2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2007  --  7. szám - 2007. március 26.  --  Kultúra
Jeles napok, régi nagyok
Ma éppen 150 éve, 1857. március 26-án hunyt el Bécsben Felsőbüki Nagy Pál politikus, az 1825-ös reformországgyűlés vezérszónoka. 1777-ben született Fertőszentmiklóson. Sopron vármegyei országgyűlési követként az 1807-es országgyűlésen harcot indított a jobbágyság terheinek enyhítésére és helyzetének javítása érdekében; harcba szállt a nemzet politikai, gazdasági és nyelvi jogaiért. A következő két országgyűlésre azonban a kormánykörök mesterkedései folytán nem tudott bejutni. Újból részt vett viszont az 1825-ös országgyűlésen, ahol az örökváltság bevezetését követelte, s november 3-án a magyar nyelv érdekében elmondott lelkesítő beszédének hatására gróf Széchenyi István egy tudós társaság létesítésére összes birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel, így jött létre az MTA. A későbbiek során megrettent a forradalom lehetőségétől, s szorult anyagi helyzetét kihasználva a bécsi udvar megnyerte a saját céljaira. Az 1839-1840-es országgyűlést követően visszavonultan élt.
Március 26. napjához a következő további nevesebb kerek évfordulók tartoznak: e napon halt meg 1957-ben Varga Gusztáv bányamérnök, 1967-ben Sinkó Ervin író, politikus, egyetemi tanár, 1982-ben Ambrus Gizella író, irodalomtörténész, műfordító és Gallus Tibor jezsuita szerzetes, teológus. Ezen a napon látta meg a napvilágot 1907-ben Bognár Emil röntgenológus, tüdőgyógyász.

optika003_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár