Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Azzal kezdődött, hogy ő nem szerelmes belé. A nő minden próbálkozására azt hajtogatta, hogy értse már meg, a szerelem olyan kínos, elfacsarodik tőle ember szíve, és gombóc nő a torkában. Kétszer olyan gyorsan ver a pulzusa, elkezd izzadni, nyáladzik, remeg, egyszóval meginog az egész vegetatív rendszere. Meginog, meginog, és akkor mi inog meg, amikor a strandon dagadozni kezd fecskéjében a férfiassága, ha egy olyan bögyös vörös elmegy mellette? Amikor csak úgy tud rá visszanézni, ha közben utánanéz annak a hátul sliccelt muffnak? És amikor a nudistáknál négykézláb kúszik vissza a homokba, mert az a szőke kicsit befeszítette a vádliját? Isten bizony, öt csíkot hagyott a homokban maga után, mint egy teknősbéka, gondolta dühében a nő.
Aztán jött a kakas töke pörkölt, de igazából csak a vietnami balzsamnál kezdett gyanús lenni. A nő mindeddig azt hitte, szerelme egyszerűen túlette magát, és ez most így üt ki rajta. Ő a maga részéről egy harapást sem nyelt volna le abból a kakas tökéből. De ennek mindegy, hogy disznó vagy kakas, csak here legyen. Órákon keresztül képes volt ott koslatni a fazék körül, hogy elkészíthesse magának. Mert ő ugyan nem főzte volna meg neki: a here szent, az Úristen is megmondta: herét és annak magját elvesztegetni vétek.
Pedig az elején még minden rendben volt. Reggelenként kijárogattak a kínai piacra. A férfi ott dolgozott a gyorsbüfében, a kövér, kínai nő sátrával szemben, ő meg a piperés mellett árult száraz kutyaeledelt. Este hazamentek, és jól beettek. Akkoriban a férfi még képes volt bármit megtenni a nőért. Ha kívánta az olajban lesütött csirkevért, hát még azt is. Kicsit azért szégyellte vágyát a nő, de nem nagyon. Valahogy úgy lehetett ezzel, hogy jobban kívánta, mint szégyellte. Csak hozzá kellett dörgölőznie, szenvedélyesen villantani párat a szemeivel, és a férfi máris hozta neki a forró, olajban lesütött csirkevért. Sokszor át is futott az agyán, hogy vajon ő nem kívánja? De általában nem gyötörte magát ezzel. Csak belenyújtózott tányérkájába, kecses, nőies nyaka ívben megfeszült, és elegáns, apró harapásokkal elfogyasztotta a hagymás csirkevért. Habzsolva zabálta. Csámcsogva, hörögve és fröcsögve bevágta az egészet. A férfi meg csak állt ott mellette, az a szép, nagy ember, és mélyeket sóhajtott.
Az evés utáni elnehezültségben a nőnek mindig megesett rajta a szíve. Elnyújtózott az ölében, és mélyről jövő dorombolásba kezdett. Az meg ettől elgyengült, és remegve simogatni kezdte a nő hátát. Keze végighullámzott a gerincén. A nő ilyenkor kicsit rá is játszott erre a hullámzásra, úgy vette észre, szerelme ettől kellemesen izgatottá válik. Hosszú perceken keresztül képesek voltak ezt művelni, teljesen belefeledkezve. Egészen annyira, hogy a nő sokszor azon kapta magát, hogy közben elcseppent a nyála. Nem volt miért tagadnia, rendesen összenyálazta szerelme nadrágját. Még hogy ez nem szerelem…
Aztán jött a vietnami balzsam. A nőnek fogalma se volt, hogy juthatott eszébe, de egy időben a férfi esténként nem csinált semmit, csak ült az ágya szélén egy szál boxer alsóban, és nyomta magába a vietnami balzsamot. Egyiket a másik után. Üveges szemmel meredt maga elé, és közben két ujjával csillogóra nyalogatta a tégelyeket. A nő eleinte talán még kicsit örült is, mikor látta, mit csinál a szerelme. Gondolta, hátha rájön, milyen rohadt büdös, és nem fogja többet ezzel kenegetni, valahányszor az ételtől eltelten közelít hozzá. De nem, a férfi szemmel láthatóan élvezte a vietnami balzsam ízét. Látni lehetett, ahogy nyelvével szétkeni a szájpadlásán. Óvatosan felviszi a fogaira a balzsamos, barna anyagot. Azután arra gondolt, biztos, valami örökletes családi hülyeség ez náluk, mert a férfiról azt mesélték, hogy anyja a negyedik hónapban bekevert magának egy élesztős-pálinkás koktélt, hogy majd azt megiszsza, és elvetél. De nem bírta meginni, az első kortynál mindent kihányt. Így született meg az én gyorsbüfésem, gondolta melankolikus pillanataiban a nő.
