2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  8. szám - 2005 április 18.  --  Egyetemi élet
Hagyománytisztelet és tudásfelmérés
A népi rigmusok és közmondások tanulsága szerint Szent György napján hajtották ki az állatokat a legelőre az alföldi területeken. A szakirodalom éppen ezért állatkihajtó, pásztorbeálló napként tartja nyilván április 24-ét. A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karának szervezésében – igazodva a régi hagyományokhoz – Szent György Napi Juhászversenyt rendeznek vasárnap az iskola orosházi úti tanüzemében.
„Szent György-napi kihajtáskor minden ember lehet pásztor, Mihály-napi behajtáskor csak az marad pásztor, aki elszámol” – tartja a régi mondás. A gazdasági év végét, a nyájak beszorulását a legelőről mindenütt összekötötték a számadással és a pásztorfogadással, így általában egész esztendőre szerződtették őket. A szolgálat kezdete hagyományosan április 24-e volt, de az adott év időjárása befolyásolhatta a nyáj legelőre történő kihajtásának pontos dátumát. Szent György napjához számos hiedelem is kapcsolódik. Hazánkban leggyakrabban zöld ággal történt az első kihajtás, mely az ősi hit szerint az állat gyarapodását szolgálta. Rontáselhárító volt az, ha nyírfa vagy rózsafaággal végezték ezt, és ugyanilyen hatása volt a tűzön történő áthajtásnak és a füstölésnek is. Az állatokat gyakran léptették át láncon, melyet a kapu küszöbéhez tettek, hogy így óvják meg a betegségektől őket.
Ma már nyilván kevesen tartják magukat ezekhez a népi hiedelmekhez, és egyre csökken a juhászok száma is hazánkban. Ezért is fontos a vásárhelyi főiskolának ez a rendhagyó verseny, amelyen a hagyományok és az állatok tisztelete is előtérbe kerül. Magyarországon az első juhászversenyt Cserebökényben tartották, de 15 éve már a vásárhelyi főiskolai kar ad otthont az egyedülálló rendezvénynek, melyre immár huszonegyedik alkalommal várják az érdeklődőket. Az intézmény tanüzemében, az új-zélandi kormány segítségével megépült juh mintafarm méltó színhelye a programsorozatnak, mely elméleti versennyel fog kezdődni reggel fél nyolckor. A megmérettetésre jelentkező juhászok gyapjúismeretből, életkor-meghatározásból és állategészségügyből is vizsgáznak például, majd következik a körmölés, végül pedig az elmaradhatatlan juhnyírás, mely igazán látványos versenyszám. A juhászverseny egyik elmaradhatatlan kiegészítő programja a pásztorkutya show lesz, ezen kívül a gyermekeket egész nap állatóvoda várja majd, ahol szabadon simogathatják a nekik tetszőket. A rendezvényre kilátogatók tíz órától a színpadon erdélyi, vajdasági és vásárhelyi együttesek folklór műsorait tekinthetik meg. Fellép az Árendás Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja, a túrkevei Vadvirág népdalkör, Nagybecskerekről a Petőfi Művelődési Egyesület és a horgosi Bartók Béla Művelődési Egyesület tagjai. A szakkiállítások és termékbemutatók mellett népművészeti kirakodóvásárral, borbemutatóval, juh- és kecskesajt kóstolóval várják az érdeklődőket, valamint birkapörkölt főzőversenyt is rendeznek, így senki nem marad étlen-szomjan.
A juhászversenyt idén is az Alföldi Állattenyésztési Napok programsorozattal egy időben rendezi meg a vásárhelyi főiskolai kar a 47-es számú orosházi úton lévő tanüzeménél. Mivel mindkét program igen közkedvelt, rendkívül nagy gépjármű forgalomra és parkolási nehézségekre lehet számítani a rendezvény helyszínének környékén. Emiatt érdemesebb autóbusszal megközelíteni a tanüzemet. A főiskola épületétől, az Andrássy út 15. szám elől folyamatosan térítéses buszjárat indul a verseny helyszínére. A rendezvényre a belépés díjtalan.
Varga Anna
Bezár