Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„Bár komolytalannak tartottuk az Ady téri tiltakozó nagygyűlésre való felhívást a menza ajtaján, meg akartuk nézni, mi lesz belőle” – osztotta meg emlékeit lapunkkal Sipos István egykori szegedi hallgató. „Már az is meghökkentő volt, hogy a lépcsőház tele volt számunkra ismeretlen városi emberekkel. A terem két ajtaja között az előtérben óriási átmérőjű magnószalagok és rádiós műszerek voltak egy asztalon. Az 500 férőhelyes teremben nagyjából 2000 ember szoronghatott. A padok között fotóriporterek tülekedtek, akik egy-egy mondatot odasúgtak az embereknek. „Csak mondják meg, amit akarnak, a pesti Petőfi-körben még különb dolgokat is mondtak!” (…)
Később, egy este a diákotthonunk halljában többen éppen arra készültünk, hogy kimegyünk és csatlakozunk a felvonulókhoz, de az egyetem rektora, Baróti Dezső és a Szerves Kémiai Intézet professzora, Fodor Gábor utunkat állta. „Fiúk, ne menjenek ki, mert bármilyen bajuk is történik, mi felelünk önökért a szüleik előtt!” Alig hangzott el ez a mondat, a diákotthon bejárati ajtaja kivágódott, és nagy robajjal, ordítással tódultak be azok az egyetemisták, akik már korábban kimentek. Az egyik fiú fejéből csorgott a vér végig az arcán, az egyik szemére is ráfolyt, amitől nagyon megijedt, mert úgy gondolta, hogy a szeme is megsérült. Az egyik ÁVH-s pisztolylyal fejbe vágta. Ekkor a berohanók feje fölött egy kézigránátszerű füstölgő „valami” repült be az előtér kövezetére. Fodor professzor felkiáltott: „Feküdjenek le, mert robbanhat!” De amikor látta, hogy ez a valami csak füstöl, a könyökével betörte az udvarra nyíló ajtó egyik ablakszemét, hogy meg ne fulladjunk. Megtudtuk, hogy a kinti tüntetést az ávósok puskatussal, pofozással és rúgásokkal oszlatták szét. A felvonulók között sok leány is volt, és őket vezetve az élen haladt Koch Sándor dékánunk is, az Ásványtani Intézet professzora. De az ávósok módszerei senkit nem kíméltek. (…)
A forradalom alatt a Bolyai Diákotthonban laktam, a Hősök Kapuja mellett. Egy este nagy kiabálást hallottunk lentről. Nem volt időnk kinézni az erkélyen, mert valaki felkiáltott: „Menjenek el az ablaktól, mert lövünk!" Rövid idő múlva fel is jött a szobánkba két ávós, géppisztollyal. Szekrényeinket alaposan átkutatták. Mikor meglátták a növénygyűjteményeket, egyenként átlapozták. Utána megtudtuk, hogy röplapot kerestek. Ma is megvan az a lakat, amely akkor a szekrényemen volt. Ártatlan képpel forgattam a kezemben a lapozás alatt, miközben váratlanul becsukódott. Olyan hangot hallatott a kattanása, mint amikor egy puskát csőre töltenek. A két ávós a géppisztolyhoz kapott, én pedig szórakozottságot színlelve tovább forgattam a lakatot. Az egyik rámkiáltott: „Ne szórakozzon velünk!” Szobatársaim nem gondolták, hogy megúszom, de pár perc múlva kivonultak a szobánkból.