Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A réz­karc olyan mély­nyo­má­sos gra­fi­kai el­já­rás, mely­nek so­rán a mű­vész a réz­met­szet­hez ha­son­ló­an fém­le­mezt mun­kál meg, de a mé­lyí­tett vo­na­lat nem vé­ső és fi­zi­kai erő, ha­nem ma­ró sa­vak se­gít­sé­gé­vel hoz­za lét­re. A meg­mun­kált és fes­ték­kel be­vont fém­le­mez­ről nyo­má­sos tech­ni­ká­val ke­rül a kép. Mi­vel a ma­ra­tás ide­je meg­ha­tá­roz­za a vo­nal mély­sé­gét és szé­les­sé­gét, a réz­met­szet­tel szem­ben az ilyen el­já­rás­sal ké­szült al­ko­tá­so­kon a vo­na­lak sok­kal haj­lé­ko­nyab­bak.

Október 31-ig láthatók a rézkarcok a Reök-palotában. Fo­tó: S. Cs.

Va­ló­szí­nű­leg en­nek kö­szön­he­tő Remb­randt réz­kar­ca­i­nak meg­döb­ben­tő­en ap­ró­lé­kos ki­dol­go­zott­sá­ga. A Remb­randt any­ja ke­le­ti fej­ken­dő­ben (1630) cí­mű ké­pen min­den egyes haj­szál, ru­ha­re­dő és a nő­alak ar­cán lévő ránc egyen­ként is lát­ha­tó – mi­vel ezek fe­ke­te-fe­hér réz­karc­ok, rész­ben a ki­dol­go­zott­ság pó­tol­hat­ja a szí­ne­zés hi­á­nyát. Ezt bi­zo­nyít­hat­ja a Két fér­fi és nő gye­rek­kel a hát­tér­ben (1646) cí­mű réz­karc, ahol az elő­tér szo­ká­so­san rend­kí­vül ap­ró­lé­ko­san ki­dol­go­zott, míg mes­­szebb­ről néz­ve a kép hát­te­re egy­ál­ta­lán nem lát­ha­tó, kö­ze­lebb­ről is csak kör­vo­na­lak, váz­lat­sze­rű vo­ná­sok. E kép­szer­kesz­tés han­gu­lat­áb­rá­zo­lás­ra is ki­vá­ló, a Pi­he­nés me­ne­kü­lés köz­ben (1644) vagy a Remb­randt any­ja öz­vegy­ként gyász­ru­há­ban (má­so­lat) vo­na­la­i­nak együt­te­se olyan sö­tét­sé­get és ko­mor­sá­got idéz elő, amely a té­má­já­hoz igen­csak il­lesz­ke­dik. Remb­randt té­ma­vá­lasz­tá­sá­nak sok­ol­da­lú­sá­ga meg­mu­tat­ko­zott a réz­karc­ok vá­lo­ga­tá­sa ál­tal, a het­ven­két mű­vet te­kint­ve azon­ban kis­sé egy­sí­kú­vá is vált. A kü­lön­bö­ző „ut­cai em­be­rek” port­réi, ren­ge­teg ó- és új­szö­vet­sé­gi té­ma, ön­arc­ké­pek so­ro­za­ta és egy-­e­gy ta­nul­mány igen­csak ta­nul­sá­go­san öle­lik fel a mint­egy har­minc- éves mun­kás­sá­got, fő­ként fej­lő­dé­sét és ki­bon­ta­ko­zá­sát – te­ma­ti­ká­ját te­kint­ve azon­ban nem nyújt an­­nyi vál­to­za­tos­sá­got. Az 1630-as évek­re jel­lem­ző ap­rócs­ka mé­re­tű réz­karc­ok ugyan­is a negy­ve­nes évek­re mé­re­tük­ben sok­kal na­gyob­bak­ká vál­tak, ez azon­ban nem ment a ki­dol­go­zott­ság ro­vá­sá­ra, ugyan­annyi­ra rész­le­te­kig me­nő­en ap­ró­lé­kos és pre­cíz ké­pe­ket ké­szí­tett.
A mun­ka­fe­lü­let meg­nö­ve­ke­dé­sé­vel – és nyil­ván­va­ló­an a tech­ni­ka gya­kor­lá­sá­nak ered­mé­nye­képp – Remb­randt több fi­gu­rát kez­dett sze­re­pel­tet­ni. Az 1638-as, Jó­zsef ál­mát me­sé­li cí­mű mun­kán már ti­zen­két ala­kot szá­mol­tam meg, bár elő­ször csak nyol­cat fe­dez­tem fel, a to­váb­bi­ak csak hos­­sza­sabb ta­nul­má­nyo­zás után vál­tak lát­ha­tó­vá. Nyil­ván­va­ló­an Remb­randt is érez­het­te az ap­ró­lé­kos ki­dol­go­zás e hát­rá­nyát – ne­ve­ze­te­sen, hogy az egy­mást érő vo­na­lak so­ka­sá­gá­ban el­vesz­het­nek a fi­gu­rák –, mert ké­sőb­bi réz­karc­okon ilyen prob­lé­má­val nem ta­lál­koz­tam. A sze­rep­lők szá­má­nak te­kin­te­té­ben a leg­mo­nu­men­tá­li­sabb mű­vek a Be­mu­ta­tás a temp­lom­ban (1639) és a Já­nos le­fe­je­zé­se (1640), az előb­bi­hez Remb­randt a hi­deg­tű mély­nyo­má­sos tech­ni­kát is hasz­nált. (Ez el­já­rás a réz­met­szet­hez ha­son­lít, de nem vé­ső­vel met­szik a raj­zot, ha­nem he­gyes acél­tű­vel kar­col­ják; és a réz­karc­tól el­té­rő­en nem al­kal­maz­nak sa­vat a vo­na­lak mé­lyí­té­sé­re.)
Remb­randt tu­da­tos mű­vé­szi szán­dé­ka meg­mu­tat­ko­zott A té­koz­ló fiú ha­za­té­ré­se (1636) cí­mű ké­pen: a mű­vész szig­nó­ja a töb­bi­től el­té­rő­en nem a sa­rok­ban ta­lál­ha­tó, ha­nem a je­le­net kö­ze­pén, an­nak ré­sze­ként. Az alá­írás egy má­sik réz­kar­con is fi­gyel­met kel­tő: A há­rom ke­le­tin (1641) for­dít­va lát­ha­tó.
A ked­ven­cem, a Föl­dön ülő fér­fi­akt (1646) és a Táj­kép kuny­hó­val (1650) egy-­e­gy pél­da a te­ma­ti­ka vál­to­za­tos­sá­gá­ra a do­mi­nán­san bib­li­ai té­má­jú ké­pek kö­zött. A lát­vány okoz­ta él­mé­nyen kí­vül még egy dol­got kö­szön­he­tek Remb­randt­nak: A golf­já­té­kos (1654) cí­mű mű kap­csán néz­tem utá­na e sport tör­té­ne­té­nek, fel sem me­rült vol­na ben­nem, hogy már a 15. szá­zad­ban ked­velt szó­ra­ko­zá­si for­ma volt.

Sze­ke­res Ni­ko­let­ta