2019. november 18., hétfő English version
Archívum  --  2007  --  7. szám - 2007. március 26.  --  Kultúra
Milyen volt költősége
Kétszáz éve született Batthyány Lajos, negyven éve halt meg Kodály Zoltán; a hivatalos emlékéveken túl azonban van még egy fontos évforduló, mely Szegeden még kitüntetettebb jelentőségű.
Emlék
 
Juhász Gyula – a Szegeden nemcsak született, hanem ahhoz számtalan szállal kötődő költő – halálának hetvenedik évfordulója április 6-án lesz. Juhász Gyula pedig azon költők egyike, akit az is rokonként, de legalább távoli barátként vél ismerni, aki még verseket se nagyon olvasott tőle. Azon költők közé tartozik, akiknek az életútjából hamarabb írunk középiskolai dolgozatot, mint a költészetéből. Kulturális emlékezetünk kitörölhetetlen részeként saját szomorúságunkban, saját reménytelen szerelmeinkben az ő bánatát és az ő hasztalan vágyódásait ismerjük fel.
 
Kiállítás
 
Szinte természetesnek tetszhet az is, hogy Szegeden a szokottnál is nagyobb figyelem esik a költőre. Bár halála hetvenedik évfordulója országos viszonylatok között csendesnek mondható, a Tanulmányi és Információs Központ földszintjén a helyi hagyományőrző emlékezésnek köszönhetően nyílt meg a Juhász Gyula életét és munkásságát korabeli dokumentumokkal végigkövető kiállítás, melynek megnyitóján az egyetem a költő nevét viselő pedagógusképző karának diákjai is képviseltették magukat. A Somogyi- és az Egyetemi Könyvtár közös tárlatának fő és igazán érdekes anyagát a Kilényi-gyűjtemény adja. Kilényi Irma, Juhász Gyula hajdani titkára ugyanis nem csak a költő kéziratait és köteteit, de levelezésén túl mindenféle olyan iratot, tárgyat gyűjtött, melynek köze volt a költőhöz. Mindezek az iratok, a múlt tárgyi lenyomatai azonban nem csupán a mindennapi kíváncsiság számára lehetnek érdekesek, de a versek keletkezéstörténetéhez nyújtott adalékokon túl egy hiteles költőportré megrajzolásához is segítséget nyújtanak.
 
Írás
 
Mert a később halhatatlanná váló nagy öregek csecsemőkori fotográfiájában nem csupán az az érdekes, hogy lám, a költő is volt gyerek, hanem az is, hogy már a gyerekkori képen is az a szomorúság tükröződött a tekintetéből, ami nemcsak későbbi fényképeiből, hanem verseiből is. Hiszen e kiállításból is igazán az lehet érdekes, ami eddig a széles közönség számára ismeretlen: egy fiatalkori kézirat, egy egyetemi képeslap, egy papírszalvétára írt, de gondosan megőrzött kocsmai párbeszéd, melyek az írón túl az emberből is képesek valamit felmutatni.
Ahogy Péter László, a Juhász Gyula verseinek kritikai kiadását hivatásszerűen végző irodalomtörténész a TIK-beli kiállítás megnyitóján elmondta, bár a lírai realizmusnak ma nincs túl nagy divatja, mégis lehet abban bízni, hogy lesz még olyan idő, amikor az általa „az emberi bánat és részvét nagy poétájának” nevezett költő újra az őt megillető helyre kerül. De bárhogy is hiszünk, a versek mindig elérhetők maradnak. Hiszen a magát életében számtalanszor eltemető költőt e versek olvasásán keresztül a későbbi korok tarthatják életben.
T. T.
Bezár