2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  10. szám - 2005 május 9.  --  Irodalom
Füzi László az idei Tiszatáj-díjas
A Tiszatáj hosszú évek óta jutalmazza azokat a munkatársait, akik hűségesek hozzá, és fontos dolgokat tudnak mondani a szegedi irodalmi folyóirat lapjain keresztül az egész országnak. Az idei Tiszatáj-díjat Füzi László irodalomtörténész, a kecskeméti Forrás című folyóirat főszerkesztője vehette át pénteken, a Móra Ferenc Múzeum dísztermében. A kitüntetett méltatásában Olasz Sándor, a Tiszatáj főszerkesztője emlékeztetett rá, hogy Füzi László a lap régi szerzője, akinek számos tanulmánya, kötetének első részlete a folyóirat hasábjain látott napvilágot.
„Talán szokatlan a mai világban, hogy egy folyóirat egy másik folyóirat szerkesztőjének díjat ad" – mondta Olasz Sándor. Hozzátette: nagyon jó tudni, hogy van Kecskeméten egy folyóirat, amely nagyjából hasonló elveket vall, mint a Tiszatáj. Így talán együtt lelkesebben és lendületesebben tudjuk a sokszor reménytelennek tűnő küzdelmet folytatni a magyar irodalom szerencsétlen kétosztatúsága, és a lassan mindenre rátelepedő amatőrizmus ellen – fejtette ki a főszerkesztő.
Az elmúlt évben a Tiszatáj Alapítvány fiatal alkotók számára jutalmat alapított, mellyel azt kívánja kifejezni, hogy munkájuk alapján egykor majd díjazottak lehetnek, az idei elismerést Orcsik Roland költő, irodalomtörténész kapta. A tavaly Faludy-díjjal kitüntetett költő verseiért, tanulmányaiért és könyvkritikáiért kapta az elismerést.
Bezár