2022. október 5., szerda English version
Archívum  --  2010  --  9. szám - 2010. szeptember 27.  --  Kultúra
Egy szál gitár
A sze­szé­lyes időjárás el­le­né­re, a nyár el­múl­tá­val is zsú­folt­nak tű­nik Sze­ged. Szep­tem­ber 22. egy tel­je­sen át­la­gos szer­da es­te lett vol­na. Most vi­szont a vá­ros köz­pont­já­ban ál­ló, a Köl­csey ut­cá­ról nyí­ló SZTEage klub kapuc­sen­gő­je szólt egy­folytában…
Címkék: Kultúra

Az aj­tón ki-be sé­tál­tak a fi­a­ta­lok és idősek egy­aránt. A klub már es­te nyolc kö­rül is zsú­folt volt. Pleskon­ics And­rás, Sze­ged rock­történésze és ven­dé­gei me­le­gí­tet­ték be a te­re­pet Petruska And­rás előt­t. Szólt a blu­es, majd es­te tíz előtt a gi­tá­ros és dal­sz­erző fog­lal­ta el a szín­pa­dot egy szál gi­tár­já­val. Ez al­ka­lom­mal a szé­les kör­ben nép­sze­rű, egy­sze­mé­lyes est­jé­vel ér­ke­zett hoz­zánk.

SZTEage

Telt házas koncert a SZTEage színpadán.
Fo­tó: S. Cs.


Csak idén in­dult út­já­ra szó­ló mű­so­rá­val, ahol főleg sa­ját szer­ze­mé­nye­it, és meg­an­­nyi akusz­ti­kus fel­dol­go­zást ad elő. Re­per­to­ár­ja fo­lya­ma­to­san bővül, igyek­szik vál­toz­ni, és min­dig újat al­kot­ni.
Idén a mé­dia mel­lett a Veszp­ré­mi Ut­ca­ze­ne Fesz­ti­vál szak­mai zsű­ri­je is rá sze­gez­te te­kin­te­tét, és ed­di­gi te­vé­keny­sé­gét szak­mai díj­jal ju­tal­maz­ták. A kö­zön­sé­ge pe­dig egy­re nö­vek­szik. A több ze­nei mű­faj ötvözéséből lét­re­jött, sa­já­tos han­gu­la­tú da­lok ha­tá­sá­ra a nézők egyik pil­la­nat­ban még csend­ben fi­gyel­tek, majd később tánc­ra per­dül­tek örö­mük­ben.
– Ho­gyan in­dult a ze­ne irán­ti érdek­lődése?
– Egész ki­csi gyer­mek­ként már meg­mu­tat­ko­zott raj­tam a ze­ne irán­ti ra­jon­gás. Az­tán a mes­te­rem – aki most is az ének­ta­ná­rom – a ze­nei szem­lé­le­tem meg­ha­tá­ro­zó alak­ja lett. Hogy mi­ért pont a gi­tár? Ezt nem tu­dom. Olyan hang­szert akar­tam, ami az éne­ket tá­mo­gat­ja. A gi­tár is csak egy esz­köz, ami­vel a ze­nét elő tu­dom va­rá­zsol­ni. Most is iga­zá­ból „zenekaros­dit” ját­szom raj­ta.
– A kon­cert alatt em­lí­tet­te, hogy egy ba­rát­ja a stí­lu­sát „arany­ásó blu­es”-nak ne­vez­te. A ze­né­je tény­leg ren­ge­teg mű­fajt egye­sít. De ne­vez­ték már „kör­nye­zet­ba­rát pop”-­nak. Ön mi­lyen mű­fajban lát­ja a jövőjét?
– Több dzsesszt fo­gok be­le­vin­ni. De nem sze­ret­nék dzsessz­ze­nész len­ni, mert ha az em­ber túl­zot­tan be­le­me­rül eb­be a mű­faj­ba, ak­kor ön­kén­te­le­nül nem a tar­ta­lom, ha­nem a for­ma kap több hang­súlyt a gon­dol­ko­dá­sá­ban. Már­pe­dig min­den ze­né­nek tar­tal­ma kell le­gyen, és en­nek elsődleges­nek kell ma­rad­nia. A dzsesszt mint a könnyű­ze­ne ma­te­ma­ti­ka­i­lag leg­ma­ga­sabb szint­jét ze­nei in­tel­li­gen­ci­a­ként sze­ret­ném fel­hasz­nál­ni. De tu­dom jól, hogy a kö­zön­sé­get is ki kell szol­gál­ni, mert nem alud­ni jön­nek kon­cert­re. Fi­gye­lek ar­ra, hogy le­gyen rock 'n' roll, és a hall­ga­tók ne unat­koz­za­nak. Nagy öröm­mel lát­tam, hogy az em­be­rek ma tán­col­tak. Ez azt je­len­ti: nem­csak a gi­tár­ra fi­gyel­tek, ha­nem el­in­dult ben­nük va­la­mi, és ez a lényeg.
– Ön egy iga­zi je­len­ség. Még­is, a nép­sze­rű­sé­ge el­le­né­re is úgy ér­zem, nem iga­zán vál­to­zik az iga­zi üzenete.
– Sze­ren­csés va­gyok, mert a mun­kám a szen­ve­dé­lyem is egy­ben. Az, hogy ide­gen em­be­re­ket is be­vonzz, és ked­vel­jék a ze­néd. En­gem a si­ker első kör­ben na­gyon meg­le­pett, de ugyan­ak­kor örü­lök ne­ki, mert meg­dol­goz­tam ér­te. Per­sze hogy oda­adom min­de­nem egy fel­lé­pés al­kal­má­val, hi­szen nem kell egy iro­dá­ban dol­goz­nom, vagy ta­nul­nom egy olyan he­lyen, amit nem sze­re­tek. Így akár bal láb­bal ke­lek fel, akár nem, meg­pró­bá­lom ér­zel­mi­leg és ze­ne­i­leg ma­xi­má­li­san oda­ten­ni mag­a­m.
– Azt mond­ta, Sze­ged ön­nek „ka­ba­la­vá­ros”. Tény­leg ilyen jól ér­zi ma­gát itt?
– Na­gyon ked­ves és műértő kö­zön­ség­gel van dol­gom. És ez nem min­den­hol van így! Szí­ve­sen jö­vök vis­­sza ide. Annyi a kötődésem egyéb­ként a vá­ros­hoz, hogy a sa­ját da­la­im jelen­tős ré­szét egy sze­ge­di höl­gy, Bar­na Emí­lia ír­ta. Egy­szó­val a kon­cer­te­ken érdek­lődök min­dig van­nak, s van, hogy na­gyon ins­pi­rá­ló a kö­zön­ség. Még­is van, hogy a kö­zön­ség fo­lya­ma­to­san be­szél, de nem va­gyok a kar­ri­e­rem­nek azon az ál­lo­má­sán, hogy én szab­jam a fel­té­te­le­ket, vi­szont örü­lök, ha el­jön­nek. Más­részről ne­kem kell úgy ját­sza­nom, hogy fel­kelt­sem a fi­gyel­mü­ket.

Ba­kó Mar­git Szi­bil­la

Bezár