Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Sokáig volt egy dédelgetett álmom, amiről még ma se mondtam le teljesen, bár beszélni könnyebb róla, mint tenni érte valamit. Ez az álom egy kissé vad elképzelés arról, hogy mi történne, ha a magaskultúra (lám, a Word fel sem ismeri ezt a szót) és a könnyed bulvár beszédmódját összeeresztenénk egy színes magazinban. No, nem a magvas tartalmak szórakoztató reklámozásáról lenne szó, hanem igazi szimbiózisról, amolyan irodalmi pletykalapról: Esterházy Péternek ellopták a töltőtollát, Tandorinak új sapkája van, satöbbi – persze képriporttal. Úgy számítom, két célközönséget is ki lehetne ezzel szolgálni, egyrészt a sznobokat, másrészt a cinikusokat. S a remények szerint e lap jól rámutatna arra, a szépirodalom vagy az azzal kart karba öltő műkritika is éppúgy egy számszerűleg is behatárolt kör magánügyévé kezd válni, ahogy a bulvármagazinok szereplői alkotnak zárt, s talán csak nagyobbacska kört.

Mindez persze régen!... Talán régen sem volt másként, a levelezések és majdan a szigorú előfizetések korában. A ma folyóiratai számára azonban minden kétséget kizáróan a Nyugat az irányadó; ki az a szerkesztő, aki ne akarna egy Ignotus vagy legalább egy Babits Mihály lenni? S bár mondhatjuk, hogy na jó, na jó, más kor volt az, ami jobban kedvezett a kultúrának, a két világháború között még a kávéházak nádból hajlított újságtartós hírlapjaiból is az irodalom csöpögött, de a Nyugattal fémjelezhető korszak öröksége nem csak tartalmas, de talán épp emiatt csöppet nyomasztó örökséget ró a hálás utókorra.

 

 

 

 

A Nyugat legméltóbb örököse valószínűleg a klasszikus esztéta szempontoknak magasan a legmegfelelőbb Holmi. Réz Pál, aki a nyolcvanas évek végén alapította meg a lapot, a szerkesztők ideáltípusa; a szerkesztőség címe – az impresszumból leellenőrizhető – saját postaládája. A Holmiban nem könnyű csalódni, az ott megjelent írás minősége olyan garantált, hogy átemelhető lenne bármiféle kortárs magyar olvasókönyvbe. A folyóirat nagy hátránya viszont – ha még nem olvasunk bele – hogy az egyenruhás borítók alatt nehéz megkülönböztetni egyik számot a másiktól.

A magyar folyóiratpiacot ehhez hasonló olyan nagy múltú brandek uralják, mint a pécsi Jelenkor, a debreceni Alföld, a pesti Kortárs vagy épp a szegedi Tiszatáj, a legöregebb magyar folyóirat, mely épp most hatvanéves, ám a többi is ötven körül jár, miközben a nemsokára negyvenet betöltő kecskeméti Forrás és a tatabányai Új Forrás is elengedhetetlen szereplője képzeletbeli könyvespolcunknak. Csak az irányadó (no de persze milyen irányt is adó) folyóiratok felsorolása is végeláthatatlan névsorolvasást eredményezne, de pár címből is könynyen kitűnik, hogy a tájékozódni kívánó olvasó éppúgy a bőség zavarával küzd, ahogy a tájékozatlannak is tetemesnek tetszhet az a papírmennyiség, ami a folyóirat-kultúra gazdagítása címszó alatt hónapról hónapra a kioszkok, a könyvesboltok és a könyvtári folyóirat-olvasók polcaira kerül.

 

 

Honnan a lelkesedés? A gyakorlat jól mutatja, hogy a magyar folyóirat-termelés sosem látott bőséggel küzd, a lapalapítási láz a rendszerváltás után sem hagyott alább, habár a Nappali Ház vagy a szegedi Pompeji emléke már legendává szelídült, miközben városunkban most épp a Fosszília ad hangot a délvidéki kultúrának. Hiszen – teher alatt nő a pálma? – a határon túli magyar nyelvű folyóiratok éppoly izgalmasak, ha nem izgalmasabbak voltak és sokszor ma is azok, mint a határon belüliek. A Symposion legendája után és mellett ma a Kalligramm lehet hangadó.

Akárhogy is, hiába rang ma is lapot alapítani vagy abban publikálni, a kérdés mégis ott motoszkál az emberben – ki olvassa azokat, a benne írókon kívül, ha azok egyáltalán igen? A megoldást – vagy csak a változást – valószínűleg itt is az internet kora fogja elhozni, ha nem hozta el máris, hiszen mára nem csupán a Litera internetes portálja vált az egyik legmeghatározóbb irodalmi közéleti fórummá, de a patinásabb folyóiratok is szinte mind megtalálhatók a világhálón, s egyre több, lásd például a békéscsabai Bárka online változatát, immár többet nyújt az antológiaszerű nyomtatvány elektronikus változatánál.