Egyik este aztán, úgy az ötödik vietnami balzsam magasságában, a férfi izgatottan nekiszegezte a kérdést, hogy tudja-e, milyen volt az anyja? Na, most aztán előkerült a téma, gondolta a nő, itt fogunk aszalódni hajnalig ebben a száraz, sivatagi múltban. Azért még nyomott egy-két vágygerjesztő riszát a csípőjével, végül feladta. Olyan másképp álltak a férfi szemei. Persze, lehet, hogy ez csak a balzsam hatása, mindenesetre ült ott az ágyon, a boxer alsójában, nézett maga elé, és a nő még életében nem hallotta ennyit beszélni.
Hogy egyik este direkt leült az ágyra, mert most aztán majd jól kifigyeli az anyját. Ott állt az a hatalmas izé a szoba közepén, és magáról megfeledkezve vakarózott. Nagy, fehér, súlyos kiterjedés. Csak állt ott egy szál harisnyában az anyai izé, és simogatta magát. A mellét, a hasát, azokat a kásás combokat. A fiú meg bámulta. Mi közöm nekem ehhez, gondolhatta volna a nő, de igazából nem hiszem, hogy bármit is gondolt volna. Mert el lehet-e képzelni, micsoda anyaga van egy ilyen látványnak? Ez nem kép, ennek súlya van, szaga, kiterjedése meg minden. És látszik, hogy nincs magánál. Ráérősen benyúl minden résbe. Vakargatja a hóna alját, szétnyitja a köldökét, bekotor súlyos mellei alá, szétfeszíti a lábujjait, hogy megnézhesse a benőtt körömdarabkákat. A fiú meg csak ott ült, mozdulni se mert, majd hirtelen felpattant, nekiugrott az anyja ölének, és elkezdte neki benyomni a fejét. Az meg, ahogy úgy elvolt magával, egy darabig hagyta, hadd döföljön az a fej a lába között, lazán, épp csak tenyerébe fogta, és mintha kezdett volna elernyedni. Akkor erősen megmarkolta fia fejét, és odavágta az ágyra. Úgy, ahogy voltam, egy szál gatyában, érted, odavágott, és csak állt tovább a szoba közepén az a hatalmas anyai izé. Aztán később az anyja vietnami balzsammal kenegette a fejét, hogy ne fájjon. 
Hát, ettől a történettől a nő tisztára páff lett. Úgy is mondta magában, tisztára páff lettem. Mert akkor hogy van az, hogy legmeghittebb pillanataikban végigkeni egész testét vietnami balzsammal? Aztán meg ott van az a szag! Lassanként beette magát az egész kicsi mindenébe. Hiába sikálta magát, hiába parfümök, krémek, semmi nem segített, csak rövid időre. Messzire bűzlött a vietnami balzsamtól. Már a kutyaeledelt se tőle vették a régi kliensek. Biztos, megérezték rajta a vietnami balzsam csípős szagát. Bárki, aki elment a sátra környékén, könnyezni kezdett, majd idegesen felgyorsította a lépteit. Egy hónap múlva kirúgta a tulaj. Ott állt az esőben, nem volt munkája, és balzsamos bőréről leperegtek az esőcseppek.
Onnantól kezdve csak ült otthon, és várta, hogy hazajöjjön a férfi. Bár mióta az kijelentette, hogy nincs szerelem, nem is nagyon tudta, mit vár. Inkább csak nézegette az üresre nyalt tégelyeket. Egyszer kitalálta, hogy párba rakja őket: szeret, nem szeret. Ezzel jól eltelt az idő, csak attól jött kicsit zavarba, hogy egy tégely mindig egyedül maradt. Tehát szeret? Eszébe jutott, hogy a múltkor, a Nők lapjában azt írta a horoszkópja, hogy szeret, s párra nem találhat. Akkor nem egészen értette, mi ez, mégis olyan ismerős volt. Nemsokára aztán felfedezte, hogy a férfi eldugdossa a tégelyeket. Hát, így állunk. De most már csak összeszedte magát, és kiment a kínai piacra. Óvatosan kerülgette a sátrakat, ne vegye észre senki, bár félt attól, hogy szaga már meszsziről el fogja árulni. Valahogy aztán mégis odalopakodott a kövér, kínai nő sátrához. És akkor megláthatta, hogy mit művel ott az a nő a sátor félhomályában. Hát, ezt kell látnia az ő gyorsbüfésének egész álló nap. Tényleg nincs szerelem. Nincs, hát, nincs, az anyja mindenit.