Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A kaliforniai Orange Countyban alakult hardcore-punkot játszó Ignite 2000 óta nem jelentkezett nagylemezzel. A hallgatást tavaly törték meg az Our Darkest Days című albumukkal. Aktuális korongjukon azonban nem hallatszik meg a hosszúra nyúlt szünet, ugyanolyan intenzív élményben részesítik hallgatóikat, mint előző, A place called home című lemezükkel.

Az intróban felhangzó MÁV-szignál csak azok számára lehet elsőre meghökkentő, akik nem tudják, hogy az Ignite énekes-frontembere a magyar származású Téglás Zoli. Ennek tudatában azonban már az egyszeri hallgató sem lepődik meg azon, hogyha egyik-másik szám szövegében kis hazánkra ismer. A Poverty for all nótában például 1956-ra és a kommunizmus elnyomó gépezetére emlékeztet minket a banda. Zoli énekét ugyan egy kicsit szokni kell, mert hangja általában a magasabb hangtartományokban jár, de ez ízlés – és nem minőség – kérdése, mert az utóbbira nem lehet panasz. Az Our Darkest Days igazi adrenalinlöket. Rendkívül tömény, az albumot záró Live for better days című akusztikus nótáig alig-alig lassul be annyira, hogy fellélegezhessünk egy kicsit. A zene nem kétakkordos pop-punk, hanem lendületes, rendkívül pörgős, kemény, de dallamos punk-rock. Saját számaik mellett szerepel a korongon egy kiváló U2-feldolgozás is, a Sunday Bloody Sunday, ami már előző albumuk 2001-es európai kiadására is felkerült. Nem csoda, hogy ezen a lemezen ismét felcsendülhet, mert ez a dal tényleg arra született, hogy az Ignite átgyúrja.

Az Our Darkest Days stílusán belül elsőrangú album. Igazi érdekessége az említettek mellett mégis az, hogy bónuszként felkerült rá a Bánk bánból ismert Hazám, hazám… rockos hangzással és népdalkeretbe ágyazva. Egy kaliforniai punkbandától – az akcentus ellenére is – jó ilyesmit hallani.

 

Ignite: Our Darkest Days. Abacus Recordings, Century Media/EMI, 2006.