Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Hogyan kell bemutatni egy ismeretlen ismerőst? Pláne, ha nem a szomszéd néniről, hanem egy szomszéd ország kultúrájáról van szó. Elég lehet egy kiállítás, koncert, balettelőadás és filmek ahhoz, hogy megismerjük?  Néha még a saját kultúrájával sincs tisztában az ember, nemhogy a szomszédéval. Pedig – ha nem is tudunk mindent –, néhány dolgot nem ártana, mert nemcsak Tarantino megy a mozikban, hanem Sulik is. Már ahol.
Miután tavaly a magyar kultúra képviselői vendégeskedtek Szlovákiában, úgy illett, hogy idén A szlovák kultúra napjai Magyarországon című rendezvénysorozat keretein  belül mi is tanuljunk valamit a szlovák art-ból.
Ennek részeként Szegeden Martin Benka szlovák festőművész, a Moyzes Kvartett és a Kassai Állami Színház balettegyüttese próbált meg képet adni arról, hogy mi is a szlovák kortárs. Teljes képet természetesen nem kaphatunk, mert ahhoz ismerni kell az elődöket.
Ha Pavol Orszagh nevét említeném, valószínű kérdő tekintetetekkel találnám szembe magam. Szlovák költő. Talán nem árt tudni.

 

Szép lenne, ha egyszer magyar-szlovák, illetve szlovák-magyar együttműködésről lehetne beszélni. Fotó: S. Cs.

 

Ha valakit érdekel a szlovák irodalom és kultúra előbb–utóbb találkozni fog Karol Wlachovsky nevével. Az 1990-ben diplomáciai megbízatással Budapestre érkező irodalmár 1996-ig volt a Szlovák Kulturális Intézet igazgatója, amely ez idő alatt Budapest egyik szellemi központja lett.
Egyszerre műfordító, irodalomtörténész, szerkesztő, tanár és irodalomszervező. Munkásságának elismertségét a Ján Holly műfordítói díj, a Füst Milán-díj, a Déry Tibor-díj, a Szontágh Pál-díj, a Pro Cultura Hungarica díj és a Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérme is jelzi.
Karol Wlachovskyval a szlovák filmhét apropóján a Grand Caféban beszélgettünk.

– Mennyire nyitott a magyar közönség a szlovák kultúrára?
– Ennek a kérdésnek a megválaszolásakor abból kell kiindulni, hogy hogyan ítélik meg a magyar kultúra fejlődését Európában. Én úgy gondolom, hogy az önök kultúrája azért fejlődött ilyen szintre, mert befogadóképes volt. Benne van a génjeikben, hogy nem utasítanak el semmit, talán még azt sem, amit nem tudnak befogadni. A magyar mentalitás különbözik a szlovákokétól. Mi kicsit rigorózusabbak, megfontoltabbak vagyunk, ehhez képest Közép-Kelet-Európában nincs még két olyan kultúra, amely a nyelvi különbségek ellenére olyan közel állna egymáshoz, mint a szlovák és a magyar.
Ha igaz, amit az irodalomtörténészek mesélnek, akkor Mikszáth Kálmán a legnagyobb magyarul író szlovák író. Ha ezt elfogadjuk, akkor abban is lehet némi igazság, hogy Závada Pál is ebbe a kategóriába tartozik, mert bár ő magyar író, mégis alapvető regényt írt a délvidéki szlovák sorsról.
– Ez a fajta kulturális befogadás oda-vissza működik?
– Nem olyan egyértelmű. Mert ha úgy gondoljuk át a dolgot, hogy nem vesszük figyelembe a történelmi múltat, illetve a jelenlegi helyzetet, akkor nyilvánvaló, hogy változni valami akkor fog, ha mondjuk Liptószentmiklóson pár gimnazista azt mondja, hogy ő magyarul szeretne tanulni, és a szlovák délvidéki magyarok szlovákul fognak tanulni, akkor beszélhetünk majd kulturális együttműködésről. Szép lenne, ha egyszer magyar-szlovák, illetve szlovák-magyar együttműködésről lehetne beszélni.
– A Grand Caféban szlovák filmhét van. Mennyire terjeszthető a szlovák filmművészet?
– Szlovákiában évente három, négy új film születik, amelyekből nem mindegyik érdemes arra, hogy külföldön is bemutatássák. Ráadásul a szlovák filmnek nincs is nagy közönsége a magyar közösségben, ezért a terjesztés, illetve az ilyen jellegű filmhetek megrendezése nagyon nehéz, a dolog anyagi oldaláról nem is beszélve.
Pedig a sikeres szlovák filmek, például Sulik filmjei, nemcsak a magyar, hanem az európai közönségnek is tudnának valami újat mondani a szlovák társadalom jelenlegi helyzetéről, bár azt tudomásul kell venni, hogy a film csak részleteket tud viszszaadni, de nem tudja megmutatni az egészet.
– Az irodalmat könnyebb közvetíteni?
– Mindenképpen. Kevesebb anyagi ráfordítást igényel, viszont vigyázni kell, hogy igényes műveket fordítsanak le. Filmet lehet passzívan nézni, nem kell mindig értelmezni, de irodalmat passzívan olvasni valószerűtlen.
– Ön számos magyar szerzőt fordított szlovák nyelvre…
– Igen, ez így van. Mándy Ivánt, Mészöly Miklóst, Kosztolányi Dezsőt, Csáth Gézát, Örkény Istvánt, Esterházy Pétert, Grendel Lajost, a modern próza klasszikusait, de sajnos azt kell mondanom, hogy a jelenlegi fiatal olvasókat az ő műveik nem nagyon érdeklik, ezért visszatértem a klasszikusokhoz. Most Mikszáth, Gárdonyi és Jókai prózájával foglalkozom, illetve az írásaikban megtalálható szlovák-magyar együttélés körülményeinek és viszonyainak a leírása érdekel.
– Tud olyan írót említeni, aki műveiben kifejezetten az együttműködést szorgalmazza?
– Az I. világháború végén, a kiegyezés után, a szlovák nemzet hátrányos helyzetbe került. Azt kell mondanom, hogy még Mikszáth Kálmánnál is találhatunk olyan elbeszélést, ami egyetért a szlovákok magyarosításával. Mikszáth baráti viszonyban volt azzal a Grünwald Bélával, aki megírta, hogyan kell a műveletlen szlovákokból faragatlan magyarokat nevelni.
– A kultúra ezek szerint nem képes két nemzetet közelebb hozni egymáshoz?
– Én a kultúrát képviselem. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a kultúra képes közelebb hozni egymáshoz két nemzetet. Azt kell mondanom, erre a stabil gazdasági helyzet, a gazdasági együttműködés, a pénz és az efféle dolgok képesek.