt nyilvánítania ebben a kérdésben.
Ezt követően a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban koszorúzták meg a Nobel-díjas tudós szobrát. Az ünnepi beszédet mondó Telegdy Gyula akadémikus, a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke hangsúlyozta: a magyar tudomány, Szeged városa, a szegedi egyetem és a paprika Szent-Györgyi Albert munkássága révén kerültek fel a világ térképére. A Roosevelt téren – annak a háznak a falán, ahol Szent-Györgyi 1935-1940 között élt – leleplezték a szegedi Szent-Györgyi Albert Rotary Klub és az SZTE által állított emléktáblát. Dervarics Attila, a jótékonysági szervezet soros elnöke arról beszélt, hogy nemcsak a világhírű kutatót kell tisztelnünk, hanem az érvényesülés helyett szolgálni akaróra, a humanistára, a pacifistára is emlékeznünk kell Szent-Györgyi örökségének ápolásakor. „Rotariánus mindenki, aki elsősorban nem érvényesülni, hanem szolgálni akar, aki mást nem ütni, de megérteni akar, aki meg van győződve arról, hogy az építés több, mint a rombolás, az együttműködés több, mint a civakodás” – idézte a tudós gondolatait, aki élete utolsó évtizedeiben a rákkutatással foglalkozott, s felemelte szavát az atomfegyverkezés, valamint a vietnami háború ellen is.
 
Szent-Györgyi Albert családja a tudós személyes tárgyait ajánlotta föl az egyetemnek.
Fotó: S. Cs.
 
Délután a TIK-ben megnyitották a professzor életéről és groningeni éveiről szóló angol nyelvű vándorkiállítást. Az SZTE és a Groningeni Egyetem összeállításának ötletét az adta, hogy Szent-Györgyi 1922-1926 között a holland felsőoktatási intézményben dolgozott, mely ma is büszkén őrzi örökségét. Nemrégiben márvány emléktáblát is avattak egykori laboratóriumának falán.
Az ugyancsak az információs központban megrendezett tudományos emlékülés előadói (Szabó Gábor rektor, Botka László polgármester, Pléh Csaba akadémikus, Penke Botond akadémikus és Dick Hoekstra, a Groningeni Egyetem tankészvezetője) a tudósnak a szegedi egyetem világhírűvé tételében, a magyar tudományban betöltött szerepét, szellemi örökségét, illetve groningeni munkásságát vizsgálták. „Ha Szent-Györgyi Albert ma körültekintene az SZTE-n, örömmel nyugtázná, hogy nemcsak szavakban, hanem tettekben is ápoljuk hagyatékát; fejlődik a tizenkét karú egyetem, az orvoskar, a klinikai központ, a múltba tekintve pedig megtaláltuk gyökereinket a Báthory István által alapított universitasban” – emelte ki a rektor. Pléh Csaba kijelentette: a mai kor számára a Nobel-díjas tudós örökségének egyik legfontosabb üzenete az agyvisszaszívás fontossága. Szent-Györgyi Klebelsberg Kunó kultuszminiszter csábítására tért vissza külföldről Szegedre, s kamatoztatta később tudását hazájában, hazája javára.
A napot ünnepi hangverseny zárta a TIK-ben, ahol a Zeneművészeti Kar Szimfonikus Zenekara és Vonós Kamarazenekara közreműködésével emlékeztek Szent-Györgyi Albertre.
Pintér M. Lajos

DSC_00661_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár