Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Halász Henriett több évig a válogatott keretének is tagja volt.

A mai női tor­na vi­lá­gá­ra jel­lem­ző kép, hogy már nem a har­min­cas éve­ik­ben já­ró, for­más, nő­i­es nők ver­senye­z­nek – mint az öt­ve­nes évek­ben –, ha­nem az ap­rócs­ka, har­minc-har­minc­öt ki­lós, meg­szep­pent ti­zen­há­rom-ti­zen­négy éves gye­rek­lá­nyok. En­nek oka: a mai tor­na lé­leg­zet­el­ál­lí­tó ele­me­it nem le­het­ne érett fej­jel vég­re­haj­ta­ni, mert an­­nyi­ra koc­ká­za­to­sak, sőt egyes hoz­zá­ér­tők sze­rint ki­mon­dot­tan ve­szé­lyez­te­tik a tes­ti ép­sé­get. An­no Ke­le­ti Ág­nes öt­szö­rös olim­pi­ai baj­nok hu­szon­négy éve­sen kez­dett tor­náz­ni, mos­tan­ság egy hu­szon­négy éves tor­nász­lány már öreg­nek szá­mít, s fel is hagy a sport­ágá­val.
„Jel­lem­ző­en ti­zen­négy és ti­zen­hét éves ko­rukban érik el a lá­nyok tor­nász­pá­lya­fu­tá­suk ze­nit­jét, eb­ből adó­dó­an le­he­tő­leg mi­nél ha­ma­rabb el kell kez­de­ni kar­ri­e­rjük ala­po­zá­sát, majd épí­té­sét” – avat be Hen­ri­ett. Majd így foly­tat­ja: „En­gem négy­éves ko­rom­ban, egy óvo­dai lá­to­ga­tás al­kal­má­val vá­lasz­tot­tak ki. Ak­ko­ri­ban a gyer­tya­ál­lás vagy a kü­lön­bö­ző buk­fen­cek suly­ko­lá­sán túl már is­mer­ked­tem a kis­ge­ren­dá­val, a tor­na­gyű­rű­vel és a kor­lát­tal. Ezek fon­tos fel­ké­szí­tő lé­pé­sek vol­tak az ál­ta­lá­nos is­ko­la előt­t, ahol már na­pi öt-hat órás fog­la­ko­zá­so­kon vet­tem részt. Kis lét­szá­mú osz­tály­ba jár­tam, és egyé­ni tan­rend sze­rint ta­nul­tam. Egy át­la­gos na­pom a kö­vet­ke­ző­kép­pen né­zett ki: hét órá­tól ki­len­cig edzet­tem, fél tíz­től dél­után ket­tő­ig is­ko­lá­ban vol­tam, majd jött még egy tré­ning, ami ti­zen­nyolc órá­ig tar­tott. Ti­zen­két éves ko­rom­ra az ug­rás vált a fő sze­rem­mé, a ta­laj, a ge­ren­da és a fe­le­más­kor­lát hát­tér­be szo­rul­t.”
He­ni éle­te a kö­zép­is­ko­lá­ban sem vál­to­zott „pöt­­työs lány­re­génnyé”. Edzé­se­i­nek me­ne­te és szá­ma nem csök­kent, na­pon­ta száz­szor és száz­szor fu­tott ne­ki a ká­pa nél­kü­li ló­nak, majd dob­ban­tás után csa­vart, te­kert, for­gott, és vár­ta edző­je, az if­jú­sá­gi Eu­ró­pa-baj­nok Zsilin­sz­ki Tün­de re­ak­ci­ó­it. A ke­mény, ne­mes ér­te­lem­ben vett meg­szál­lott­ság-jel­le­gű mun­ka be­ér­ni lát­szott, hi­szen ti­zen­hat és ti­zen­nyolc éves ko­ra kö­zött a ma­gyar fel­nőtt vá­lo­ga­tott ke­ret­tag­já­nak vall­hat­ta ma­gát. Azon­ban pont eb­ben az idő­szak­ban küsz­kö­dött anya­gi prob­lé­mák­kal a Ma­gyar Tor­na Szö­vet­ség, így kon­ti­nens­vi­a­da­lon vagy vb-n nem tud­ta meg­mu­tat­ni te­het­sé­gét. Szá­mos si­ke­res ha­zai ku­pa­vi­a­dal kö­zül a 2007-es nagy­sza­bá­sú bé­kés­csa­bai Hun­garo­tel Ku­pán ug­rás­ban el­ért el­ső he­lyé­re és a 2008-as csa­pat­baj­no­ki arany­ra a leg­büsz­kébb.
„Kö­zel ti­zen­öt évig vol­tam a bé­kés­csa­bai klub tor­ná­sza, sze­ge­di egye­te­mi éve­im óta (2008) va­gyok az Uni­ver­si­tas SC ver­seny­ző­je. Az is­ko­la és ta­nár­nőm, edzőm, Cziberéné Nohel Gi­zel­la mi­att tor­ná­zom még, a MEFOB-on és az NB II-es baj­nok­ság­ban szok­tam in­dul­ni. Sze­ge­den a mi­nő­sé­gi mun­ká­hoz nem adot­tak a fel­té­te­lek, mert nincs szab­vá­nyos ló és sző­nyeg, en­nek el­le­né­re ta­valy jól sze­re­pel­tünk az egye­te­mek kö­zöt­ti ver­sen­gés­ben, hi­szen a csa­pat má­so­dik lett, én ug­rás­ban har­ma­dik­ként, ös­­sze­tett­ben pe­dig ötö­dik­ként zár­tam.”
Fon­tos meg­je­gyez­ni, hogy má­jus el­se­jén és má­so­di­kán az SZTE Sport­köz­pont ad ott­hont a 2010. évi női-fér­fi tor­na egye­te­mi baj­nok­ság­nak, ami a ha­zai pá­lya el­le­né­re nem ígér­ke­zik kön­­nyű szü­ret­nek, mert a csa­pat még nem állt igazán ös­­sze. Ta­valy so­kan dip­lo­máz­tak, így a mos­to­ha kö­rül­mé­nyek mel­lett a gár­da ki­ala­kí­tá­sa is gon­dot okoz­hat.

Dlusz­tus T. Im­re