Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Van hat név és ugyanennyi hangszer. Ennyit hoztak magukkal. Már a színpad berendezésén is látszik, hogy minden a cimbalomra épül. Rácz József hangol. (A kávéházban ilyenkor nevetve szokták mondogatni, akkor mindig elmennek a vendégek. Nem szeretik a hangolást. Nem azt szeretik. Aztán mégis visszajönnek. Sokadmagukkal.) Felsorakoznak köré a többiek is: Rácz Gábor a szintetizátorhoz, Látó Attila a dobverőket veszi kézbe, Rácz Zsolt ütőhangszereken játszik majd. Lukács Béla a baszszusgitárral az ölében a közönség közé ül. Hiszen, végtére is, hirtelen mindenki eggyé lesz, amikor felcsendülnek az első taktusok. Eltűnik a képzeletbeli határ a zenészek és a hallgatóság közül. Rácz Zsolt ütőhangszereken, id. Rácz József klarinéton és szaxofonon játszik. Mindenki elkészült. A dohányzó előtérben füst és hideg terjeng. Nemsokára úgyis minden forr. Indulhat az őrület…

 

 

Megigéző zene szólt a kávéházban. Fotó: S. Cs.

 

Mintha valami izgalomteljes várakozás, valami sejthető (meg)érzés előzte volna meg az első taktusokat. Idegesség van a kávéházban, feszültség. Érezni lehet. A falak ontják magukból? A zenészek hozták magukkal, amikor bepakolták a hangszereket? Az avatott közönség várakozását érzem? Zizegés van mindenfelé. Feszültségig pattanó levegő. A pincérek egy pillanatra sem állnak meg – s ha nincs dolguk, egymásra nevetnek, a ritmusra mozog a mosolyuk is. Összeszokott páros.

Tequila-akció. Sorjáznak a pulton a kis műanyag poharak, mert koncert idején senki nem mosogat. Kiszóródott só, de inkább fahéj. Citrom- és narancshéjak. Ma az arany tequila a nyerő. Gold. Aranyat kaphatnának a zenészek is. Pezseg az élet, a pokol, a csoda, a vér… Mit tud művelni az a néhány hangszer…! Az emberek elmosolyodnak. Teli szájjal nevetnek. Egyszerre ringanak a zenére. Mindenki. Azon kapták magukat, hogy képtelenek szabadulni az igézettől. Néztünk egymásra, és villogott az élet. Minden sarok megelevenedett. Ugyanazt láttam a többiek arcán is, ami az enyémen is volt. Zene, zene, zene…

A formáció 2007 őszén alakult, azzal a céllal, hogy egy érdekes hangzású csapatot hozzon össze. A zenészek ilyen-olyan felállásban már több közös zenekarban is játszanak együtt. Ez érezhető, tudható. Jót tesz. A cimbalom a kuriózum. Az övé a prioritás. November végén debütáltak a Millenniumiban. Azóta ez a harmadik koncert. Most mégsem a fellépések szervezése, hanem a sajátos világ kialakítása a fő cél. Lehet fokozni még a január 25-i koncertet? Ha még tovább feszítik, megállíthatatlanok lesznek… Népdalokat, saját szerzeményeket játszanak, dzsessz-köntösben – de ha azt mondanák, improvizálnak, amit a közönséggel való párbeszéd hív életre, azt is elhinném. Latinos salsával, ritmusváltozatokkal bolondítják meg már ismert előadók dalait. Minden öszszefolyik. Nem bánom…

Leírhatatlan. Minden elszabadult. Cikáznak a tárgy nélküli vágyak. Érthetetlen. Csoda. Önkéntelenség. Ösztönösség. Mosolyra görbülő szemöldökök. Zaklatottság. Ördöngösség. Tombol a közönség. Nem állva, de megigézve mozog. Izgalom. Trilláznak a cimbalomütők. Pengenek a húrok. Belecsaptak. Sejtések, tudások. Hirtelen semmi sem lett lehetetlen: amikor úgy tűnt, már nem fokozható a hangjegyek tobzódása, lassan kiderül, dehogynem. Zenefolyam. Devil Jazz…

A Devil(ish) Jazz legközelebb február 8-án hallható a Reök-palotában. Feltétlenül ajánlom!