2024. április 16., kedd English version
Archívum  --  2005  --  15. szám - 2005 október 3.  --  Kultúra
A Victoria Kamarakórus 1998-ban alakult Szegeden. A fiatal és tehetséges énekesekből álló együttesnek kezdetben nem volt más célja, mint kórusműveket megszólaltatni a maguk örömére. Névválasztásukban meghatározó szerepet játszott az a tény, hogy éppen megalakulásuk évében ünnepelte a zenei világ Tomás Luis de Victoria, a kiváló, de kevéssé ismert spanyol zeneszerző születésének 450. évfordulóját. A Magyar Állami Operaház akkori karmesterét, a mostani művészeti vezető édesapját, Cser Miklóst kérték fel karnagynak, de már három éve Cser Ádám vezetésével dolgoznak, aki idén szerezte meg karvezetői diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jelenleg pedig karmesternek tanul.
A kórus célul tűzte ki maga elé a spanyol zeneszerző életművének, valamint reneszánsz alkotások megismerését/megismertetését. Tevékenységükben emellett komoly szerepet szánnak a kortárs zenének, így a kórusvezető Cser Ádám művei is rendszeresen szerepelnek koncertjeik repertoárján. 
Eddigi, hétéves történetük alatt számos szakmai elismerésben részesültek: először akkor, amikor – alig féléves együtténeklés után – elnyerték a Hangversenykórus Cum Laude fokozatot. Azóta számos versenyen értek el előkelő helyezéseket: 1999-ben a Budapesti VII. Nemzetközi Kórusversenyen II. díjat kaptak kamarakórus kategóriában, 2000-ben pedig a Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen lettek I. helyezettek ugyanebben a műfajban. 2001 nyarán az arezzói nemzetközi kórusversenyen a kortárszenei előadásért járó különdíjra tettek szert, de más kategóriákban is kimagasló eredményt sikerült elérniük. 2004-ben Arezzóban szintén a kortárs mű megszólaltatásáért kaptak I. díjat, míg egy másik kategóriában harmadik helyezettek lettek. Ez év nyarán pedig az olaszországi Goriziában negyvennegyedik alkalommal megrendezett nemzetközi kórusversenyen hozták el a nagydíjat, ami az egyik legrangosabb elismerésnek minősül Európa-szerte. A megmérettetésen tizenöt – többek között dán, angol, Fülöp-szigeteki, orosz, cseh, lengyel, amerikai és szlovén – kórus vett részt. A Victoria Kamarakórus, amely a hat kategóriából kettőben indult, elnyerte a „historical programme” első díját, a többkórusos program második díját, az egyházi kompozíció legjobb előadásáért járó különdíjat, valamint a legjobb kamarakórus különdíját.
A nívós elismerések ellenére azonban számos – elsősorban anyagi jellegű – nehézséggel kell megküzdenie a kórusnak. „Pályázatainkat rendre elutasítják, így nincs könnyű dolgunk, ha versenyekre szeretnénk kijutni vagy hangfelvételeket szeretnénk készíteni. Hétéves fennállásunk ellenére Szegeden inkább csak a szakmabeliek ismernek bennünket. Furcsa, hogy Budapesten többen látogatják a kórus koncertjeit, és sokszor van olyan érzésünk,  mintha nagyobb figyelmet kapnánk a városunk határain kívül” – fogalmaz Cser Ádám.
A Victoria Kamarakórust legközelebb október 15-én hallhatják a szegedi zeneszeretők az Alsóvárosi Templomban, néhány héten belül pedig megjelenik a kórus első cédéje Quia… címmel, melyen a kórusvezető zeneszerző azonos című, 16 szólamra, két hegedűre és orgonára komponált, tíztételes műve lesz hallható.
Bodacz Péter
Bezár