Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Hogy lehet úgy beszélni Ilia Mihályról, hogy az ne legyen a számára kellemetlen? Ladányi István, az Ex Symposion egyik szerkesztője nyomán állíthatjuk, a fenti kérdés nem csupán a lap írásainak vagy bemutatójának lehetett probléma, de minden olyan megnyilatkozásnak, így ennek a tudósításnak is, mely a Tanár Úrról kíván szólni. Ilia Miska bácsiról ugyanis csak a legnagyobb szeretettel és nagyrabecsüléssel lehet beszélni, miközben szerénysége kedvesen pörget le magáról bármi dicséret.

A Kazinczyéhoz hasonló kiterjedtségű és jelentőségű levelezését évtizedek óta folytató Ilia Mihály munkássága Erdélyi Ágnes szavaival egyfajta világháló szerkezetére emlékeztet, hozzátéve, hogy ha talán már korábban e-mailezhetett volna, talán máshogy alakult volna a globalizáció is. Ilia legendás levelezésével, figyelmével ugyanakkor a maga módján valóban globalizálta a határokat nem ismerő magyar nyelvű irodalmat. Az Ex Symposion különszáma ezt a munkásságot elemzi részletes interjújával, elemző tanulmányaival, tanítványok írásaival.

Az anekdotává válás útján könnyen elinduló történet szerint a lapszám terve után, mikor engedélyt kellett kérni a Tanár Úrtól, Miska bácsi nagyvonalúan csak annyit mondott, ha nem sajnálják rá a papírt, csináljanak, ahogy kedvük tartja. Ilia tanár úr érthető módon kicsit zavarban is volt egész este, mint mondta, úgy érzi, mintha megfordult volna a vizsgáztatási szituáció. Akárhogy is, a teremben is szinte csak tanítványai ültek, s akik nem azok, azok is szívesen vallják-vallanák őt mesterüknek. A Tiszatáj egykori és legjelentősebb főszerkesztője, a posztjáról történő viharos eltávolítása után a folyóirat nélküli vagy örökös főszerkesztő névvel illetett Ilia Mihály valódi tanítványai közül legalább tíz lap jelenlegi szerkesztői is kikerülnek.

Józsa Márta kérdései nyomán az est vezérmotívuma a szerkesztők, szerzők emlékeinek felelevenítése volt: ki hogyan találkozott először Ilia Mihállyal. Érdekes nyitányként kíséri mindezt az Ex Symposion különszámába Iliával nagyinterjút is készítő Brassai Zoltán által felolvasott szöveg, melyben egy Balassa Péterrel való találkozását felelevenítve vallja, hogy „az Ilia-tanítványok felismerik egymást”. A főszerkesztő Bozsik Péternek ugyanakkor be kell vallania, ő nem tanítványa Iliának, hacsak nem tanítványa minden vele kapcsolatba kerülő. „Először képeslapon találkoztunk” – meséli Bozsik, amit egy folyóiratban publikált verse olvastán küldött el neki a Tanár Úr. Ilia Mihály később ugyanakkor állítja, levelezésének ezeket a gesztusait nem szabad túlmisztifikálni, csupán annyi van mindebben, hogy írás mellett nem megy el szó nélkül.

Ám az est legérdekesebb része mégis az, mikor Balázs Attila folyamatosan tapasztalható szeretete, majdhogynem rajongása mellett arról kérdezi a Tanár Urat, mi marasztalta őt mindvégig az irodalom mellett. Ilia Mihály szemrebbenés nélkül válaszolja, hogy a gyávaság; az, hogy a változást éppúgy nem szereti, ahogy az utazást sem, ahogy fontosak neki a megszokott szegedi útvonalak is.

Miközben a fiatalokkal való foglalkozást életajándékként nevezi meg, és bár megfogalmazza a kételyt, hogy az irodalom talán csak a világ haszontalan fényűzése, reméli, hogy amit tett és tesz, hasznos.

És ebben mi sem kételkedünk.