2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  19. szám - 2005. november 14.  --  Egyetemi élet
Rektori levél az oktatási miniszterhez
Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora november 10-én levélben fordult Magyar Bálint oktatási miniszterhez a felvételi keretszámokkal kapcsolatban. Az SZTE vezetője azt kérte, hogy az oktatási tárca a tervezte számok helyett – melyet, a művészeti képzések kivételével, az elmúlt három évi átlagának 90 százaléka alapján állapítottak meg – a karokkal egyeztetett létszámok kerüljenek be a jövő évi felvételi tájékoztatóba. A rektor indoklása szerint az SZTE a hazai és nemzetközi reputációjánál fogva képes a karok által kért létszámok mellett tudományosan megalapozott és valamennyi szakterületen gyakorlatorientált, piacképes diplomák kiadására. Szabó Gábor levelében kiemelt, az egységes pedagógusképzés kapcsán előremutató megegyezés született a BTK, a JGYTFK és a TTK között. Ez alapján Szegeden olyan, az országban egyedülálló pedagógusképzési modell jön létre, amely mintaként szolgálhat az egész magyar felsőoktatás számára, és nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét.
Bezár