2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2007  --  5. szám - 2007. március 5.  --  Kultúra
A(va)ntgárd!
Prüszköl, nyüszít, hörög, csattan, sipákol – így is hangozhat a költészet? Akárhogy is, efféle, az értelem reményének artikulálatlanul (vagy éppen hogy nagyon is artikulálva?) hadat üzenő verseket is hallhatott az, aki kíváncsi volt Szkárosi Endre Mi az, hogy avantgárd című kötetének bemutatójára február 27-én a BTK konferenciatermében.
Az esten a szerző és Müllner András beszélgetése nyomán számtalan kérdésre kaptunk választ, ám – talán épp a dolog természetéből fakadóan – még több kérdés maradt megválaszolatlanul.
 
 
Szkárosi Endrével (balra) Müllner András beszélgetett új könyvéről. Fotó: V. Cs.
 
Címkék
 
Költő, író, műfordító, irodalomkritikus. Ezek az elnevezések összességükben mind igazak, egyenként azonban mintha mégsem lennének kielégítők Szkárosi Endre megnevezésére, aki szerint ezek a kategóriák az ember jellemzésére csak nehezen alkalmazható címkék. Ám semleges környezetben, állítja, költőnek nevezné magát (vajon egy városi piac semleges környezetében ez hogy venné ki magát?), aki amúgy tanít is. Jogos érvelését, mely szerint e különböző szerepek ma már nem is válnak szét igazán, az egész esten gyakorlatban is bizonyítja. Szkárosi ugyanis úgy beszél az avantgárdról, mintha egyszerre lenne kívül és belül is vizsgálódása és érdeklődése tárgyán: úgy beszél, mintha; de hát ez is a helyzete. Mindezt nem csak természetes mesélőkedvvel előadott eszmefuttatásai illusztrálják jól, de a leginkább talán az a pár perc, mikor kötete címoldalán található képes versét a kívülálló lelkesült távolságtartásával elemzi.
Szkárosi e kétfajta kreativitása, úgy tűnik, sajátos egységet teremt. Alkotó tevékenysége mellett békében megférő tudományos munkássága ugyanakkor érdekesen viszonyul azon megállapításához, mely szerint míg a történeti avantgárd radikális irányzatait, például a rövid élete ellenére máig ható dadaizmust a leginkább talán éppen az jellemezte, hogy azt a korabeli tudományosság kivetette magából, addig a kritikai értelmezés nagy részét mára épp azok végzik, akik maguk is művészek.
 
NÉVJEGY
Szkárosi Endre költő, irodalomtörténész 1952-ben született. Jelenleg az ELTE bölcsészkarán tanít irodalom- és művelődéstörténetet. Nemrég megjelent Mi az, hogy avantgárd című kötete elméleti igényességű, de irodalmi élvezetességgel megírt szövegeit gyűjti egybe.
 
Kérdőjelek
 
A kérdésre persze, mely régóta érdekli az avantgárd szellemisége szerint egyébként nem túl üdvösen elkülönülő művészértelmiséget és ennek a radikális irányzatnak a megértésében magát nem egyszer laikusnak érző közönséget, a kérdésre tehát, hogy mi az, hogy avantgárd, Szkárosi könyve nem válaszol. Nem is akar. És mivel nem is tudná megmondani, szerzője ragaszkodik ahhoz, hogy a kötet borítóján szereplő címet ne kérdőjel zárja le, inkább semmi (bár a kérdőjel sem adna önmagában választ, talán csak elhitetné, hogy később majd kaphatunk).
A könyv ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – a szerző megtagadhatatlan költő-mivoltának szellemében olyan természetes és érdekfeszítő stílusban tálalja e természetük szerint elméleti vagy diszkurzív szövegeket, amilyen szabad előadással a könyvbemutatón is viselkedett a Szkárosi. Bár Müllner András felvetése szerint a „Mi az, hogy? Avantgárd!” tagolás is jól illhetne a kötet szellemiségéhez, az a cím lezáratlanságának szellemében inkább ugyanazt a tárgyat, tárgyakat kívánja több szempontból megvizsgálni. Miközben Szkárosi számára, mint állítja, mindig a művészet gyakorlata a kiindulópont, s csak mindezek után nem zárkózik el az esetleges elméleti konklúzióktól. S bár az avantgárdról megtudhatjuk, hogy történeti előzményei milyen régre nyúlnak vissza, hogy nonkonformizmusa sohasem a művészettől, sokkal inkább annak a hagyományt megszokottá tevő gyakorlatától való távolságtartásban gyökerezhet, mégis azon a kérdésen, hogy mi lehet az avantgárd után, az után a pont után, ahol a hétköznapi gondolkodás elveszti a fonalat, csak magunkban morfondírozhatunk.
 
Hangok
 
Persze nem támpontok nélkül: a könyvbemutatón felvetett kérdések között talán az egyik legérdekesebb valóban az avantgárd aktualitását érinti, azt, hogy a kommersz kultúra nem lopta-e el épp az avantgárd irányzatoktól az eredetileg rá jellemző show-t. Szkárosi szerint azonban állandó oda-vissza játék jellemzi avantgárd művészet és populáris kultúra viszonyát. Hiszen nem csak a mai értelemben vett reklámgrafikát alakította ki a történeti avantgárd, de a fogyasztói társadalom nyelvét is lehet költői vagy művészi anyagként kezelni, s ebből a szempontból csupán a jéghegy csúcsa Andy Warhol Campbell  konzervdobozainak sorozata.
Miközben a legemlékezetesebb pillanatok mégiscsak azok voltak, mikor a hangköltőként is jelentős Szkárosi csupán másokat felidézve adott ízelítőt abból, hogy nemcsak a vers, hanem a költészet is több, mint a papírra nyomott fekete-fehér egyenméretű betűk, hiszen már kezdeteinél is több volt annál. S bár kérdés, hogy az avantgárd megőrzi-e sajátos egzotikumát, ha érthetővé vagy legalábbis részévé válik kultúránknak, ha ugyan nem vált már valamilyen módon régen azzá, Szkárosi jogos igényének tetszik, hogy az avantgárd vagy – mai szóval élve, az attól nehezen megkülönböztethető – alternatív irányzatokat helyesen építse be a kultúráról való hétköznapi gondolkodásba.
Turi Tímea
Bezár